A végtelenségig együtt ⚽ [BEFEJEZETT]

15. rész - Bonyodalom

– Az történt, hogy jöttem ebédről, lusta módomra a liftet használtam, de beragadt. Addig-addig próbálkoztam, még egyszer csak megindult. Viszont még nem akart nekiiramodni, hiányoltalak – néztem rá Albertre – Szóval ezért jöttem ide, és öleltelek meg.

– Biztos, hogy ez történt? – nézett rám gyanakvóan Anna.

– Tuti fix – legalábbis részben.

– Akkor megvagy? – karolt át Ő.

– Ühüm – majd belepuszilt a hajamba és felállt mellőlem.

– Ne haragudjatok, de mi most Szabival sietünk edzésre – észre se vettem, hogy ily hamar elröppent az idő.

– Sebaj, gyere Mesi, menjünk mi is – majd Annával mink is készülődtünk a fiúk tréningjére. Sose lehet tudni, így én az elsősegélydobozom, Anna a varrókészletét vitte.

Kicsit bűntudatom van, hogy ennyi mindent eltitkolok a barátaim elől, de félek. Mi történne, ha megtudnák, hogy AZ az Epres Márk lánya vagyok? Kiről úgy tudják, a gázoló elrabolta. Ennek sosem szabad kitudódnia.

– Fiúk! – kezdte Kornél az edzést – Mint ahogy ti is tudjátok holnap lesz az utolsó selejtező meccsünk, a Jipous-al. Mindent bele kell adnunk, ugyanis ez a mérkőzés fogja eldönteni a Ledan FC sorsát a bajnokságban! – mi lányok is boldogan hallgattuk végig Kornél lelkesítő beszédét – Most pedig tíz kör futás! – itt egyből elszállt a fiúk jókedve. Hiába sportolók, a focin kívül nem szeretnek futni.

A bemelegítés után ismét egy meccset játszottak le, hogy párosan legyenek a csapatok ezért János nem játszott, persze a térde végett se. A játék 3:2-re végződött Tamásék győzelmével, mikor számomra egy ismeretlen hangot véltem felfedezni.

– Ó, hát sziasztok! – egy ecsethajú srác volt az, a haja agyon zselézve, talán még Tomiétól is, izomtrikóján átvillant kigyúrt felsőteste, valamint a vállán egy sporttáskát cipelt.

– Te meg mit keresel itt?! – állt elé rögtön villámszóró szemmel Szabi, vajon kire is emlékeztet?

– Holnap meccsezni fogunk egymással, így gondoltam rátok nézek – kacsintott kajánul.

– Takarodj most azonnal!

– Ki ez a fazon? – súgtam Annának.

– Bence. Jó ideje a Ledan FC csapat tagja volt, ám a tavalyi bajnokság után kiszállt.

– Értem, és most mit keres itt?

– Fogalmam sincs – nézett rám ő is összezavarodva, majd visszapillantott a pályára, ahol ez a Bence félbeszakította az edzést.

– Bence, mi az, hogy holnap meccsezni fogunk egymással? – kérdezte vissza Albert megilletődve.

– Hú, de buták vagytok! Öcsém, hát a selejtezőben! Ledan FC vs. Jipous! – világosított fel mindenkit.

– Úgy érted, hogy.. – nézett maga elé Levente.

– Igen Levi, úgy értem. A Jipous csapat tagja vagyok, és hidd el, jó érzés egy olyan focicsapat része lenni, akik tudnak is!

– Áruló, ezt még megbánod! – nézett farkasszemet vele András.

– Ugyan mit?! Sima ügy lesz Bandikám, még nálatok voltam, kapusként volt időm kitapasztalnom a stílusotokat, pofon egyszerű meccs lesz a holnapi! Akkor hát győzzön a jobbik! – majd eltűnt a pályáról.

– Hogy tehette ezt? – nézett Ferkó oda, ahol Bence állt – Évekig legjobb haverok voltunk, miért szúrt hátba?

– Egy módja van annak, hogy megmutassuk neki! Győznötök kell! – kiáltottam el magam kezemet az égbe emelve, mikor megpillantottam Gabit a felső nézőtéren állva, minket bámulva, főleg engem, rögtön lapulni kezdtem.

– Mesi, mi lett? – tűnt fel Albertnek, ki szintén felnézett, de Gabi addigra eltűnt.

– Semmi, csupán a takarítót láttam, ki majdnem elcsúszott – kacagtam kicsit, majd mindenki oszolni kezdett.

Estefelé filmeztünk Zoliék szobájában. Az órákig elhúzódott filmcsata után, végül megegyeztünk a Spongyabobban. Igazi felnőtteknek való film, nem?

– Óóó kilakik odale... – Tomi épp elkezdte volna énekelni a közismert főcímdalt, de Anasztázia tarkón vágta hátulról.

– Kussolsz! – szólt hozzá, mire Tamás hátranézett a fájó testrészét fogva – Ha így nézel, kapsz még egyet, és az nem lesz olyan gyenge mint az előző!

– Gyenge, az előző? – fordult vissza Tomi álmélkodva, de a rajzfilm többi része során nem szólalt meg.

– Huh, kicsit fázom... – remegtem kicsit – Mindjárt jövök, csak elugrom a pulcsimért – álltam fel szerelmem mellől. Albert felajánlotta, hogy ad valami vastagabb felsőt, de visszautasítottam, lehet nem kellett volna.

Körülbelül olyan este fél tizenegy lehetett már. A folyosókon vaksötétség uralkodott, egyedül az utcai lámpák, valamint a holdfénye adott némi fényt. A telefonomon világítva kerestem a mi szobánkat, mikor megtaláltam, rögtön bementem rajta.

Picit ijesztő helyzet volt. Elhívhattam volna Annát is, hogy kísérjen el, de nem szeretném megfosztani őt a boldogságától, magyarul a pattogatott kukoricás zacskótól.

A táskámból rögtön előkaptam egy cicás, fehér-fekete cipzáros pulcsit, s már indultam is vissza. A folyosóra kilépve észrevettem egy szőke hajú csajt, aki Alberték szobája felé tartott. A többiekkel mit sem foglalkozva kezdtem el Vivit halkan követni.

Óvatosan surrant a sötétségben, ám ezen a magas sarkújának a kopogása nem sokat segített. Néha-néha körbe pillantott, hogy van-e valaki a közelben, de egyszer se vett észre, szerencsére. Odaért a célszobához, majd lassan nyomta le a kilincset és belopakodott rajta. Egy hirtelen ötlettől fogva hirtelen kicsaptam az ajtót, majd felcsaptam a szobának a villanyát.

– Megtudhatnám, hogy mit keresel te itt?! – tettem keresztbe a kezem, ügyelve arra, hogy mellettem ne szökjön ki a szobából. A hosszú, szőke hajú csaj megijedve kapkodta a levegőt, s ijedten nézett felém – Én ráérek! – vontam vállat, majd a komoly tekintetet folytatva néztem egyenest rá.

– És te mit keresel itt? – kérdezett vissza, ám ez hülyeség volt tőle.

– Itt lakom egy pár szobával arrébb, nagy ész. De neked tilos ilyenkor ide a bemenetel! Szóval kimész magadtól, vagy óhajtod, hogy saját kézileg dobjalak ki?! – ejha, Annásodom.

– Jól van na, nem kell így felkapnod a vizet – ekkor eljátszotta, hogy kimegy, de az utolsó pillanatban a tűsarkújával belém rúgott, majd elfutott a rossz irányba.

Pár percig meredtem magam elé, majd Vivit láttam visszafelé közeledni.

– Puhány ribanc! – mosolygott elégedetten, majd kiakart menni a hitelből, de valakibe összetűzésbe került. Vivien elkezdett ordítozni, majd hallottam ahogy elszalad.

Megakartam nézni, hogy ki az, de bár ne tettem volna. Mikor kiértem a folyosóra egy gesztenyebarna hajú fiút véltem felfedezni, nekem háttal.

– Köszi Albert, ho... – ekkor megfordult és tisztáztam magamban, hogy nem Albert üldözte el Vivient.

– Ezer örömest Emeském. No, de térjünk át az egyezésünkre. Akkor hogy döntöttél?! Veszítetek, vagy nincs többé titok?! – Gabi volt az, remegve és szótlanul álltam előtte – Tiktak, tiktak kicsi lány, már nincs sok időd! Szóval, mit választasz?