Látszat (Kim Taehyung FF) //Befejezett//

22. rész

Március 24. péntek

Mel szemszöge 

A szokásos reggeli rutinunkhoz híven Tae elhozott, és nagyban dolgozunk, hisz délelőtt ismét betért hozzánk egy sereg turista. Az idő egyre szebb, sokat süt a nap, igazi tavaszi idő van, így nem is csodálkozom, hogy sokszorozódnak a városba látogatók.

- És mi a helyzet a pasiddal? – kérdezi Emily, miközben elkészítem az öt fős asztalom számára a kért italaikat.

- Még mindig nem a pasim. – mondom kedvtelenül. Nem hiszem el, hogy mindenki ezzel zaklat. Persze valamelyest jól esik, hogy érdeklődnek, de akkor is.

- Jól mondod. Még. – bök oldalba, de csak annyira, hogy még éppen nem löttyintem ki a kávét, amit a tálcára szándékozok tenni.

- Nem unod még ezt a témát, Em? – kérdezem kuncogva, míg nekiállok a következőnek.

- Nem. Mert egyszerűen az arcodra van írva minden.

- Ha, ha. Jó vicc. – forgatom meg a szemem.

- Komolyan mondom. Ha szóba jön a srác, megváltozik az aurád. Ráadásul nem egyszer láttam már, amikor odamentél hozzá, hogy beülj a kocsijába. – mondja, mire ránézek, ő meg egy bátor kacsintást intéz felém. – Biztos vagyok benne, hogy ti össze fogtok jönni. Csak ezért mondogatom, és nem szállok le a témáról, mielőtt még kérdeznéd. Szeretlek. – mondja, majd otthagy, hogy felvegye az előbb érkezettek rendelését.

Enyhén megrázom a fejem hitetlenségemben, de azért ejtek egy halvány mosolyt. Mindent rápakolok a tálcámra, és már viszem is a társaságnak a rendelésüket. Mindenki elé leteszem, amit kért, szerencsére nagyon jó a memóriám, vissza sem kell kérdeznem, hogy ki melyiket kérte. Visszamegyek a pult mögé, és elkezdem elmosni az eddig összegyűlt használt poharakat.

Bárcsak Emnek lenne igaza. Viszont meg kell hagyni, a történetének kibeszélését követő éjszaka jelentősen megváltoztatta a férfit. Azóta sokkalta elviselhetőbb, sőt, tiszta hétköznapi srácnak mondanám. A perverzsége még mindig megvan, de csak ritkán szólja el magát. Sokkal kedvesebb, megértőbb és segítőkészebb, habár még mindig nem hagy egyedül járni dolgozni... Ha mindketten otthon vagyunk, nagyon elvagyunk és sokat beszélgetünk. Nagyon tetszik ez az új Taehyung, és nem is lenne ellenemre, ha szorosabb viszonyba kerülnénk. De miket beszélek, Tae nem hinném, hogy úgy tekintene rám. Mindenesetre büszke vagyok, hogy egy kicsit sikerült megismernie önmagát. Igaz, a „munkájában" visszavált a kegyetlen énjéhez, de ebbe nem szólhatok bele, miattam nem lehet puhányabb a dolgait illetően. Néha azért elgondolkodok, hogy az a hat srác, akik szinte minden nap vele vannak, megkérdezik-e tőle, hogy mi ez a változás, vagy előttük sem veheti elő a valódi énjét? A többiek amúgy gőzöm sincs, milyen emberek lehetnek. Pláne, ha ők is, Taehez hasonlóan álarcot viselnek.

Ha már álarc... nem egyszer jut eszembe naponta, hogy mi lehet Wonhoékkal. Azóta se jártak erre, ami tényleg összezavar. Pedig vagy nyolcvan százalékban biztos vagyok benne, hogy Wonho szabadította ki aznap Taet. De akkor mégis miért nem mer találkozni velem? Vagy a másik kettő? Annyira zavar ez a kérdés, de nagy valószínűséggel választ nem fogok rá kapni, hisz elnyelte őket a föld.

Az egyetem amúgy jól megy, a munka mellett is bele tudom tenni magam az órák tartalmába, szerencsére nincsenek olyan bűn nehéz tárgyaink. Talán egy, ami van, de azzal is meg tudok birkózni. Lily, mint mindig, most is teljesen megértő, és a munkatársaimra is bármikor számíthatok, ha cserélni kell. Mivel már három hónapja vagyok Tae házában, és még nem sikerült úgy beszélnem vele, a kis bérelt lakásomat is fizetem, persze így azért kevesebbet, hogy nem vagyok ott. Szerintem az idős házaspár azóta sem tudja, hogy nem vagyok ott, hiszen a pénzt utalom, személyesen nem szoktam látni őket, mivel a külvárosban laknak. Lehet, jobb is ez így.