War Zone: Enemies

9. - Kihallgatás

Teeth - 5 Seconds of Summer

CLARA

Megmertem volna esküdni rá, hogy még ha a szemem minden bizonnyal nyitva volt,sikerült legalább három percre álomba szenderülnöm, mielőtt meghallottam az ajtócsapódást, amelynek köszönhetően úgy rezzentem össze ültömben, mintha egyenesen bombát robbantottak volna mellettem. De úgy tűnt, nem én vagyok az egyetlen, miután az oldalamon helyet foglaló, a fősuli egyen-melegítőjében feszítő Lydia szintén olyan arcot vágott, mint akinek beleköptek a levesébe,ahogy kinyújtózkodott ültében.

Bennem pedig felmerült a kérdés, vajon hogy nem kapja el a kísértés, hogy bealudjon ezen a kanapén, ami minden bizonnyal többe fájhatott, mint a féléves tandíjunk a Julian-en.
Azonban még mielőtt jobban belemerülhettem volna a Marini család kanapéjának elemzésébe, a nappali küszöbén felbukkanó kisebb csoport láttán minden gondolatom felszívódott.

- Oké, most, hogy mindannyian ilyen csodásan egybegyűltünk – egy részem már-már teljesen ledöbbenve állapította meg, hogy Liam hangja ezúttal is csak úgy csöpögött az iróniától, habár az arckifejezése egyértelműen elárulta, hogy belül minden bizonnyal szétveti az ideg.

Figyeltem, ahogy helyet foglal a szemben lévő kanapén Olivia mellett, mire a pillantásom automatikusan a nőre tévedt, aki egészen odáig egy szót sem szólt hozzánk. És bár mindezt betudhattam volna annak, hogy mint a világ egyik földre szállt angyala, a tegnap este átéltek után csupán meg akarta adni nekünk ezt a pár perc nyugalmat Liam és a vallató bizottság érkezése előtt, nem tudtam figyelmen kívül hagyni a fejemben csírázó gondolatkezdeményt, miszerint valami nem stimmel. Csak éppen azt nem tudtam megmondani, mégis micsoda.

Azon kívül persze, hogy a zöld szempár csaknem percekig meredt a semmibe,mielőtt a mellette felbukkanó férfi az ő figyelmét is valahogy magára vonta.

- Jól figyeljen mindenki – folytatta Liam, ahogy végignézett a társaságon. –Mert egyetlen egyszer fogom feltenni ezt a kérdést. Mégis mi a franc történt tegnap este?

Nem kellett nekem is körbenéznem ahhoz, hogy némi elképzelésem legyen arról,miféle kifejezések ültek ki a többiek arcára.

- Istenem már, most komolyan ezt fogjuk csinálni? – nyögött fel Lydia, mintegy hangot adva mindenki szenvedésének. – Az ég szerelmére, Apa, három órát aludtunk!

- Már aki – szúrta közbe Lucas.

A tekintetem automatikusan felé vándorolt. Azonban ez alkalommal még csak meg sem próbálkoztam küzdeni vele. Sőt. Mintha egyenesen feladtam volna a harcot a smaragd szempár ellen, amely épp olyan hamar talált meg engem, mintha csak megérezte volna, hogy figyelem, és kapcsolódott össze az enyémmel. Pontosan úgy, mint utoljára, mielőtt a káosz kirobbanása után beszállt volna az autóba a raktár előtt, hogy az arca beleégje magát a tudatomba annyira, hogy semmit sem lássak rajta kívül, miközben álmatlanul forgolódok.

Semmit. Kivéve persze az azt megelőző képet, miként hág a pánik a tetőfokára.

A hirtelen rám törő bűntudat hatására összeszorítottam a szám, ahogy nagy nehezen elkaptam a tekintetem Lucas-ról és egyenesen a földre szegeztem.Azonban úgy tűnt, az ő gondolatai már kevésbé foroghatnak a tegnap este, vagy legalábbis a tegnap este ezen része körül, a fürkésző pillantása legalábbis igencsak erről árulkodott, amely a lehető legkevésbé sem szándékozott mozdulni rólam.

Annak ellenére, hogy tökéletesen tisztában volt vele, nem csak az övé, de mindkettőnk családja teljes létszámmal a szobában tartózkodott, mintegy halvány elképzeléssel sem rendelkezve arról, mi játszódott le köztünk az elmúlt röpke tizenkét órában.