A végtelenségig együtt ⚽ [BEFEJEZETT]

12. rész - Feszülten

Annyira rosszul lesett őket nézni ölelkezni, hogy még senki nem figyelt rám Annán kívül, kisurrantam az öltözőből. Egészen kifutottam az épület előtti kis térre, hol egy szökőkút állt, körülötte padokkal. Ott leültem egyre, majd próbáltam feldolgozni a történteket.

– Emese! Mesi, merre vagy? – hallottam meg úgy tizenöt perc múlva a fiúk ordításait. Bizonyára feltűnt, hogy eltűntem és most keresnek. Nem válaszoltam semmit. A két lábamat felhúztam, majd a térdeimet kezdtem ölelgetni – Srácok, itt van!

– Mesi, minden rendben? – telepedtek le körém, majd Szabi megfogta a vállamat. Továbbra is a lábaimat karoltam.

– Soha se lesz semmi rendben! – szólaltam meg végre, majd rájuk kaptam a tekintetem. Az egész csapat itt volt, kivéve Kornél, Anna és Albert... Tuti avval a kurvával van.

Talán csak hülye vagyok, amiért túlreagálom a helyzetet. Mindig én vagyok a hibás, ismételten csak.

– Dehogynem, hidd el. Vivi nem jelent Albertnek semmit – karolt át vigasztalóan Levente.

– Anasztázia hol van? – ő az egyetlen kivel most lenni akarok.

– Ellátta Vivien baját... – biccentett Szabi, majd ismét vállamra helyezte a kezét – Ne vedd a szívedre, Albertet nem érdekli az a csaj.

– Akkor miért kereste őt az a cafka?! Miért nevezte édesemnek?! Ráadásul megölelték egymást!

– Te is láttad, hogy nem örült, mikor bejött az öltözőnkbe, és nem is viszonozta ölelését.

– Egyáltalán miből gondoljátok, hogy zavar, ha egy lánnyal jár?! Mi nem is vagyunk együtt – hazudtam, majd bosszankodva figyeltem a szökőkútban lefolyó vízcseppeket.

– Na ne mond, a vak is látja, hogy mostanában hogy viselkedtek, ráadásul elmentetek randizni – nevetgéltek a fiúk.

– Jó, ha kedveltem is, most már nem. Legyen boldog azzal a Vivien lánnyal! – ekkor felálltam, majd elindultam. Megfogtam Janó kezét, majd vonszolni kezdtem utánam.

– Hova mentek? – kérdezte meglepetten Bandi.

– Megvizsgálom a lábát – hátra sem néztem, csak haladtunk befelé a szobámba. Ott leültettem a sérültünket az ágyra, majd előkerestem a legjobb barátját. Szegény csak sóhajtott, majd utoljára kenceficéztem be a térdét – Örülhetsz, ez volt az utolsó alkalom, hogy ezt kellett használnod – mutattam fel neki a paprikagyógyírt, majd a tubust belecsúsztattam a táskámba.

– Köszi a segítséged, de figyelj. Én ugyan nem vagyok se Cupido, se Szerelemdoktor, de szerintem ezt meg kéne beszélnetek Alberttel – várt, míg a bőre beszívja a krémet, addig beszélgettünk.

 – Szó sem lehet róla. Igen, elmentünk vacsorázni, majd összejöttünk. Azt hittem végre találtam egy értelmes fiút, erre ma jön egy szőke picsa és.. te is tudod...

– Azt tudom, hogy Vivien csupán az exe, egy éve szakított a kapitányunkkal, most meg hirtelen felbukkant. Nem hinném, hogy megcsalna téged, jó ideje ismerem Albertet, mint ahogy említettem, ilyent ő sose tenne, engedd hadd magyarázza meg!

– Én is köszönöm, hogy segíteni szeretnél, de felejtsük el ezt az egészet. Nem történt köztünk semmi Alberttel, és eztán sem fog – mondtam, majd rápillantottam a bekent testrészére – Úgy látom beitta a gyógyszert. Vigyázz rá, pihentesd és próbáld nem megerőltetni – ő itt bólintott, majd kibiccegett a szobából egy elköszönés után.

Hülyének érzem magam. Tíz éve nincs normális életem, de ez az egész csak rakott rá egy lapáttal, hogy tehette ezt? Bár lehet van némi igazság a fiúk szavaiban, én is láttam, hogy Albert nem öleli vissza, de csupán csak meglepődhetett.

Hanyatt fekve az ágyon annyira elmélyedtem ezen, hogy szinte elbóbiskoltam.

– Szia, kislányom – felhőkön állva, a nap megvilágításában találom magam szembe apukámmal – Ezer éve nem láttalak!

– Apu? – kérdezem tőle kissé megijedve, egyben hátrálva.

– Ne félj tőlem, Mesi – jött hozzám közelebb, de egyre jobban torzult a hangja – Ne félj, ne félj! – ismételi, s egyre közelít felém. A hangneme szinte egyezik az ördöggel, majd az arculata is feketére vált – Ne félj Emese! A baleset napjáig sose féltél semmitől! A karambol, emlékszel? Akkor változott meg minden! És sose felejtem el, hogy hagytál elhalálozni az útközepén! – hangja most már sírósra változott, majd leborult elém – Hogy tehetted ezt a saját édesapáddal?! – ekkor nekem ugrott.

Hirtelen pattantam ki az ágyból, felültem, mikor szembesültem a ténnyel, hogy csak rémálom volt. Nagyokat lihegve próbáltam talpra állni, de még nem tudtam feldolgozni ezt az előbbi álomféleséget. Az órára pillantva este van, épp vacsora idő. Mivel a pocakom jelzett, hogy üres, így gondoltam lemegyek enni.

Mikor leértem, szembetalálkoztam az egész Ledan FC-vel. Mindenki rám kapta a tekintetét, de legelőször Anna kapcsolt, majd odajött hozzám.

– Jól vagy? Falfehér az arcod, és kapkodod a levegőt – aggódott, én meg próbáltam lenyugtatni magam.

– Csupán féltem, hogy lemaradok a kajáról – találtam ki gyors valami alibit.

– Az tényleg borzasztó lett volna, de ha ennyi kellett volna, vittem volna fel neked kaját még alszol.

– Köszi, de ha már lejöttem, nem távozok éhesbendővel – viccelődtem kicsit, majd ő egyből a fiúk közé akart húzni – Öhm, Anna, nem ülnél inkább velem egy kétszemélyes asztalhoz? Kérlek!

– Miért? Ha az öltözőből a szőke hajú lány miatt aggódsz, behúztam neki egy párat. Nem kell tartanod tőle, ha meglát engem elfut a világvégére – veregette meg elégedetten mellkasát.

– Nem épp Viviennel van most a legnagyobb bajom – ekkor Albert felé biccentettem. Szemem sarkából őt néztem, ő pedig mindvégig minket. Ekkor leesett barátnőmnek a tantusz, de ő se  tartotta jó ötletnek a kerülést.

– Megértem, hogy ezek után nem szívesen lennél vele. De lásd be, nem jó ötlet. Egy csapat vagyunk, egymáshoz tartozunk. Ráadásul Albert aggódik érted, szeretné megbeszélni veled a történteket.

– Ezek után? Mindenki látta, hogy...

– Igen, láttuk, de mint ahogy a fiúk, én is tanúsíthatom, hogy Vivien nem jelent egy sarkon állónál többet Albertnél, semelyikünknél sem. Szóval most odajössz szépen, és engedd, hadd magyarázza meg! – mondta a végét szinte ellentmondás nem tűrően. Én csak fújtattam egy nagyot, majd megindultunk az asztalunk felé.

– Nahát Mesike, de rég találkoztunk már! – karolta át hirtelen a vállam a Faszgeles Gabi. Már csak ez hiányzott, de komolyan.

– Két szó – csukta be a szemét Anna, majd mikor kinyitotta, villámokat szórt – KOTRÓDJ INNEN!

– Jaj már Zia, ne legyél már ilyen. Ezen a helyen nem csak ti kajálhattok, hanem az összes bajnokságban levő csapat! Egyébként meg, a Giorleha sikeresen kiesett a bajnokságból, hamarosan ti is követni fogjátok a sorsukat! – borzolta össze barátnőm haját.

Ekkor eszembe jutott az a beszélgetés, amit pár nappal ezelőtt hallottam. Ami a Giorleha edzője és egy játékos között esett meg, most egyikőjük sem repdeshet az örömtől.

– Elmondjam még egyszer, vagy vetted a lapot? – kérdezte halál nyugodtan Anasztázia, miközben a kezében levő kést készítette elő.

– Jól van, jól van! Nem kell így rögtön felkapni a vizet – emelte fel Gábor védekezően a kezét, majd odébbállt. Anna Gabival mit sem törődve tolt oda a csapatunkhoz.

– Helló Mesi, azt hittem már haragszol ránk – kérdezte picit megenyhülve Tamás.

– Nem haragszom, legalábbis rátok nem – hangsúlyoztam ki párszót, miközben elégbosszúsan csücsültem Albert mellett.

– Emese, figyelj – kezdett bele a gesztenyebarna hajú fiú mellettem – Tudom, hogy amit láttál ma meccs után, az felbosszantott...

– Az enyhe kifejezés – dünnyögtem az orrom alatt, semmikedvem nem volt őt végighallgatni, de muszáj volt, Anna jóvoltjából.