San szemszöge:
Kedvtelenül keltem ki ágyamból. Megtehetném, hogy nem megyek egyetemre, de mégiscsak jobb lenne, ha bemennék. A barátaim is ott vannak, plusz dolgoznom is kell délután. Nyöszörögve öltöztem fel. Miután rendbe szedtem magam kiléptem az ajtón.
~Jó reggelt hyung!-hallok egy ismerős hangot mögöttem. Megfordultam és egyből elmosolyodtam.
~Jó reggelt Wooyoung-ah!-köszönök vissza. Ő csak viszonozta mosolyomat. A legédesebb vigyor, amit életemben láttam. Csak intett egyet és ment tovább. Biztos sietett az első órájára. Még csak 17 éves, ha jól tudom. Hát igen, 4 év különbség van köztünk, de valahogy mégis megismerném őt. Aranyos srácnak tűnik, minden reggel köszön és az eddigi tapasztalataim alapján elég jó humora van. Elővettem kulcsaimat és kinyitottam autóm ajtaját. Ekkor láttam meg, hogy Wooyounghoz hozzá csapódott két srác. Úgy gondoltam, hogy csak a barátai, de pár másodperc megfigyelés után, rájöttem, hogy itt másról van szó. Wooyoung úgy nézett ki, mint aki rettegett. Csak lehajtott fejjel sétált. Elkezdtem őket követni, de csak tisztes távolságból. Wooyoung valami papírt nyújtott át a két srácnak. Utána ők lökdösni kezdték szegény fiút. Teljesen tehetetlen volt. Az egyikőjük egy hatalmasat beütött neki. Na ekkor telt be a pohár. Mint egy idegbeteg, leparkoltam és rohantam feléjük.
~Hékás! Ti meg mit csináltok?-rántom hátra a két srácot. Csak rám néztek, majd kínosan elmosolyodtak.
~S-Semmit!-mondták egyszerre.
~Nekem nem úgy tűnik! Na húzzatok innen! És hagyjátok Wooyoungot békén!-próbáltam ijesztőnek tűnni, ami szerintem egész jól sikerült. Mindkettő fiú csak elfutott onnan. Wooyoung felé pillantottam. A földön ült, térdeit mellkasához szorította és rájuk hajtotta fejét. Leguggoltam és karjára simítottam. Megremegett mozdulatomtól.
~Nem kell félned Wooyoung-ah! Csak én vagyok az.-nyugtattam a reszkető fiút. Felemelte fejét. Tekintetünk találkozott. Szemei még így is csillogtak, ami megmozgatott bennem valamit. Arca feldagadt egy ponton. Gondolom ahol megütötték.
~Gyere! Elviszlek egy orvoshoz.-próbáltam őt felhúzni, de nem akart felállni. Csak sóhajtottam egyet. Megfogtam és menyasszony pózban elcipeltem őt az autómig. Beültettem az anyósülésre. Utána helyet foglaltam a volán mögött.
~Hyung.. nem kell orvos. Jól vagyok..-ebben a pillanatban elkezdett vérezni az orra.
~Jézusom!-nyúlok egy zsepkendőért. Óvatosan megfogtam arcát, majd letöröltem vérét.
~Ezt úgy hívják, hogy irónia Wooyoung-ah! Elviszlek egy orvoshoz és kész! Amúgy sem volt kedvem egyetemre menni.-alaposan megtöröltem arcát, miközben beszéltem. Végül elhajoltam tőle és beindítottam a motort. Szép lassan elindultunk.
~És kik voltak azok, akik megvertek? Mit akartak tőled?-törtem meg a csendet.
~Senkik..-bámult ki az ablakon, miközben vállat rántott.
~Wooyoung-ah!-szólítom őt egy kicsit idegesen.
~Mondd el! Hidd el, hogy jobb lesz!-most hangom megenyhült.
~Cs-Csak.. a házit akarták.. amit.. megcsináltam n-nekik..-hangja megremegett. Teljesen bizonytalan volt. Sajnáltam őt. Szomorúvá tett, hogy ilyeneken megy keresztül. Szemem sarkából figyeltem őt. Láttam rajta, hogy zavarban van. Ezen elmosolyodtam, olyan aranyos. Az érzelmeim csak úgy váltakoznak, ha a közelemben van. Olyan, mintha egy hullámvasúton ülnék. Egyszer ideges, majd szomorú, aztán boldog vagyok. Az ilyen lehetséges?
~Figyelj..-szólalok meg hirtelen, amitől Wooyoung kicsit megugrott. Csak halkan kuncogtam rajta.
~Ha legközelebb megfenyegetnek, vagy bármi történik, mondd azt, hogy velem gyűlik meg a bajuk, ha bántanak. De szólj, hogyha ez nem válik be, mert akkor legközelebb, ha meglátom őket én fogok nekik beverni egyet.-újból idegessé váltam. Csak annak a gondolata, hogy baja eshet.. már az feldühített és elszomorított. Wooyoung csak halkan bólogatott. Ezzel jelezve, hogy megértette. Végül megérkeztünk az orvoshoz. Szép lassan be is mentünk.
~Seonghwa hyung!-ölelem meg barátomat, aki orvosként dolgozik.
~Szia San! Kit hoztál magaddal?-mutatott Wooyoungra, aki csak félénken állt mellettem.
~Ő itt Wooyoung, egy utcában lakunk.-egyszerűsítettem le.
~Gyere Wooyoung nyugodtan! Nem foglak bántani.-mosolygott Seonghwa a megszeppent fiúra. Wooyoung rám nézett. Én csak bólintottam. Ezzel jeleztem, hogy megbízhat Seonghwaban. Wooyoung odasétált és Seonghwa vizsgálni kezdte őt.
~Veled meg mi történt mondd?-Seonghwa aggódva nézett a fiúra. Szerintem sejtette. Biztos nem ez az első ilyen eset. Wooyoung nem válaszolt, csak beharapta alsó ajkát.
~Két fiú elkezdte őt verni. Megállítottam őket, de félek, hogy valami maradandót okoztak neki.-magyarázom a helyzetet. Seonghwa bólintott. Elkezdte ellátni a sérülést. Wooyoung párszor felszisszent, de egész jól bírta. Miután végeztek Wooyoungot előre küldtem, mert még beszélnem kellett Seonghwaval.
~Na és? Te és ő?-pillantott rám Seonghwa.
~Ő és én mi?-nézek rá értetlenül.
~Ó Sannie! Tudod mire gondolok!-nevetett lágyan. Én megráztam a fejem.
~Együtt vagytok?-tette fel a kérdést. Csak elmosolyodtam.
~Nem. Alig beszélünk, de őszintén ezen változtatni akarok.-sóhajtok egyet.
~Azon, hogy nem beszéltek, vagy azon, hogy nem jártok?-kerül egy sejtelmes mosoly Seonghwa arcára. Csak elnevettem magam.
~Egyelőre maradok a beszédnél. Majd találkozunk hyung!-intek egyet, majd kilépek az ajtón. Wooyoung már az autóban ült. Én is helyet foglaltam.
~Hazaviszlek!-nézek a fiúra, aki csak bólintott egyet egy kis mosollyal az arcán. Legalább mostmár mosolyog..
Megálltam Wooyoung háza előtt.
~Várj!-állítom meg a fiút. Ő egyből felém fordult. Egy papírt nyújtottam felé. Ő zavarodottan nézett rám.
~A számom. Ha bármi van üzenj, vagy hívj fel.-nyomom kezébe a kis cetlit. Wooyoung arca egy picit rózsaszínessé vált. De ez csak még aranyosabbá tette.
~Köszi mindent. Holnap találkozunk hyung!-kiszállt az autóból és még egy utolsó pillantást vetett rám. Végül eltűnt onnan. Azon kaptam magam, hogy még mindig a háza előtt állok és csak bambulok előre. Megráztam a fejem, hogy magamhoz térjek. Mivel már úgysem mehettem egyetemre, munkahelyem felé vettem az irányt. Legalább előbb eljöhetek, mert előbb mentem be. Út közben elkezdett kattogni az agyam. Miért nem közelítettem meg eddig Wooyoungot? Hiszen olyan kis aranyos srác. De akkor miért bántják? Nem érdemli meg. Nála ártatlanabb fiúval még sosem találkoztam. És hogy lehet ilyen szép mosolya? Szemei mindig csillognak közben. Bármit megtennék azért, hogy örökké csak mosolyogjon...
