Wooyoung szemszöge:
Erősen fogtam San kezét. Meredten nézte Jisoo sírját. Annyira fájt így látni. Ma volt a temetés. Már mindenki elment, csak mi álltunk itt. Ekkor vettem észre, hogy San szülei közelítenek felénk.
~Fiam..-szólalt meg az apja. San szép lassan ránézett.
~Beszéljünk..
Kicsit kínos volt. Egymás előtt ültünk az asztalnál. San szülei előttünk. San és az apja csak egymást nézték. Érezhető volt a feszültség. Kicsit ideges lettem ettől. Most mi lesz? Megszólal valaki? Vagy csak itt ülünk és nézzük egymást?
~El akarjuk vinni innen Yirent.-törte meg a csendet San apja. Nagyon meglepődtem ezen. Mi az, hogy elviszik Yirent? Ő már hozzánk tartozik! Nem mellesleg megígértem Jisoonak, hogy vigyázok rá.
~Mégis miért akarod elvinni?-csodálkozik San.
~Nem tesz jót, ha itt van. Majd egy család felneveli.-rántott vállat San anyukája.
~Az pedig én leszek és Wooyoung!-teszi hozzá San. A szülei kikerekedett szemekkel néztek rá.
~Biztos, hogy nem! Nem engedem meg!-emelte meg hangját Mr. Choi.
~Felnőttek vagyunk! Azt csinálunk, amit akarunk.-San felállt helyéről. A szülei is. Kicsit megijedtem.
~Sz-Szerintem nyugodjunk meg!-állok fel, miközben próbálok mindenkit nyugtatni.
~Fogd be!-üvölt rám San apja.
~A nővéred elárulta a családunkat! Ez a lány sem lesz más! Ugyan olyan lesz, mint az anyja! Egy agyhalott!-az asztalra csapott.
~Uram.. Yirennel semmi baj nincs.. egy aranyos kislány..-San apja nem hagyta, hogy befejezzem.
~Te csak fogd be! Rád ez egyáltalán nem tartozik! Miért nem haltál meg inkább abban a hülye balesetben?!-teremt le. Egyből elhalkultam. Egyszercsak mind szipogást hallottunk. San volt az. Könnyei végigfolytak arcán.
~Húzzatok innen..-mondja elhalt hangon.
~Most!-ezúttal hangosabban mondta, miközben az ajtó felé mutatott.
~Nekem ne parancsolgass kisfiam!-teszi keresztbe kezeit San anyja.
~Akkor ti meg ne kívánjátok a férjem halálát!-San szerintem torka szakadtából üvöltött. Sosem hallottam őt ilyennek.
~Én nem a halálát kívántam!-mentegetőzött apja.
~Oh dehogynem! Ezt pedig soha, de soha nem fogom neked megbocsátani. És mostmár tényleg húzzatok innen a francba!-San megtörölte arcát. Szülei ezután szótlanul távoztak.
~San..-szólítom őt. Egyből rám vezette tekintetét.
~Én annyira sajnálom..-nézek rá szomorúan.
~Wooyoung..-ejti ki nevem. Láttam rajta, hogy nehezére esik beszélni is.
~Ne hagyj el.. kérlek..-hangja megremegett. Én egyből odarohantam hozzá és magamhoz öleltem. Hagytam, hogy a vállamon sírja ki magát. Csodálom, hogy még képes sírni. Az elmúlt napokban csak ezt csinálja.
~Sssh.. nincs semmi baj..-simogatom feje tetejét. Csak San szipogását hallom, ettől összeszorul a szívem. Annyira akarok segíteni, de egyszerűen nem tudok mit tenni. Emiatt pedig csak még tehetetlenebbnek érzem magam.
~San.. jobb, ha lepihensz egy kicsit.-válok el tőle. Kisöpörtem arcából egy hajtincset.
~Gyere velem.. ölelgetni akarlak..-fogja meg kezeimet. Csak egy kicsit elmosolyodtam és bólintottam egyet. Elindultunk és lefeküdtünk pihenni. San soha sem szorított még így magához.
~Majd el kell mennem Yirenért. Még óvodában van.-mondom halkan.
~Akkor kiélvezem, amíg itt vagy..-szipogja San.
~San.. te komolyan gondoltad azt, hogy Yiren itt marad velünk?-kérdezem hirtelen.
~Igen. A nővéremre emlékeztet. A mosolya pont ugyan olyan..-hangja végre nyugodt és életteltelibb volt.
~Én megígértem a nővérednek, hogy örökbefogadjuk Yirent.. gondolod, hogy kész vagyunk erre?-mélyen San szemeibe néztem. Látni akartam, hogy hazudik-e.
~Teljesen biztos vagyok benne Wooyoung. Senki mással nem akarok lenni.. csak veled és Yirennel.-végre egy idő után San elmosolyodott.
~Szeretlek Wooyoung.-dönti homlokát az enyémnek.
~Én is szeretlek San..-hunyom le szemeimet.
