A végtelenségig együtt ⚽ [BEFEJEZETT]

18. rész - Mi lett Annával?

– Ez lehetetlen...

– Csak hitted – kacsintottam rá, ő meg meglepődve nézett felém –, de ne parázz, majd én segítek összehozni benneteket.

– Jaj, állj már le, nem vagyok szerelmes! – vette elő eredeti arcképét, majd leülni készült, így engem otthagyva sétált el a kispadra.

Én rohanva utána kaptam el a karját.

– De hisz az előbb mondtad.

– Nem, nem azt mondtam, hogy szerelmes vagyok. Csupán annyit, hogy nem lehetek az, így ezt be is tartom – tette keresztbe a lábát, majd a csapatot kémlelte, ahogy edzenek. Vagyis azt hiszem, hogy inkább Balázst figyelte szüntelen.

– Helló lányok! – jött oda hozzánk Tomi, mikor tízperc szünetet kaptak Kornéltól.

– Csá – köszöntem vissza, de Annának továbbra is a pályán volt a szeme.

– Anna? Tőled nem kapok köszönést? – mintha meg sem hallotta volna, nézte tovább a focipályát, hol Balázs dekázott.

– Hahó! – megbökdöstem barátnőm oldalát, ki értetlenül tért vissza hozzánk.

– M.. Mi.. Mi? Mondtam már Mesi, hogy nem vagyok szerelmes! – ordított le hirtelen, mire rendesen megijedtem. Anasztázia rájött, hogy mit mondott, így a kezét a szájára tapasztotta – Ehh, helló Tamás – kapargatta tarkóját.

– Neked is szia, de már öt perce itt állok – vette elő a sértődöttet – Hát ez a sármos fej már egy köszönést sem érdemel? És amúgy kibe vagy te szerelmes?

– Senkibe! És a te szép pofid már annyira gyönyörű, hogy többet kap egy szimpla köszönésnél – állt fel Anna, s odalépett Tomihoz szemtől-szembe, majd a mellkasát kezdte cirógatni.

– Ohhó, talán egy csókot szépségem? – közeledett felé ő is, de ahelyett, hogy smároltak volna, Anna egyenest pofon vágta – Áááá, mi lesz a smacival? – fogta pirosló arcát, hova a taslit kapta.

– Még álmodba se, pofon a te kiérdemelt ajándékod! Gyere Emese, harapjunk valamit – húzott fel a helyemről, majd megindultunk a büfébe.

– Fiúk, gyertek! – ordította el magát Kornél, mire minden futballistánk ott termett, az edző mellett a segédedzővel.

– Vagyis inkább maradjunk megnézni az edzést végét, hátha lesérül valaki, vagy elszakad az álla – rángatott vissza, majd leültünk.

– Az álla? – kérdeztem vissza értetlenül.

– Akarom mondani a ruhája – javította ki magát, majd ismét a fiúk sportolását szemléltük.

Ráadásul Anasztázia lemondott a kajálásról, hogy a tréninget nézze. Amióta ismerem, a kaja nála a Szent, semmiért nem mondana le róla, úgy tűnik ez egy súlyos szerelem barátném.

Miután véget ért a fiúk gyakorlása, eljött a vacsora ideje. Anna hasa már javában korgott, de eszibe se volt elmenni enni, még véget nem ért. Kornél elengedte a fiúkat, Anasztázia egyből rohanni kezdett az étkező felé.

– Szia édes – állt meg mellettem Albert, s átölelt, miközben a többi fiú elkocogott mellettem.

– Hali, milyen ez a Balázs? – kérdezősködtem feléje, csak ő ne értse félre.

– Hát, eléggé remek segédedző, látszik, hogy van érzéke a focihoz. Továbbá mint mi, mint Kornél jól kijövünk vele. Miért? – gyanakvó tekintetén elsápadtan kicsit, nem akarom megbántani.