San szemszöge:
Éppen az esküvő helyszínén voltunk. Mindketten úsztunk a munkában. De szegény Wooyoung leginkább. Láttam rajta, hogy beleőrül ebbe. Úgy odamentem volna hozzá, de nem engedtek. Anya folyamatosan a díszítésről magyarázott. Őszintén már untam. Nem akarok nagy felfordulást. Csak egy nyugodt esküvőt. Nekem az a lényeg, hogy Wooyoung álljon mellettem az oltárnál, semmi más.
~Anya! Egy kicsit pihenjünk! Kezdek szédülni ettől a sok színtől!-kiáltom el magam. Ő csak sóhajtott egyet. Úgy döntöttem odamegyek Wooyounghoz. Kicsit aggódtam. Hófehér volt, és mintha nehezére esett volna megállni a lábán. Hirtelen összeesett. Mindenki sokkoltan nézte őt. Én egyből kapcsoltam és letérdeltem mellé. Rázogatni kezdtem őt.
~Wooyoung! Hé! Picim kelj fel!-szólítom őt. De ez nem vált be. Ugyanúgy feküdt tovább.
~Valaki hívjon mentőt!-nézek a tömegre. Valaki egyből előkapta telefonját. Egy kis időbe beletelt, de ki is értek. Az egyik mentős elküldött onnan. Hiába nem akartam otthagyni Wooyoungot, muszáj volt. Árgus szemekkel néztem a történéseket. Az egyik férfi egy kicsit erősebben ütögetni kezdte Wooyoung arcát, hátha arra reagál. Azt hittem megverem. Nem érhet így hozzá! Wooyoung végül pislogni kezdett.
~M-Mi történt?-hirtelen felült. A mentősök felsegítették és kivitték az épületből. Egyből utánuk mentem. Egy nő megállított.
~Maga kicsoda?-néz rám kérdőn.
~A jegyesem az, aki elájult. Tudni akarom, hogy jól van-e!-reményteli szemekkel néztem az előttem álló nőre.
~A közeli kórházba visszük. Mire odaér szerintem már ki is vizsgálják.-ennyit mondott, majd otthagyott. Nekem sem kellett több információ, mentem az autómhoz és elindultam a kórház felé. Tíz perc múlva már ott is voltam. A pultos elmondta, hogy hol találom Wooyoungot. Bekopogtam, utána benyitottam. Wooyoung felkapta fejét.
~San!-állt fel vidáman. Odarohantam hozzá és szorosan átöleltem őt.
~Istenem de aggódtam..-hátát simogatni kezdtem, aztán egy puszit adtam homlokára. Valaki megköszörülte a torkát. Mindketten odafordultunk. Egy orvos állt ott.
~Meghoztam az eredményeket.-kezdett bele.
~Wooyoung, kerülje a stresszes helyzeteket. Valamiért a teste így reagált erre és félek, hogy ez többször is bekövetkezhet. Az pedig nem lenne valami szerencsés. Még komolyabb baja is lehet ettől. Talán ez a baleset következménye, azt nem tudom megmondani.-az orvos közben a papírokat nézegette.
~Rendben köszönöm!-Wooyoung egy mosolyt erőltetett arcára.
~Nyugodtan mehetnek.-az orvos kedvesen kinyitotta az ajtót. Mi el is indultunk haza. Közben elgondolkoztam. Lehet, hogy későbbre kéne tenni az esküvőt, amíg Wooyoung teljesen felépül. Hiába fáj ez a döntés, helyesnek tűnik. Beültünk az autómba és már mentünk is.
~Tóljuk el az esküvőt.-szólalok meg hirtelen. Wooyoung egyből felém fordult.
~Mi?-csodálkozott kijelentésemen.
~Várjunk addig, amíg jobban nem leszel, utána legyen az esküvő. Nem akarom, hogy bajod essen.-magyarázom el gyorsan.
~De San én jól vagyok! Csak pár perc volt az egész.-hisztizett Wooyoung.
~Nem! Nem vagy jól! Hidd el, jobb ez így!-próbáltam őt nyugtatni.
~Jól vagyok! Hogy mondjam még? Nem kell semmit sem eltolni. Semmi sem fog történni.-mondta tovább Wooyoung.
~Én nem nézem végig mégegyszer, ahogy összeesel Wooyoung! Nagyon ijesztő!-kicsit megemeltem hangomat.
~De nem fordul elő mégegyszer, ígérem!-leparkoltam házam előtt. Mostmár ideges voltam.
~A rohadt életbe Wooyoung! Fogd fel végre! Eltoljuk az esküvőt és kész!-elkezdtem üvöltve beszélni. Nem tudom miért. Nem is voltam mérges. Wooyoung elhalkult és lehajtotta a fejét.
~Woo.. ne haragudj.. nem akartam veled kiabálni..-kérek bocsánatot. Wooyoung csak kiszállt az autóból. Na hát ezt jól megcsináltam! Egyből én is kipattantam a kocsiból és elindultam befelé. Miután bementem a hálószoba felé vettem az irányt. Wooyoung az ágyon feküdt, háttal nekem. Én csak leültem mellé és karjára simítottam.
~Woo beszéljük meg, kérlek!-életemben nem hallottam magam még ilyen halknak. Wooyoung nem is válaszolt.
~Na! Légyszi!-ezután felült és szúrósan nézett rám.
~Mostmár beszélni akarsz?-most ő emelte meg hangját.
~Ne haragudj San, hogy ezt mondom, de most legszívesebben felpofoználak!-csodálkozva néztem Wooyoungra.
~Végig sem hallgattál! Csak arról papoltál, hogy így az egészségem, meg úgy. És egyedül eldöntötted, hogy eltoljuk az esküvőt. Nekem tényleg nincs beleszólásom? Nem együtt kéne döntenünk?-vág hozzám mindent. Az a baj, hogy igaza van. Őt még csak meg sem hallgattam.
~Aztán még neked áll feljebb!-lehajtotta fejét.
~Kérlek ne haragudj rám! Tudom, igazad van. Egy idióta vagyok.. én csak vigyázni akarok rád. Egyszer majdnem elveszítettelek és félek, hogy ezt újból átélem..-megfogtam kezeit.
~San! Még a kómából is visszatértem hozzád! Szerinted mégis mi a franc tudna minket elválasztani?-egy kicsi mosoly jelent meg arcán. Csak sóhajtottam egyet.
~Akkor.. bevállalod az esküvőt?-kérdezem kíváncsian. Wooyoung bólintott egyet. Ezután átölelte derekam és hozzám bújt. Átkaroltam őt.
~Utálok veled veszekedni..-mondja halkan.
~Én azt utálom, hogy mindig csak megbántani tudlak..-fejemet az övére hajtottam.
~San ne mondj ilyet!-felkapta fejét és rám nézett.
~Attól még, hogy párszor veszekszünk nem dől össze a világ. Igenis boldog vagyok melletted. A legboldogabb.-egy széles mosoly került az arcára.
~Szeretlek..-fürkészte arcomat.
~Én is szeretlek téged..-összeérintettem homlokunkat és lehunytam szemeimet. Kicsit még aggódom Wooyoung egészsége miatt. De ha ő ezt akarja, akkor én nem állíthatom meg. Nem is akarom, hogy szabályok között éljen. A boldogsága a legfontosabb, semmi más nem érdekel.
