A végtelenségig együtt ⚽ [BEFEJEZETT]

20. rész - Légy erős!

– Ez elég biztos? Egyáltalán nem esélyes? – nézett rám reménykedően, miután tízpercig maga elé meredt és emésztette a szavakat.

– Lehetséges, hogy játszhatnál, de még nagyon korai megmondani, illetőleg nagyon nem javasolnám, a bokádnak nemigen tenne jót – próbáltam a szókiejtésemet sajnálkozva mondanom, hisz átérzem ennek a súlyát.

– Én felhívom Kornélt – állt fel hirtelen Szabi, majd a telefonjával a kezében kiment a folyosóra, hogy nyugodtan tudjon telefonálni.

– Sajnálom Albert, de létfontosságú, hogy teljesen meggyógyulj, hogy aztán száztíz százalékos legyél – ültem le mellé, majd együttérzően egyben biztatóan tettem rá a kezem a vállára, s Tomi is hasonlóan tett, csak a másik oldalt.

Albert csak rám nézett, halványan elmosolyodott, majd ismét maga elé nézett, mikor Szabi viharzott be.

– Felhívtam. Az mondta pár perc, és jön – ahogy ezt kimondta, a háta mögött sietett be Kornél, mellette Balázs, utánuk pedig az egész Ledan FC, Annával együtt.

– Na? – kérdezte, picit ingerülten az edző. Dióhéjban összefoglaltam pontosan a helyzetet mindenki számára. Főként arra húzta el a száját a mester, mikor közöltem, hogy nem ajánlatos Albertet pályára küldeni holnapután – Nem hiányzott Albert sérülése. Viszont most, hogy továbbjutottunk a selejtezőkörből, szükséges egységesnek maradnunk! Te csak pihenj, és jobbulást – fogta meg ő is Albert vállát, majd nyugodtságot színlelve ment ki Balázzsal a dolgára.

Persze senki nem ment ki. Főként azt kérdezgették tőlem, hogy biztos nem játszhat-e az Uyiko ellen. Együttérzően közöltem mindenkivel, hogy nem tanácsos, mivel akkor maradandó sérülést is szerezhet.

– Hát ez remek, nélküled tesám nehéz lesz nyernünk! – ült le idegesen Rácz Szabi ágyára.

– Ejnye fiúk, ne omoljunk össze! Ott leszek a kispadon és szurkolni fogok nektek, adom a pozitív energiát! Továbbá rendbe fogok jönni, és akkor már játszhatok. Ugye? – nézett rám.

– Az a javulásodtól függ, de valószínűleg igen.

– Ez esetben nem annyira borzasztó a szituáció – próbálta a kapitány lelkesíteni a csapatot – A felállás biztos változni fog. Valamint egy kicsit az én hibám is, rosszul érkeztem a lábamra.

– Jaj Istenem, nehogy hibásnak éreztesd magad! – öleltem meg rögvest.

– Igaza van a dokinak – értett egyet velem Janó – Az ilyesmi előfordul, és erről kizárólag csak Vivien tehet!

– Tényleg, mi lett vele? – kérdezte Tomi, hisz mi nem maradtunk ott.

– Hát, Kornél a legkomolyabban tisztázta vele, hogy ilyet még egyszer nem akar látni, hogy csak úgy bemegy a pályára, miközben meccs van. Mert mint ahogy láthattuk, ez Albert kárára ment. Aztán pedig Balázzsal ellátogattak a szervezőkhöz reklamálni, aminek az lett a vége, hogy megígérték, nem fotóznak edzést.

– Szép ígéret, csak kár, hogy békafos. Erre előbb kellett volna gondolniuk, plusz Vivinek is. Ha már olyan profi, tudhatná, hogy veszélyes volt, amit csinált – tette keresztbe a kezét Anna, miközben kellő gúnnyal beszélt – Vajon, ha eltörném a lábát...

– Ilyen eszedbe ne jusson! – emelte fel a mutatóujját a bátyja – Nem játék ilyesmivel viccelődni!

– Pf, mintha viccből szeretném kinyírni a levegőszennyezőket, csupán természetvédő vagyok! Megtisztítanám a környezetet a szemetektől! – ordított a testvérének.