Látszat (Kim Taehyung FF) //Befejezett//

20. rész

Február 4. szombat

Mel szemszöge 

Reggel Tae ma is elhozott, attól tartok, a múltkori incidens után már nem is számíthatok arra, hogy egyedül járjak dolgozni. Persze megértem a férfi álláspontját is, de valamelyest akkor is zavar, hogy állandóan hordozza a seggemet. Lucy még nincs itt, pedig már öt perce itt kellene lennie, nem értem, mi lehet vele. Mindenesetre én szorgosan csinálom a dolgomat, tegnap is már voltam dolgozni, hisz az a plusz egy nap bőven elég volt, hogy kipihenjem a fáradalmakat. Sőt, sok is, már nem bírtam az ágyban. Tegnap Em elég rendesen faggatott, de körülbelül csak a feltett kérdéseinek felére válaszoltam. Szerencsére annyit beszélt, hogy észre sem vette, hogy kerülöm a kérdéseket. Félreértés ne essék, imádom Emilyt, ahogy Lucyt is, de vannak dolgok, amikről jobb, ha tartja a száját az ember.

- Szia, ne haragudj, az unokahúgom hisztis volt reggel, és alig tudtuk elcibálni az iskolába. – hadarja el Lucy, nagy robajjal beérve a fűtött helységbe, még csak rám sem nézve. – Oh, Mel. Azt hittem, ma még nem leszel. – lát meg.

- Szia Lucy. Már tegnap is dolgoztam. – informálom.

- És minden rendben? Jól vagy?

- Igen, most már rendben vagyok, köszönöm.

- Mi volt veled? Taehyung egy kissé megrémisztett bennünket. – mondja, miközben bepakol az öltözőbe.

- Nem tudom az okát, de gyenge voltam, és nem is nagyon tudtam enni, ezért nagyrészt ki sem másztam az ágyból. – füllentek, tegnap is ezt mondtam Emilynek. Tudom, a hazugság csúnya dolog, főleg, ha egy jó barát képébe vágod azt, azonban nem tudom, milyen következményei lennének annak, ha kikotyognám ezt a fura... hát... kapcsolatot (?) Taehyunggal... - Miért, nektek mit mondott?

- Őm... - jön vissza, így már egy helységben vagyunk. – Azt, hogy nem enged el, mert ki kell pihenned magad. – oké, megnyugodtam.

- Értem.

- Amúgy még mindig nem álltok sehogy? – kérdezi, de hirtelenjében nem tudom, mire gondol, azonban amint ránézek, és sejtető mosolyát látom, egyből leesik.

- Jajj, nee, Lucy, kérlek ne... - fogom a fejem mosolyogva.

- Ennyire rossz a helyzet? – kuncog egyet.

- Nem tudom, egyszer ilyen, egyszer olyan. Sokszor nem is tudok kiigazodni rajta. – például ez az egész ápolósdi, meg a félmeztelen fétise...

- Pedig nekem tök szimpatikus volt. – bök oldalba.

- Persze, hisz fontos az első benyomás. – heccelem.

- Ugyan már! Annyira nem lehet rossz. Elvégre a külseje... mint egy félisten.

- Jézusom, Luc, neked pasid van. – tettetek felháborodottságot.

- A végét a te érdekedben mondtam. – röhögi el magát.

- Kösz, azért vak még nem vagyok. – húzom fel az orrom.

- Ne durcizz, akkor mégis mi tart vissza?

- Az, hogy kiszámíthatatlan. – vágom rá.

- És? Jó dolog a spontaneitás.

- De én ne... ajj, miért kell neked folyton a dolgok naposabb felét látni?

- Neked is azt kellene. – kacsint felém.

- Jó, akkor én most inkább hozok egy kiló cukrot a raktárból. – mondom, hisz tényleg elfogyott, így még a beszélgetésből is ki tudom vágni magam. Persze megvan rá az esély, hogy ugyanott folytatja, ahol abbahagytuk...