Történetek Büszke Birtokról - Janja x Jasiri

Janja x Jasiri - 30.rész - Visszatérés

Kion szemszöge:
Már egy ideje mentünk, amikor hátranéztem Janjára. Eléggé sántított és nem bírta a tempót se.
- Hé Janja, meg vagy?
- Persze, mért ne lennék. - felelte, de látszott rajta, hogy fáj neki minden egyes lépés.
- Hé, mi történt végül veled? - kérdeztem meg.
- Hááát...az igazat megvallva, eléggé... - mondta volna, de nem tudta befejezni, mert össze esett.
Rögtön oda futottam hozzá.
- Besthe segíts! - ordítottam neki.
- Jövök! - mondta és már itt is termet.
- Kérlek vedd fel a hátadra és minél hamarabb siessünk vele vissza a klánhoz.
- Oké Kion. - felelte. - Bende Kiboko. - mondta és máris a hátán volt Janja.
Majd futásnak eredtünk.
Az idő délután volt, amikor megérkeztünk a klán területére.
- Jasiri! - ordítottam neki, befutva a barlangjába. - Jasiri! - az egyik sarokban feküdt és még mindig a múlton rágódott.
- Jasiri gyere ki, kérlek!
- Kion, hagyj...nem tudsz jobb kedvre deríteni. - mondta és elfordult.
- Jasiri, nem érted, megtaláltuk Janját! - mondtam neki, mire rögtön felkapta a fejét.
- Mii? Miért nem ezzel kezdted? - kérdezte és felállt, majd kiszaladt.
Janját közben Besthe letette a tér közepére és mindenki körül állta. Jasirinek úgy kellett át verekednie magát a többieken.
- Janjaa...Janja... - ordította, mire Janja is magához tért nagyjából
- Jasiri...? - próbált fel állni, de nem ment neki. Össze esett és úgy tűnt elájult. Ekkor Jasiri oda ért hozzá, majd amikor meglátta Janja válságos helyzetét, sírni kezdett.
- Jan?! - sírta halkan.
Majd Jasiri lassan oda merészkedett hozzá és elkezdte böködni az orrával Janja fejét.
- Janja...Jan. - sírta. - Kérlek...ne halj meg. - mondta, majd hozzá bújt és elkezdett sírni.
Amikor is egyszer csak Janja halkan, de megszólalt:
- Jasirii...ez fáj. - nyitotta ki a szemét, mire én rájöttem, hogy mire gondol.

Janja szemszöge:
- Jasiriii...ez fáj. - mondtam, miután vissza kaptam a látásom. Mikor megláttam Jasirit elállt a lélegzetem is. Kion nem tévedett az utóbbi időben tényleg kifordult magából. Szemei vörösek és kisírtak voltak. Eltűnt belőlük az a csillogás. Sörénye kócos és koszos volt. Pont mint a bundája is. Látszott rajta, hogy már magával se törődik.
- Oh sajnálom! Jól vagy? - kérdezte még mindig sírva, ezzel kiszakítva gondolataimból.
- Hé, hé, nyugi megvagyok és most már itt vagyok veled. - mondtam neki, mire őt elkapta a hév és megcsókolt.
Ebbe a csókba benne volt az utóbbi hét minden fájdalma és érzelme az utolsó cseppig.
Élveztem a csókot, de rá kellett jönnöm, hogy mindenki minket bámul.
- Őő, Jas, mindenki minket néz! - néztem körbe óvatosan.
Mire ő csak nevetni kezdett és hozzám bújt.
- Nem érdekel. Szeretlek! - mondta ki, mire most én csókoltam meg.
- Én is... - mondtam amikor elváltunk.
- Ő...nem akarom félbe szakítani, ezt a pillanatot, de megint a mancsomon ülsz. - mondtam, mire ijedten leszállt rólam.
- Oh bocs, na gyere segítek. - mondta és fel segített, hogy menjünk be a barlangba, de Cheeze és Chungu a tömegből oda futottak hozzám.
- Főnök! Főnök. - ordították.
- Fiúk. - engedtem el Jasirit, majd oda mentem hozzájuk.
- Juj de szupi, hogy itt vagy főnök! Már hiányoztál. - Ez kicsit kínos volt,f őleg így hogy szinte mindenki hallotta. Így dühösen rájuk néztem, mire lekonyult a fülük. .
- Mhm..ja igen ti is nekem. - mondtam halkan, hogy csak ők halják.
- Ha most megbocsátottok, akkor szeretnék pihenni, mire útnak engedtek.
Még hallottam, amint a hátam mögött éppen rólam és Jasiriről beszélnek.
- Ú...nem is tudtam, hogy a főnök becsajozott. - kezdte Chungu.
- Én se! - mondta Cheeze.
Én megráztam a fejem és követtem Jasirit a barlang belsejébe.