A végtelenségig együtt ⚽ [BEFEJEZETT]

24. rész - Bonyodalom újra

– Az édesanyámmal? Mi lett vele? Ki beszél? – hadartam, annyira váratlanul ért ez a hívás.

– Az orvosa vagyok. Sajnálattal közlöm, de a mai nap leállt a szíve. Várható is volt, ugyanis egy hónappal ezelőtt megállapítottuk, hogy az állapota már nem fog javulni – sóhajtott a férfi egyet szomorúan, mire én értetlen fejet kezdtem vágni.

– Öhm.. már elnézést, de az én anyukámnak egy hónapja még semmi baja nem volt. Tegnap este is beszéltem vele telefonon, él és virul. Tehát nem tudom, hogy miről beszél..

– Várjunk csak.. – morgott egyet, majd pár másodpercig elhallgatott – Az édesanyját nem Martos Gabriellának hívják?

– Nem – válaszoltam tömören, s már egy kicsit dühösen is.

– Jaj ne haragudjon, azt hiszem téves számot hívtam.. – éreztem meg a sajnálatot hangjában.

– Legközelebb tán megkérdezhetné, hogy kit keres, mielőtt beijeszt valakit az anyja halálával! – válaszoltam illedelmesen és kedvesen, majd válaszát nem meg várva bontottam a vonalat.

– Na, ki volt az? – kérdezte Anna, mikor visszamentem a társaságomhoz.

– Egy tökfilkó – válaszoltam simán,majd helyet foglaltam Albert mellett.

A többiek csak egymásra nézve vállat vontak.

Jó ideig beszélgettünk egymással, s próbáltuk jobban megismerni Istit is. Nyitottak voltunk felé, de persze nem szerettük volna azt, hogy egy újonc miatt essünk ki. A szobabeosztás is kicsit módosult. Mivel Balázs Kornéllal van, ezért Leventét Istihez szállásolták el.

– Jó hírem van – mosolyogtam este Albertre, egy újabb vizsgálat után – Egészen sokat gyógyult a bokád, amióta megsérültél.

– Ezt jó hallani.

– Valamint, játszhatsz holnapután – mosolyogtam rá, mire annyira megörült, hogy magához húzott.

– Mesi – jött be a szobába Anasztázia – Jössz filmezni? Van pizzám – mutatta fel kezében a hatalmas dobozt, mire egy boldog igennel pattantam fel.

– Én is kérek a pizzából.. – közeledett hozzá Szabi, mire barátném távolabb tette tőle a szentételt.

– Téged nem kérdeztelek! Na, gyere! – biccentett felém utoljára.

– Szia Szivi, aludj jól – adtam puszit Albert arcára, majd Anna után sietve tértünk be a szobánkba – Milyen filmet akarsz nézni?

– Valami jót.. – nyomkodta a laptopját – Áh, már meg is van! – mutatta felém, amin a csontváros film képe szerepelt.

– Szuper! – egyeztem bele, majd az ágyamba bevackolva magunkat néztük figyelmesen a képernyőt, s közben tömtük magunkba a sajtos kukoricás mennyországot.

Már csak öt perc volt hátra a filmből, mikor észrevettük, hogy egyetlen egy szelet maradt csak.

– A tied lehet, és teli vagyok – emeltem fel védekezően a kezem, ezzel jelezve, hogy nem fér  belém több. Anna szeme csillogott, majd szó nélkül mutatta meg annak a kajának, hogy hol a helye.

– Pizza hadművelet indul! – törtek be hirtelen a fiúk, az élén Szabolccsal, ki rögtön az üres dobozokat vette kézbe – Ez most már a miénk! – jelentette ki kiéhezve.

– Nyugodtan – válaszoltam, s visszatartott nevetéssel néztünk egymásra Annával.

– Ohohohó! Végre boldog lesz a pocim! – nyálazta be a csatár a szája szélét, miközben óvatosan nyitotta fel a pizzadobozt. Egyből lehervadt a mosoly az arcáról, mikor a pizzaillaton kívül mást nem lelt benne – Ne már! Megettétek az egészet?