Látszat (Kim Taehyung FF) //Befejezett//

14. rész

Január 24. kedd

Mel szemszöge 

Reggel kellemesebben ébredek, mint tegnap, de amint ránézek a telefonomra, realizálom, hogy tíz perccel később keltem, ami azt jelenti, hogy valamiért nem szólt az ébresztőm. Gyorsan kipattanok az ágyból, és már megyek is a fürdőbe.

- Taehyung, kelj fel, elaludtunk. – szólok még neki oda, mire ő először az ágyban felém nézne, de ott már hűlt helyemet látja, aztán annyira emeli meg a fejét, hogy még pont látja, ahogy eltűnök a fürdőben.

Mire kiérek, Tae már felöltözött, csak laza öltözetbe takarva testét, gondolom ma sem lesz jelentősebb programja. Azért néha kíváncsi vagyok, mit is csinálnak ezek nap, mint nap. Persze egy-két dologról van sejtésem, de nem hinném, hogy azokat szabadidő ruhában csinálnák. Táskámat megfogva indulok le a lépcsőn leviharozva a konyha irányába, és mivel már kevés időnk van, megkeresem a müzlis dobozt és a tejet, és már öntöm is két müzlis-tálba az adagokat.

- Gabonapehely? Komolyan? – nevet fel Taehyung, amint utolér a helységben.

- Inkább egyél, mindjárt mennünk kell. – nyomom a kezébe a tálát, majd helyet foglalunk az asztalnál és megesszük. Mivel még mindig van a muffinomból, egy műanyagba teszek párat, hogy a munkahelyemre vigyem, majd ott talán jobban fogy, és Taenek is teszek, bár gőzöm sincs hány főre kellene. – Tae, vigyél te is az édességből, mert itthon nem fogy. Hányan vagytok? – kérdezek rá, de amint megfordulok, meglepett fejet vág. – Hahó?

- Őm. – tér észhez. – Heten. – na, legalább már ennyit tudok. Nagyobb műanyagot veszek elő, és pakolok bele a finomságból, majd Tae kezébe nyomom, és már húzzuk is a cipőnket. Most szerencsére nincs friss hólepel házon kívül, remélem ennyi volt a havazás, mert bőven elég volt ez is. Nem szeretem a hideget, mindig is fázós típus voltam.

Tae kitesz a kávézónál, azonban most csak két házzal arrébb tudott megállni, így visszasétálok, de nem bánom. Chris már itt van, ezért széles mosollyal köszöntöm.

- Jó reggelt, Chris. – lépek be a küszöbön, majd nyitásig még visszazárom a nyílászárót.

- Neked is! Frissen és üdén? Nagyon energikusnak tűnsz. – kuncog.

- Ja, plusz tíz perc ennyit tenne a szervezetemmel?

- Elaludtál?

- Sikerült. Nem szólt az ébresztőm.

- Az kellemetlen. – kuncog ismét.

- Ne röhögj már, biztos nálad is volt már ilyen.

- Nem. Nekem automatikus belső ébresztőm van. Sosem kellett a telefon.

- Ez komoly? Letöltöd bennem is ezt az alkalmazást?

- Bolond. – nevet fel jóízűen. Gyorsan előkészülünk, és mire észbe kapunk, már nyitni is kell.

Kedvenc Joe bácsink ma is a szokásos időben jön, és letelepedik a pult elé.

- Gyönyörű napunk van igaz, gyerekek? –kezd el kommunikálni velünk, miközben már csinálom a szokásos eszpresszóját.

- Jöhetne már a jobb idő, nem szeretem ezt a hideget. – teszem hozzá.

- Bízz bennem, már közeleg. Érzem a csontjaimban. – mondja az idős bácsi.

- Remélem igaza van. – teszem le elé a fekete koffein adagját. – Egészségére.