Egy Újabb Fogadással

19. Tarts ki

19. Tarts ki

"Szerelembe estem millió dolog miatt amiket nem is tudtad, hogy csináltál"

/KIMBERLY/

-Tessék? -kérdeztem vissza kissé magasabb hangon, meglepve. Ben óceán kék szemein láttam átsuhanni, egy árnyjátékot miszerint talán örül, hogy kiakadtam. Megráztam a fejem kidobálva belőle az idióta gondolatokat. Brandon felé fordultam, hogy mondjon akármit legalább, nyögjön ki egy "bocs"-ot. E-helyett elfordítva a fejét láttam, ahogyan fájdalmasan összeszorítja a szemeit. -Brandon még mondanál valamit? -a hangomon kivételesen nem a méreg, a harag hallatszott, hanem a csalódottság.

-Nem. -súgta halkan mire megrázva a fejem, összefontam a karjaimat a mellkasom előtt és hátradőltem a kanapén. Én is lecsuktam a szemeimet és végig gondoltam az elmúlt 2 hónap eseményeit, hogy milyen jeleket adott arra, hogy nem akar modellkedni, de hamar rájöttem, hogy még élvezte is. Túl jó színész. 

-Dehogynem Brandon! Gyerünk kisfiú ne félj anyucitól. -röhögött fel szarkasztikusan Ben mire megemelte az egyik szemöldököm. Akár mennyire s haragudtam Brandonra nem tetszett Ben hozzászólása. Brandon nem fél senkitől sem. Ez tény. Sosem félt senkitől, tudta, hogy mit csinál. 

-Fogd be a pofád, Ben. -morogta és a hajába túrva csukta le a szemeit és hosszasan kifújta a levegőt. Az ujjait már másodjára szántotta végig a haján, és ide hallottam ahogyan a fogaskerekek dolgoznak a fejében.

-Én kussolok, neked kéne elmondani végre az igazat! -röhögött fel újra ben mire Brandon megforgatta a szemeit és végre felém fordult. Étcsokoládé szemei csillogtak a bánattól, és a sajnálattól, ami miatt az én szívemben is ürességet éreztem. Brandonnak a pillantásai valahogy a lelkemig hatoltak.

-Azt mondtam, hogy fogd be a pofádat és takarodj ki a házamból. -mondta lassan, nyugodtan de a szemkontaktust nem szakította meg velem. Erősnek akart látszani de láttam ahogyan az ujjaival dobol a kanapé ülő részén. Félt. Ben felnevetett és felállt az ülőgarnitúráról és felénk igyekezett. A kiengedett hajamat elsöpörte a nyakamtól és a fülembe súgott.

-Olyan sok mindent nem tudsz még Brandonról és az egyetemi életéről. -súgta majd a végén éreztem, hogy elvigyorodott. Brandon egyből ugrott, de nem azért mert mondott valamit, hanem azért mert teljesen az arcomba mászott. A karját elkapva, egy erős szorítással nyugtattam őt. nem akartam verekedést úgy, hogy Betty a konyhába a fiúk pedig az emeleten vannak.

-Húzz el innen. -köpte végleg elé Brandon  mire Ben már ment is. -Könyörögve kérlek, Kim, hogy ne higgy neki! Kérlek. -térdelt le a kanapé elé, vagyis mellém és a ujjait összekulcsolta mintha imádkozna. Lenéző tekintettel ajándékoztam meg, de legbelül fogalmam se volt, hogy mit tegyek.

-Brandon igaz amit, Ben beszélt? -kérdeztem halkan, és próbáltam a szavakat nyugodtan kiejteni. Brandon csokoládé barna szemei ijedten csillantak meg, de hamar elkezdte leplezni az ijedségét és a gyávaságát.

-Kim könyörgöm ne higgy neki! -folytatta a könyörgést, amiből egyből lejött, hogy igazat mondott a csapattársa és azért hárít. Legbelül éreztem, hogy itt vége lesz az egész történetnek. Őszintén megmondva nem akartam drámát, inkább feladtam volna ezt az újra együtt dolgot. Hiszen semmi sem lehet már olyan mint amilyen volt. Fáradtan és nyűgösen csuktam le a szemeimet és dőltem hátra újra a kanapén.

-Annyira de, annyira elegem van már a hazugságaidból, Brandon. -ráztam meg a fejem de a szemeim még mindig csukva voltak. Hatalmasat sóhajtva túrtam bele, a már szinte fekete hajamba és simítottam a kósza tincseimet hátra, majd kinyitottam a szemeimet. Brandon akárhogyan is pislogott másodpercenként látszott a könnyfátyol a szemében.