– A holnapi mérkőzésen ellenfeletek nem más lesz, mint a Zelin SK! – amint kijelentette, mindenki egymásra nézett – Ebből az következik, hogy a Furgel a Kulio-val fog megküzdeni.
– Nagyon szeretnénk, ha az idei bajnokságot egy kiérdemelt első helyen végeznénk. Tehát most, hogy tudjátok a holnapi ellenfeleteket, itt az idő belekezdeni a felkészülésbe! – csapta össze a kezét Kornél, majd Balázs hozta is a szokásos kellékeket.
– A Zelin is régi ismerősünk, ők is minden évben itt vannak. Többször láttuk őket meccs közben, s már mink is játszottunk velük. Így könnyebb lesz felállítani a stratégiát.
A két edző elhelyezte a bójákat, majd két minikaput helyezett el egymással szemben.
– A feladat a következő! Mivel a Zelinesek erős támadásokat szoktak produkálni, így a kicselezés, illetve védekezést kell gyakorolni. Két sorban álltok, s minden sorban a legelsők párbajoznak. Az a lényeg, hogy ,agatokra vagytok utalva, az nyer, ki előbb lő gólt az ellenfelének! – hangoztatta a mester a mai edzéstervet, majd Bazsi elosztotta a két sort.
– Mehet az első páros, Ferkó és Szabi!
ezúttal két kapus külön volt a többiektől. A kapusedzővel voltak a pályaszélén, s szintén különféle kivédéseket néztek át.
A cselezés, csapatjáték és az összetartás meccsenként fontosabb. Muszáj, hogy egy csapatként kelljen nyernünk, még ha egy góllal is. Gondolom semmiként nem szeretnének a fiúk tizenegyeseket rúgni az egyenlő állás végett.
Egész tréning alatt ezt az egy feladatot csinálták, ám mindig volt valami újdonság. Vagy úgy, hogy az egyik fél csak a minipálya feléig mehetett, vagy pedig meg volt adva, hogy ki melyik lábbal lőhet kapura. Szükséges, hogy a lehető legtöbb praktikát átnézzék a fiúk, hisz lehet ez juttat minket a döntőbe.
– Látom szépen igyekeztek, ezt örömmel nézem – bólintott mosolyogva Kornél a csapatára edzés végén – A holnapi napon mink fogunk kezdeni. Remélem megnyerjük és bejutunk a döntőbe, hadd rezeljenek be a második meccs csapatai, hogy kikkel kéne megmérkőzniük az aranykupáért!
– Arra szeretnénk kérni titeket, hogy jól pihenjétek ki magatokat. Fontos, hogy holnap fejben mind ott legyetek. – folytatta a segédedző, majd ezzel a lendülettel hagytuk el a pályát.
– Azt a rohadt, de jó lenne holnap ilyenkor már a döntőbe tudni magunkat – mosolygott egoista barátunk becsukott szemmel, esküdni mernék, hogy elképzelte a holnapi nyereségünket.
– Nem lenne rossz az sem, ha nyernénk a fődíjat – bólintott rá Albert.
– Pszt! Halljátok ezt? – csitított le mindenkit hirtelen Anna. Mi meghökkenve füleltünk némán, de semmi különöst nem véltünk felfedezni – Oh bazd.. úgy tűnik túl erősen elképzeltem, ahogy Gabi siránkozik...
– Ne igyál előre a medve bőrére, kis csillag – borzolta össze bátyja a haját.
– Csupán elképzeltem, ahogy Gabi hoppon marad, nagy mamlasz! Különben is ez szokott mindig egózni! – mutatott nyitott tenyérrel egyenest Tomira.
– Mi rosszat mondtam? – kérdezte vissza összezavarodva szegény.
– Elég legyen! – csillapította a helyzetet Levi mosolyogva – Nyerjük meg ezt a két napot, s akkor minden vágyaitok beteljesülhet – zárta le ennyivel.
Miután a fiúk átöltöztek a folyosóra kilépve indultunk meg szokásosan a saját szobáink felé.
– Isti nagyon csendbe vagy, van valami gond? – hozta fel Jani, s igaza volt. Valóban kevésbé volt ma beszédes.
ESTÁS LEYENDO
A végtelenségig együtt ⚽ [BEFEJEZETT]
Novela JuvenilMert a foci olyan, mint az élet. Össze kell dolgoznod másokkal, kicselezni az ellenfelet, és gólt lőni. Bizony néha az ember nem mindent tud egyedül véghez vinni, erre valók a barátok, vagyis csapattársak. Az életben mindig voltak, vannak és leszne...