War Zone: Enemies

4. - Ami elválaszt minket

Shameless - Camila Cabello

CLARA

Nem tűnt fel a torkomban dobogó szívem egyenletlen ritmusa, miközben a tekintetem tovább pihentettem az elém táruló jeleneten, ahol Lucas továbbra sem tett egyetlen lépést sem az összegörnyedt újonc felé. Egészen addig a másodpercig, míg a zöld szempár hirtelen fel nem nézett egyenesen az enyémbe, én pedig a kizökkenéstől kis híján hátra tántorodtam, majdhogynem félig elgázolva a mellettem lévő Lydiát, akinek azonban láthatóan nem tűnt fel a pillanatnyi zavarom.

Ahogy a bátyja pattanásig feszült arckifejezése sem, az elsötétült pillantással együtt, miközben határozottan elindult felénk, látszólag magasról téve a mögötte fetrengő tag szenvedésére.

- Ugye tudod, hogy ha az öreg itt talál és megtudja, hogy nem küldtelek el az első pillanatban, hogy beléptél, a tökömnél fogva akar majd kilógatni onnan – intézte a szavait a húgához, a fejével oldalra biccentve a termet körülölelő lelátóra, ahonnan tökéletes rálátás nyílt a dühöngő minden egyes pontjára.

Csak akkor jutottam el először odáig, hogy tüzetesebben is megfigyelhessem Lucas-t, aki bár ugyanúgy tartotta magát az aranyszabálynak számító, talpig fekete megjelenéshez, az én gondolataimat valamiért mégsem hagyta nyugodni a megállapítás; miszerint akár egy zsákot is húzhatna magára, minden figyelmem az övé lenne. Azonban, ha mindez önmagában nem bizonyult volna elégnek ahhoz, hogy legszívesebben visszakézből keverjek le saját magamnak egy istenes pofont, akkor a mindenemet elárasztó szégyen már igen, amikor a pillantásom a következő pillanatban a smaragd szempár csapdájába esett.

Király, ha eddig nem tudtam elhitetni vele, hogy nincs rám hatással, most már akár a homlokomra is mehet az üzenet, hogy gerjedek rá.

De még mielőtt Lucas arcára egyáltalán kiülhetett volna az elégedettség halvány jele, Lydia jelenléte mintegy mentőövként szólt közbe.

- Ne csináld már, Lucas! – felelte egy fejrázás kíséretében.

- Nem, te ne csináld – vágott közbe a fiú, és valamivel közelebb húzódott hozzánk, hogy csak mi halljuk a mondandóját. – Megegyeztünk. Szabadon járhatsz-kelhetsz itt amikor csak akarsz, egyetlen alkalmat kivéve, és az a mostani. Ezeknek az idiótáknak - mutatott maga mögé, ahol Ryder épp akkor rángatta fel a földről az újoncot. – Fingjuk sincs, kinek a lánya vagy. De még ha tudnák is, magasról szarnának rá, miután egy hónapja nem dönthettek meg senkit a kiképzés miatt. És bár rettentő szívesen rúgom szét a seggüket, nem miattad fogom. Szóval tégy meg nekem egy szívességet, és lépjetek le, mielőtt Apa itt talál és mindkettőnket kinyír! – a tekintetét ide-oda vezette köztünk.

Annak ellenére, hogy sikerült Lydiának rám ragasztania már annyira a kíváncsiságát, hogy ne akarjak elmenni, volt valami Lucas pillantásában a színtiszta határozottságon kívül, ami egy részemet automatikusan meghátrálásra kényszerítette.

Aggódik.

Csakhogy ez szemmel láthatólag nem volt elég ahhoz, hogy eltántorítsa a húgát, aki tovább próbálkozott.

- Jai mondta, hogy még órák kérdése, mire visszaér, és ő biztos, hogy nem köp be – mondta. – Ugyan már, most tényleg azt hiszed, hogy itt előtted próbálkozna be bármelyik is?

- Még ha nem is, nem fogom megkockáztatni – vágta rá Lucas. – Arról nem is beszélve, hogy alig vagytok itt két perce, és már patakokban folyik az összes kutya nyála.