War Zone: Enemies

3. - Régi kerékvágás

CLARA

Water - New Hope Club

Istenem, hogy én mennyire nem akarom ezt!

Lassan kifújtam tüdőmben összegyűlt levegőt, amely csaknem azóta nyomta a mellkasom, mióta röpke huszonhárom perccel ezelőtt helyet foglaltam az autó vezetőülésében, hogy megtegyem a tanév első útját a főiskola felé. De persze csak miután lefutottam azt a már előre borítékolható kört a családom férfi tagjaival, miszerint bármennyire is hihetetlennek hangzik számukra, igenis képes vagyok teljesen egyedül eljutni A-ból B-be, mindenféle kíséret nélkül.
Takarja az épp Apát vagy egy általa kijelölt ideiglenes testőrt, hogy még csak véletlenül se érezhessem magam egy átlagos lánynak, aki épp most kezdi meg a teljesen átlagos főiskoláját, vagy akár Ryder-t, akiről azonban pontosan tudtam, miként tervez odajutni, mint minden egyes nap az elmúlt két évben.

Vagy inkább, kivel.

És ha még az első verzió teljesen nem is, ez utóbbi épp elég indokot szolgáltatott nekem arra, hogy felszívjam magam és amilyen határozottan csak kitelt tőlem, odaálljak anyám elé és közöljem vele, bármire hajlandó vagyok, csak arra nem, hogy bébiszittert fogadjanak mellém. Még ha ez a bármi azt is jelenti, hogy innentől kezdve én leszek a világ legelbűvölőbb, legengedelmesebb tizenkilenc évese és megtanulom befogni a szám.

Noha minden bizonnyal azzal maguk is tisztában voltak, ez utóbbi valószínűleg sosem fog bekövetkezni.

- Kérlek, mondd meg Apának, hogy ne tegye tönkre az életem! – támadtam Anyának, amint beléptem a konyhába, és a táskámat a konyhaszigetre vágtam.

- Már megint mi van? – kérdezte.

Valamiért nem lepett meg az arckifejezése, amely egyértelmű jelként szolgált arról, miszerint nem kicsit sem döbbentette meg, hogy ez a hétfő sem indul zökkenőmentesen a Dawson-háztartásban.

- Nem, ismétlem, nem fogok testőrrel menni suliba! – ráztam meg a fejem, épp abban a pillanatban, hogy a szóban forgó személy is csatlakozott hozzánk a helyiségbe. – Vele meg főleg nem! – mutattam rá, mielőtt a pulthoz léptem volna, hogy töltsek magamnak egy kis kávét.

- Ugye nem kezditek már most? – Anya egyedül ennyit kérdezett Apától.

A szemem sarkából láttam, ahogy ő azonba erre csak védekezően felemeli a kezét maga elé.

- Ne nézz rám így, Ryder is támogat!

- Miben támogatlak? – lépett be a bátyám, hogy még csak véletlenül se maradjon ki a kora reggeli buliból. – Ugye hagytál nekem kávét? – kérdezte tőlem, ahogy lecövekelt mellettem.

- Nem, amiért összeesküvést szőtök ellenem! – taszítottam oldalba, amire egy röhögéssel reagált, figyelembe véve a tényt, hogy mit sem értem el, miután másfél fejjel tornyosult fölém. – Most komolyan, ez csak a fősuli, emberek – néztem végig a családom tagjain, leginkább Apán és Ryder-en, amolyan könyörgöm ne már stílusban. – Két éve nem voltam ennyire közel hozzátok. Ettől őrültetek meg ennyire?

- Azért ez nem csupán csak egy fősuli – szúrta közbe Anya, de gyorsan vissza is tért a kávéjához.

- Nézd a jó oldalát, te legalább választhatsz – jegyezte meg Ryder szórakozottan. – Lydia tényleg testőrrel megy. Bevallom, bár a házi műszak a kedvencem, most az egyszer örülök, hogy nem engem osztottak be odaát – fordult Apa felé. – Szerintem mostanra már szétszedte a házat dühében.