A végtelenségig együtt ⚽ [BEFEJEZETT]

2. rész - A csapat megismerése

– Emese? Te hogy kerülsz ide? – szólalt meg az ötvenes éveiben járó férfi, az arca újra mosolygásról árulkodott.

– Edző, ismerik egymást? – kapkodta a fejét Szabi köztem és a férfi közt.

– Persze Szabolcs. Emese, örülök, hogy látlak – nézett felém ismét.

Tovább vizslattam az idősödő embert, mikor lassan kitisztult előttem a kép, hogy ki is áll most előttem. Az általános iskolai tornatanárom, már emlékszem.

– Csókolom, Kornél bá' – szólaltam meg én is végre, és én is örültem, hogy láthatom őt, így 10 év után.

– Ugyan – legyintett a kezével –, szólíts nyugodtan Kornélnak – mosolygott továbbra is, ő volt az egyedüli tesitanárom, akit kedveltem is.

Kornél váltott pár szót a csapatával, gondolom a meccsel kapcsolatban, ameddig én kint várakoztam, ugyanis kezdett melegem lenni és kimentem onnan. Úgy tizenöt percig levegőztettem a fejem, mikor kijöttek a Ledanosok, már átöltözve a mezből.

– Mesi, Az általános után merre jártál? – kérdezte Kornél, miközben a csapattal elindultunk kifelé.

– Hát, rengeteg oktatásban vettem részt, és kitanultam sportorvosnak – jelentettem ki büszkén.

– Komolyan? – bólintottam – Hadd ajánljak neked egy munkát.

– Mi lenne az?

– Nos, a csapatnak a korábbi orvosa nyugdíjba vonult – nézett rám – Benne vagy?

Kérdése váratlanul ért, de mégis kedves gesztusnak tartottam. Ez lenne az első munkahelyem, ráadásul annál a csapatnál, ahová édesapám is tartozott.

– Természetesen – jelentettem ki magabiztosan –, elvállalom!

– Köszönjük Emese, a fiúk nevében is. Holnap légy szíves délelőtt tíze gyere a Glunim fedett focipályára, ott elrendezzük a szerződéseket – tájékoztatott mély, férfias hangán, mire bólintottam.

– S mondja tanár úr, vagyis Kornél – javítottam ki magam –, tanít még az általános iskolában?

– Ami azt illeti, már nem. Miután elballagtál még három évig tanítottam, de aztán otthagytam az oktatást. A két munkahelyem közül választanom kellett, és a Ledan FC-t választottam.

– Megértem, én is nagy jövőt látok a csapatnak – folytattam a lelkizést, mikor eszembe jutott valami – Kornél, megtenne értem egy szívességet?

– Attól függ, miről lenne szó? – nézett rám meglepetten és kíváncsian.

– Megkérhetném, hogy ne említse meg a fiúknak, hogy Márk lánya vagyok? – néztem könyörgően.

– Hát persze, elhallgatom, ha csak ennyit kérsz. De miért?

– Idővel elmondom nekik, de nem szeretném így rájuk zúdítani – vizslattam a fák lombkoronáit.

Lassan elbúcsúztam a csapattól, majd a kocsival haza indultam. Még most is hihetetlennek tűnik ez az egész, hogy a Ledannál dolgozhatok. Őszintén remélem, hogy anya is jól fogja fogadni.

– Anya – léptem oda hozzá, miközben tévét nézett – Munkát kaptam.

– Ez nagyszerű hír kislányom! Na, és hol? Egy csapatnál, vagy esetleg egy klinikán? – kapcsolta ki a televíziót és halmozott el a kérdésekkel.

– A csapatnál kik tegnap játszottak kék mezben, a Ledan FC edzője felkért rá, mert a korábbi sportorvosuk nyugdíjba ment, s az edzőjük, Kornél az általános tesitanárom - magyaráztam.