A végtelenségig együtt ⚽ [BEFEJEZETT]

Bónusz rész (32.) - Boldog szülinapot apa..

1 héttel később...

Szombat van. Pontosan egy hete van annak, hogy véget ért a kispályás foci bajnoksága Németországban. Körülbelül dél körül jár az idő, és a csapatot várjuk hozzánk egy kerti sütögetésre, Gabival együtt. Evvel emlékezünk meg édesapámra, ugyanis a mai napon vana születésnapja.

Gabival eléggé javult a kapcsolatunk a döntő óta, bár Anna és ő közte ez nem mondható el. Barátném ugyanannyira gyűlöli, mint eddig, s kölcsönös az érzése.

– Hús? Szósz? Savanyúság? – kérdezte ezerrel anyu, miközben kipakoltunk mindent a hátsókertünkben, ahol sütni fogunk.

– Minden itt van – bólintottam mosolyogva, majd kényelmesen megterítettem a faasztalt.

Miközben mindenkiszámára megterítettünk, részlegesen meséltem anyunak a bajnokságban töltött időmről.

Elmeséltem neki, hogy egy segédedzővel bővült a csapat, miközben valaki áruló lett. Az exek és új szerelmek kitárgyalása, hogy hogy hívott engem egy orvos téves hívással, s pár vicces jelenetet is belecsempésztem a beszámolóba.

Egyszer csak csengetésre lettünk figyelmesek, így reflexszerűen siettem a kapunk felé. A nagy barna vaskaput kinyitva a szemem elé tárult az egész Ledan FC csapat, egy valaki kivételével.

– Sziasztok, fáradjatok beljebb – tessékeltem be őket, majd Albert egy rövid csókot hintett ajkaimra – Remélem éhesek vagytok.

– Az enyhe kifejezés – jelent meg Anna a kapuban kukucskálva szemöldökeit fel-le húzogatva – Helló Mesi – jött közelebb, hogy megöleljen, mikor észrevettem, hogy nem egyedül jött. Balázzsal kézen fogva vándoroltak udvarunk hátsó szegletébe.

– Emese, mindenki itt van? – jött hozzám anya, de én végig gondolva a vendéglistán és hogy kik érkeztek eddig meg, határozottan megráztam a fejem – Ki hiányzik még?

– Gabi, Kornél és... – nem bírtam végig mondani az utolsó hiányzó nevét, ugyanis félbeszakítottak.

– Csak nem minket emlegettek? – bukkant fel a Ledan edzője, s mellette a Furgel csapatkapitánya.

– Újabb két vendég, már csak egy.. – ismételten csak belém lett fojtva a szó, ezúttal Gabi szimatolása által.

– Hm.. ha az orrom nem csal, valami isteni kaja van készülőben – szimatolt a levegőben. Ezek szerint a srácok elkezdték a grillen sütni a húst, mondjuk Anna nem várakoztatná meg az ételt.

– Hát igen, éhes gyomor nem vár sokáig – kacagtam, majd Kornélék is betértek a hátsóudvarunkba.

– Gyere, mert még a végén nem marad – nézett rám anya mosolyogva, majd mi is követtük a mennyei illatokat.

Hátra érve András nagyban séfet játszott. Gondosan forgatta a grillt, odafigyelve, nehogy szénné égjen. Egy kis só, egy kis bors, és megannyi csodás fűszer landolt rajta. Viszont evvel még jobban rásegített arra, hogy mindenki a nyálát csorgassa, miközben a rengeteg has elnyomja a hangokat.

– Szakácsuram, mikor lesz kész? – lopakodott mellé Anna, kinek szeme csak úgy csillogott.

– Türelem, rózsát terem – válaszolt neki, de a szemét nem vette le a sütnivalóról.

– Ah.. sokat érek a rózsákkal, nekem kaja kell! – zsörtölődött, miközben kezeit kulcsba tette. Szegény lányon az egész csapat egy jót nevetett – Nevessetek csak, de ne lepődjetek meg, ha enyém lesz a részetek!

Anasztázia lassacskán odalépegetett mellém, majd rám nézett ártatlanul vigyorogva.

– Mond Mesi, kölcsönkérhetem a zuhanyfüggönytartótokat?