Wooyoung szemszöge:
Nem tudom mennyi idő telt el. Nincs többé időérzékem.
~Wooyoung..-visszatért hallásom.
~Ah.. a kisfiam..-meghallottam anyát. Akkor itt vannak a szüleim? Most úgy felkelnék és átölelném őket.
~Nem sok esély van rá, hogy felébred. Sajnálom..-hallok egy orvost.
~Ne..-motyogta apa.
~A barátaival is közöltük a hírt. De mindent megteszünk, hogy felébredjen.-ezután egy ajtó csukódást hallottam. Mi az, hogy nem ébredek fel? Tudom, hogy sikerülni fog! A szüleim, a barátaim.. San.. ők mind azt akarják, hogy visszatérjek. Ahogy én is. Még annyi mindent meg akartam tenni. Az ígéretemet sem akarom megszegni. Nagy erővel próbáltam koncentrálni. Először nem éreztem semmit. De végül szempilláim remegni kezdtek. Tudtam, hogy képes vagyok rá. Lassan kinyitottam szemeimet. Majdnem megvakultam a sok fénytől. Nagyon megfájdult a fejem. De így is volt erőm, hogy szüleim felé forduljak. Anya észrevette, hogy felkeltem.
~Drágám hívj egy orvost!-kiáltotta el magát és rám mutatott. Apa egyből kapcsolt és kirohant az ajtón.
~Wooyoung! Ne mozdulj, oké?-simít arcomra anya. Erről is San jut eszembe.. annyira hiányzik.. hol lehet? Apa egy orvossal az oldalán tért vissza. Elkezdtek vizsgálni.
~És? Fel tud ülni?-kérdezi az orvos. Én erőt vettem magamon és kezeim segítségével feltoltam magam. Egyből fejemhez kaptam. Rettenetesen fájt.
~El tudja mondani, hogy hol fáj?-lép közelebb az orvos. Még nem szólaltam meg egyszer sem. Azt sem tudom, hogy képes vagyok-e beszélni. Megköszörültem torkomat.
~A.. f-fej-jem..-hangom elhalt volt. De annak örültem, hogy még van egyáltalán.
~Rendben. Akkor egy durvább agyrázkódásról beszélünk. Ez okozta a kómát is. Pár nap megfigyelés után szerintem már hazamehet.-fordul az orvos szüleimhez. Ők csak bólintottak, majd az orvos elhagyta a szobát.
~H-Hol va-an S-Sa-an?-nyögöm ki nagy nehezen.
~Haza küldtem. A nap huszonnégy órájában itt volt melletted egy hónapig. Egy percet sem pihent. Maximum a kezedet szorongatva aludt el.-mondta apa. Kikerekedtek szemeim.
~H-Hogy?-hangom egy kicsit erősödött.
~Nagyon aggódik érted. Teljesen ki van. Jobb is, ha szólunk neki, hogy felébredtél.-vette elő telefonját anya.
~H-Hadd beszéljek v-vele..-nyúlok a telefonért. Anya egyből kezembe adta a telefont. Remegtem, miközbem tárcsáztam a telefonszámot. Eközben apáék kimentek a szobából.
~Haló?-válaszol San.
~Jézusom de hiányzott a hangod Sannie!-ez volt az első mondatom.
~San.. gyere a kórházba. Látni akarlak..-majdnem elsírtam magam.
~Hát ez nagyon jó.. már képzelődöm is..-San hangja elcsuklott.
~Ezt nem elképzeled San! Tényleg én vagyok az! Wooyoung! A te Wooyoungod.. megígértem, hogy nem hagylak el..-ezután San letette a telefont. Most.. ez mi volt? Nem hisz nekem? Azt hittem elsírom magam. Csak így ültem tíz percig. Hirtelen kivágódott az ajtó. San futott be rajta. Szemei csillogtak könnyeitől. Amint meglátott az a sok könny végigfolyt arcán. Elindult felém és szorosan magához ölelt.
~Azt hittem elveszítelek!-kezdett el bőgni. Feje tetejét simogattam, miközben halk sírásba kezdtem.
~Egész végig te jártál a fejemben San. Nem akartalak cserben hagyni.. annyira sajnálom..-pólójára szorítottam. Így sírtunk legalább öt percig. De semelyikőnket nem érdekelte. Csak egymást akartuk magunk mellett tudni. Végül San vált el tőlem és leült mellém az ágyra.
~És hogy vagy?-néz rám.
~Jobban. Azt leszámítva, hogy fáj a fejem.-egy zsepkendőért nyúltam és letöröltem könnyeimet. Majd Sanét is. Olyan jó volt újból hozzáérni. Vagy csak úgy szimplán a közelében lenni. Csuklójára fogtam és kezét az arcomra helyeztem. Lehunytam szemeimet. Ismét beugrott az a pillanat, amikor felborul a busz. Újból éreztem könnyeimet kifolyni. Viszont San egyből letörölte azokat. Lassan kinyitottam szemeimet és Sanra néztem. Óvatosan ajkaimra hajolt. Már el is felejtettem milyen puhák az ajkai. Egy elég érzelmes csókra sikerült. Mindketten sírtunk közben. Kívülről elég furán nézhettünk ki. Arcunk tiszta víz könnyeinktől és így csókolózunk. Elváltunk és egymásnak döntöttük homlokunkat. Még az orrunk is összeért.
~Soha többé nem hagyhatod el az oldalam! Megértetted?-San megfogta kezeimet.
~Azt akarom, hogy örökké mellettem maradj. Ezért szeretnék kérdezni valamit.-San komolynak tűnt.
~Hozzám költöznél?-kérdésétől kikerekedtek szemeim.
~M-Mármint.. végleg?-csodálkozom.
~Véglegesen, igen.-halványan elmosolyodott.
~Persze!-megint átöleltem őt.
~Ha kijöttél a kórházból segítek a pakolásban.-simogatja hátamat.
~Alig várom..-kezdek el vigyorogni.
