Mindenki tudta, hogy Clara Dawson túl jó a zárt ajtók mögötti világhoz, amelyben felnőtt. A maximalista, az üdvöske, a tökéletes lány, aki mindig szótfogad és aki soha még csak álmodni sem merne arról, hogy valaha megszegje a szabályokat. Egészen ad...
Először is, mielőtt olvasásra engednélek Benneteket, szeretném elmondani, mennyire mérhetetlenül sajnálom ezt az egy hónapnyi teljes némaságot a részemről; az igazat megvallva nem tudok egyéb indokkal szolgálni, mint sem hogy elkezdődött a második félév, az ezzel kapcsolatos események pedig úgy rántottak maguk alá, hogy észre sem vettem, hogy repül az idő. Azonban mindez természetesen nem lesz állandó, ígérem, a továbbiakban minden erőmmel azon leszek, hogy két hétnél tovább ne kelljen várnotok a folytatásra.
Mindenesetre szeretném megköszönni ezúton is a türelmeteket és a végtelen támogatásotokat az előző fejezet kapcsán: továbbra sem találok szavakat arra, mennyire hálás vagyok és mennyire imádlak Titeket. ❤️❤️
Külön köszönet továbbá ennek a két aranyléleknek és csodának t_trixie és majdleszujranyar , akik elősorból nézték végig a szenvedésem az elmúlt egy hónapban, mégis kitartóan rugdostak előre. Nélkülük ez a rész sehol sem lenne. De nélkületek sem.❤️
Millió puszit küld és jó olvasást kíván:
S.✨
U.i.: A rész kapcsán direkt nem mondok semmit. De azért, ahogy errefele szokás mondani, most már hivatalosan is kezdődjön a dolgok vicces része.😈 (Ezennel megadom az engedélyt, hogy itt és instán is elküldjetek a búsba.)
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Doom Days - Bastille
CLARA
Ha válaszolnom kellett volna a kérdésre, miszerint az elmúlt két év során mégis hányszor kívántam, bárcsak képes lennék gyűlölni Lucas-t, a lehető legnagyobb biztonsággal állíthattam, hogy nem tudtam volna összeszámolni. Na, nem mintha akár egy pillanatra is meglepett volna mindez, miután az elutazásomat követő első néhány hónapban a történtek mintegy tökéletes pontossággal pörögtek le a szemem előtt minden egyes nap, és én bármennyire is igyekeztem, nem tudtam kizárni mindazt a jót, amit adott, hogy aztán csak a rosszra emlékezhessek. Nem tudtam kizárni azt, hogyan nézett rám az első alkalommal, amikor még azt feltételeztem, csupán a képzeletem játszik velem. Nem tudtam kizárni a képességét, aminek köszönhetően valahogy mindig meg tudott nevettetni vagy épp az őrületbe kergetni. De legfőképp, képtelen voltam elfelejteni, milyen hatással volt rám az érintése.
Azonban mindez még csak a közelébe sem ért annak, amit abban a pillanatban éreztem, amikor több mint huszonnyolc hónappal később a karjai körém fonódtak, ajkai ismét magának követelték az enyéimet, én pedig úgy éreztem magam, mintha ennyi idő elteltével most jutnék először rendesen oxigénhez, egészen idáig csupán csak fulladoztam. Amivel valamilyen szinten már korábban is tisztában voltam. Az igazság csupán csak az volt, hogy mindennek a hátterében nem Lucas jelenléte állt.
