Wooyoung szemszöge:
Az éjjel egyáltalán nem aludtam. Halálra izgultam magam. Ma van az érettségi és nagyon félek. Szegény Sant is kértem, hogy jöjjön el velem. Nem akarok nélküle lenni. De azt mondta szívesen elkísér, így nem aggódtam.
~Wooyoung! Ne szoríts ennyire!-szól rám San. Elég erősen fogtam kezét. Szerintem a vérkeringését is elszorítottam.
~Bocsi..-lazítok szorításomon.
~Menni fog! Én tudom, hogy sikerülni fog.-néz rám bíztatóan. Csak hálásan elmosolyodtam. Amint beértünk megláttam az összes osztálytársam. Yunho és Yeosang egymáshoz bújva tanultak. Nagyon édesek voltak így. Biztos ők is izgultak, ezért karoltak így egymásba.
~Sziasztok!-köszönt San, én csak intettem egyet.
~Oh.. sziasztok!-mosolyodott el Yeosang.
~Mindjárt kezdünk!-szólalt meg Yunho.
~Nyugi fiúk! Szerintem mindannyian jól fogtok szerepelni. Nincs miért aggódni.-bíztatott minket San.
~Köszi hyung. Remélem is.-mondta Yeo.
Miután bementem még jobban elkezdtem remegni. San nélkül sokkal rosszabb. Azt hittem össze fogok esni. Végül végig olyanokat húztam, amiket tudtam. Úgyhogy elég jól sikerült. Büszke voltam. Boldogan léptem ki a teremből. Egyből San karjaiba rohantam. Szorosan átöleltem őt.
~Na? Hogy ment?-tolt el magától.
~Nagyon jól! Igazad volt. Pont azokat húztam, amiket tudtam!-nevettem el magam.
~Akkor várjuk meg a többieket és menjünk el ünnepelni!-vidult fel San.
Este volt és egy kis partit csaptunk Sannál. Mind a négyen jót nevettünk. Egy kis alkoholt is ittunk, de nem olyan sokat. Még bőven magunknál voltunk.
~Nincs több kajánk!-kiáltotta el magát San.
~Elmenjek boltba?-állok fel.
~Veled menjek?-kérdezi Yeosang.
~Nem! Egyedül megyek.-felhúztam cipőmet.
~Woo! Ilyenkor egyedül?-áll mellém San. Láttam rajta, hogy aggódik.
~Nyugi, busszal megyek. Nem lesz semmi bajom.-elmosolyodtam és egy puszit adtam szájára.
~Rendben, de vigyázz, okés?-szól utánam.
~Ígérem!-megfordultam és rá mosolyogtam. Végül elhagytam a házat és elindultam a buszmegálló felé. Legalább tíz percet vártam, mert késett a busz. Addig beraktam a fülhallgatóm és zenét hallgattam. Jól esett szabadnak lenni. Végre felnőtt vagyok és azt kezdhetek az életemmel, amit csak akarok. Szerintem elmegyek arra az egyetemre, amelyikre akartam és táncos leszek. Ez minden álmom. Végre megjött a busz és felszálltam rá. Elértem a boltig. Mindent csak úgy random választottam ki. Nem tudtam, hogy pontosan mi kell. De szerintem egész jókat szereztem. Visszamentem a megállóba. További tíz percet vártam. Most volt hely a buszon, így leültem. Néztem ki az ablakon és az esti fényeket bámultam. Gyönyörű látvány volt. Hirtelen megrándult a busz. Felkaptam a fejem. Éreztem, hogy borulunk. Nők és kislányok sikítottak. Üvegek törtek ki. Én teljes erőmmel kapaszkodtam, de a gravitáció ellen nem igazán tudtam tenni. Valaminek neki csapódtam, már nem is tudom mi volt az. Ezután képszakadás. Mikor újból felkeltem valahogy körbenéztem. Több test is a földön hevert. Én valahogyan kiestem a buszból. Az pedig lángra kapott. Ennyire legalább szerencsés vagyok. De hiába próbálkoztam, nem tudtam megmozdulni. Ahogy senki más sem. Nem akartam belegondolni abba, hogy élnek-e, vagy sem. De amint meghallottam a szirénákat megéreztem fájdalmaimat. Fel akartam sikítani, de arra sem volt erőm. Nagyon fájt a fejem. Azt hittem fel fog robbani. Végül újból elnyelt a sötétség. Próbáltam kinyitni szemeimet, de képtelen voltam. Többé már hangokat sem hallottam. Teljes volt a csend. Ez lenne a halál? De.. még nem halhatok meg..
San.. vissza kell térnem hozzá! Megígértem, hogy sosem hagyom el! San! Hol vagy?
Annyira sajnálom Sannie.. képtelen voltam betartani az egyetlen ígéretemet..
