A végtelenségig együtt ⚽ [BEFEJEZETT]

3. rész - Irány a bajnokság!

Reggel gofrival köszöntöttem anyát.

– Jó reggelt anyu – raktam oda neki egy csésze kávét is.

– Neked is kicsim, tegnap hogy tetszett a Ledan FC-nél? – kezdte el a reggelit elmajszolni.

– Nagyon jól éreztem magam velük. Az egyik focistának van egy húga, szóval még csak nem is vagyok egyedül lány – mosolyogtam, de aztán átváltottam a gondterheltre – Anya, jövő héten indul Németországban a kispályás foci bajnokság, ahova a Ledan FC is benevezett... – hajtottam le a fejem.

– És neked is kell velük menned – fejezte be a mondandómat, mire bólintottam – Ez a munkád része, megértem. S miattam ne aggódj, megleszek itthon. Ha bármi történjék, tudd, hogy támogatni foglak! – erre egy szomorú mosolyt villantottam az orcámra.

Az evészetet befejezve a szobámban csomagoltam. Holnap indulunk és kitudja meddig leszünk a németeknél. Szóval, próbáltam mindenre gondolni, miközben bőröndöztem.

Egész nap itthon voltam, s próbáltam minél több időt eltölteni édesanyámmal, hisz holnaptól egyedül fog itthon élni. Legalább tízszer végiggondoltam, hogy mire lehet még szükségem. De miután leszögeztem, hogy készen állok az útra, anyuval filmeztünk egyet.

Úgy este tíz lehetett, mikor úgy voltam vele, hogy itt az ideje aludni. Hajnalban ötkor indul a gépünk, szóval korán kelés. A fiúknak se volt ma edzés, ők is készülődtek a holnapi utazásra. Hamar elaludtam, az izgalom teheti. Épp, hogy csak munkát kapok, máris kirándulás követi.

A korán kelés nem nekem való, az fix, de épp, hogy csak sikerült felkelnem az ágyból és elkészülnöm, a fáradtság mérőm ilyen magasra még sosem szökött. Aktuális ruhát választottam, és hozzá illő sportcipőt. Anyukámtól könnyes búcsút vettem, majd egy taxival elindultam a reptér felé.

A csapat nagy része már ott volt, jó, észben nem is, de helyileg igen. Köszöntöttem a népet, de nem sokan fogták fel. Albert integetett, Rácz szinte Janónak nekidőlve aludt, András kómásan bökött ki egy sziát. Anna Szabit szórakoztatta, hogy szegény fiúnak még csak eszébe se jusson elszunyókálni. Hamarosan megérkezett a csapat többi tagja, Kornéllal az élen.

A lefoglalt jegyeket lecsekkoltuk, majd a hosszú várakozás és átvizsgálás után felengedtek a gépre, a csomagokat meg feladtuk.

– Jó reggelt Mesi, hogy bírod az ébrenlétet? – kérdezte a mögöttem ülő Albert, fura mód teljesen józan ésszel.

– Az ébrenlétet bírom, csak ilyen korán nem – ásítottam egy nagyot.

– Nyugi, majd megszokod – nyúlt előre Tamás és összeborzolta a hajam, még jó hogy megfésülködtem.

De amint ezt megtette, egy csattanásra lettem figyelmes. Hátra kukkantva Albert Tamás kezére csapott egy istenien nagyot, gondoltam nem szentelek a fura barátságuknak sok időt, rájuk tartozik. Én természetesen Anna mellett ültem, s természetesen beszélgettünk, röviden ismerkedtünk.

Elmondta magáról, hogy szereti a csapatot, de általában a koreai vagy japán dolgok érdeklik általában. A bátyját szereti cukkolni, efelől semmi kétségem, és, hogy a hasa a mindene. Ezt sem kérdőjelezném meg, egyetértek. Egy nőnél nem lehet a hasával mellé lőni, szeretjük a kaját. Én is elmondtam neki ezt-azt, hogy már kiskorom óta imádom a focit, főleg ezt a csapatot, meg úgy általános dolgokat említettem neki.

– Bocsi, hogy félbeszakítalak titeket. De Emese, mit is mondtál, hogy mi a vezetékneved? – a mellettünk levő ülésről szólt a hang, és lökdösött valaki, Bandi volt az, ha a memóriám nem csal, az öltözőben is a vezetéknevem érdekelte, tuti sejt valamit.