Látszat (Kim Taehyung FF) //Befejezett//

18. rész

Január 31. kedd

Tae szemszöge 

Reggel egy nagyobb sóhajjal mutatom nemtetszésemet, amiért kiszakadtam az álmok nyugtató világából, és amint megmozdítom a kezemet, egy másik bőrfelületet érzek, ami nem az enyém. Szinte felriadok, szemeim kipattannak, és meglátom az orrom előtt a szendergő lányt. Bevillannak a tegnap eseményei, már-már rémképei, melyek hirtelen fájdalommal siklanak végig érzékeimen, egy újabb bűntudat-sorozattal árasztva el engem. Viszont, ahogy érzem, Mel testhőmérséklete visszaállt a normális viszonyokhoz, ami csillapítja egy fokkal az aggodalmam. A haja megszáradt, és halványan begöndörödött, amit megmosolygok, ugyanis sosem láttam még így, mindig egyenes hajjal jelenik meg mindenhol. Pedig nem vasalja a haját, hisz nálam sincs hajvasaló, és a fürdőben sem találtam - legalábbis még.

Hirtelen megpillantok valami árnyat az ajtóban, amiért enyhe rémülettel emelem meg azonnal a fejemet, felkészülve valami rosszra, azonban szerencsére csak Ji Na bocsánatkérő tekintetével találkozom.

- Nem akartalak felébreszteni, Taehyung. – suttogja.

- Semmi gond Ji Na. – motyogom. – Mennyi idő? – temetem vissza fejemet a puha párnába.

- Fél tizenkettő. – jön a válasz.

- Mennyi? – pattan fel fejem ismét a puhaságból az asszonyra nézve, ki csak bólogat. Halkat morrantva veszek erőt magamon, és mászok ki az ágyból, megkeresve az éjjel valahol eldobott felsőmet, amit kicsit megszeppenve néz végig.

- Ugye nem zavartam meg semmit? – kérdezi a nő halkan, míg felkapva pólómat indulok felé.

- Nem, Ji Na, sajnos nem azt történt. De bárcsak inkább amiatt lenne kidőlve. – fordulok vissza, még egy pillantást vetve Melre, majd kitolom az idős hölgyet a szobából, hogy tudjak beszélni vele. Lemegyünk a nappaliba, ahol leültetem az ülőalkalmatosságra. – Ji Na, szeretném megkérni, hogy jöjjön holnap is. – mondom aggodalmas tekintetemet a másik íriszeibe fúrva, szinte könyörgően, ő pedig végig kérdő pillantásokat intéz felém, és az ő szemeiben is látom megcsillanni az aggodalmat.

- Mi történt, Taehyung? – érdeklődik.

- Nem szeretném belekeverni, a lényeg, hogy Mel éjszaka teljesen kihűlt, és el is vesztette az eszméletét. Éjjel négyig fent voltam, próbálva csinálni valamit ellene, és talán sikerült is, mert most már nem volt olyan hideg.

- És te jól vagy? – érdeklődik irántam is. Jól esik a törődése, néha úgy érzem, mintha a pótanyám lenne, hiába csak kétnaponta jön, vagy alig látom.

- Engem nem kell féltenie. – mondom, de amint elhagyják a szavak a számat, valami csikizni kezdi az orromat, majd tüsszentek egyet.

- Egészségedre. Nekem nem úgy tűnik.

- Köszönöm. Én jelentéktelen vagyok. Csak Melissza legyen rendben.

- Ne mondj ilyet, Taehyung. Bár nem tudom mi történt, de valami azt súgja, neked köszönheti Mel, hogy most a meleg ágyban próbál harcolni a szervezete a kihűlés ellen. Ne legyél ilyen szigorú magadhoz, gyermekem.

- Én már azt sem tudom, ki vagyok. – dőlök a háttámlának, a dohányzóasztalt fixírozva. Az asszony sóhajt egy nagyot reakcióképpen.

- Főzök egy jó adag teát, ami majd segíteni fog. – mondja, és otthagy egyedül.

Sem gondolkodni, sem mozdulni nem merek. Csak bámulom az előttem elhelyezett bútordarabot, néha pislantva egyet. Alig bírok nyelni, mintha a gombóc folyton ott lenne a torkomban, mintha szándéka lenne megkeseríteni az életemet. Érzem az izmaimat elernyedni, de ugyanakkor feszülten várnak arra, hogy hirtelen kell használatba vennem őket, és ettől csak még jobban lezsibbadok.