Látszat (Kim Taehyung FF) //Befejezett//

7. rész

Január 17. kedd

Mel szemszöge

- Fél nyolcra itt vagyok érted. – szól utánam Taehyung, pedig még ki se szálltam az autójából.

- Rendben, köszönöm. – hajolok le és mosolygok rá.

- Nem kell megköszönni. – kacsint egyet felém, majd kezét a váltóra helyezi, amit én célzásnak veszek, így becsukom a kocsi ajtaját. Vár egy pillanatot, amíg elmegy mögüle egy autó, majd elindul.

Én pedig munkahelyem irányába fordulok, és pár lépést megtéve az ajtónál is vagyok. Előbb sikerült ide érnem, mint Emilynek, ugyanis ma vele vagyok. Szerencsére gyakran dolgozunk váltakozva, így mindhárom munkatársammal egyaránt „lógok", jól kijövök velük, és szinte olyanok, mint a testvéreim. Tae, ahogy este megbeszéltük, előtte haza dobott, hogy a szükséges dolgaimat még magamhoz vegyem, és azt is megbeszéltük, hogy munka után ismét odavisz, hogy vigyek hozzá dolgozós ruhákat. Reggel nagyon nem szeretett volna felkelni, mert nyavalygott, hogy nyomjam már ki az ébresztőt, pedig nem is szólt tíz másodpercig sem. Míg én elkészültem, nyomta az ágyat, és az utolsó öt percben kecmergett ki belőle, utána pedig össze-vissza futkározott a házban. Érdekes volt így látni, annyi biztos. Eddig mindig ráértünk magunktól kelni, és húztuk is a lóbőrt rendesen.

Táskámat leteszem az öltözőbe, és már neki is kezdek a reggeli teendőknek. Át lehetne itt is öltözni, de ha tudom, hogy nem megyek utána sehova, akkor sokszor abban jövök, amiben dolgozom, így több energiát spórolok meg. Alkalom adtán a fárasztó vendégek úgy is leszívják ezt az energiát. Zár kattanását hallom, és felnézve megpillantom munkatársamat.

- Szia Meel! – köszön vidáman, elnyújtva az „e" betűt, majd siet hozzám megölelni. Ő az a csaj, aki mindig vidám, és élettel teli, illetve rendkívül közvetlen. Egyszerűen imádom.

- Szia Em! – ölelem viszont, hisz már régen láttuk egymást.

- Mi újság? Sikerültek a vizsgáid?

- Igen, szerencsére meg lett minden elsőre. – mosolygok büszkén.

- Gratulálok. És nem lustultál el ebbe a sok pihenésbe? – kérdezi viccelődve.

- Köszönöm. – mosolygok még mindig. – Háát... tudtam volna még lustálkodni. – húzom az agyát, miközben nyújtózkodok egyet, mire kinevet.

- Na, gyere kis lusta, majd a nap folyamán kiderül mennyire vagy hasznos. – mondja kuncogva.

Nyitás előtt még mindent elintézünk, és közben beszélgetünk. Mivel karácsony után vett ki egy hét szabit, hogy meglátogassa francia rokonait, most sok mesélnivalója van, amit örömmel hallgatok. Szinte csak tőle zeng az üres kávézó, de örülök neki, rég hallottam már csilingelő hangját, mely engem is mindig plusz jókedvvel dob meg.

Nyolc órakor az ajtóhoz lépek, hogy elfordítsam a kis táblát, ami jelzi, hogy be lehet lépni a helységbe, és hogy ez meg is tudjon történni, a kulcsot is elfordítom a zárban, melyet utána a helyére viszek. Nem telik el sok idő, már jönnek is az első vendégek. Szerencsére jó helyen helyezkedik el a mi kis kávézónk, mert napról napra újabb emberkék fordulnak meg nálunk, természetesen a törzsvendégeink mellett, akiket nagyon szeretünk.

A nap gyorsan eltelik, elég jó forgalmunk volt ma. Mikor van egy kis időnk szusszanni, rápillantok az órára, és meglepve tapasztalom, hogy már csak egy óra van a munkaidőnkből. Most három asztalunk van jelenleg, abból egy az enyém. A kedves idős házaspár nyugodtan beszélget a fal mellett, miközben teájukat fogyasztják. Boldogan nézem őket, és picit el is gondolkodok. Vajon rám is várhat ilyen boldog és nyugodt öregkor azzal a férfival az oldalamon, akit tiszta szívemből szeretek? Igaz, ez még nagyon messze van, még feleslegesen töröm rajta a fejem. De azért jó érzés belegondolni.