A végtelenségig együtt ⚽ [BEFEJEZETT]

6. rész - Eljött az idő

– Most leszögezném a helyzetet, mert úgy látom nem vagy képben! – hajolt hozzám közelebb, de a fiúk belé fojtották a szót.

– Nem voltunk elég világosak múltkor?! HA-GYD BÉ-KÉN! – tagolták a mondatot a Ledanosok, az az egy Furgeles sokáig farkasszemet nézett a mellettem ebédelő srácokkal, végül feladta ezt a csatát is.

– Rendben van Emese, ne élvezd sokáig a pillanatot. Nem mindig lesznek melletted a focistáid – ekkor hátat fordított és elmenni készült, de az utolsó pillanatban Anna utánadobta a villáját. Eltalálta a férfi hátát, de nem állt bele, hanem a kicsempézett padlóra esett, kisebb zajjal – Hozzád két szót sem szóltam! – fordult hátra dühösen, majd a villát a csempéről felvéve elhajította valamerre.

Apa hogy tudott ilyen emberrel barátságot kötni?

– Ne aggódj Mesi, nem hagyjuk, hogy ez a Faszfejkapitány bántson téged! – nézett rám bátorítóan a barátném, majd a többiek is megfogadták ezt, én csak beleegyezően bólintottam.

Ebéd után újabb szabadidőnk lett. A fiúk annyira be voltak zsongva a holnapi első meccsüktől, hogy még a szabadidejükben is gyakoroltak különféle technikákat. Mi meg Annával néztük őket. Elképesztő, hogy ennyire szeretik a sportnak ennek az ágát. Tudom mit éreznek, régen én is ennyire imádtam ezt űzni apukámmal, de ma már, jobb azt a múltnak tekinteni.

– Emese, beszállsz megint? – kérdezett rá Janó, de én mosolyogva elutasítottam.

– Múltkor látszott, hogy van tehetséged hozzá, miért nem szeretnél beszállni? – kérdezett rám Anna is, ki mellettem érdeklődési pillantást vetett rám.

– Rossz emlékek fűznek hozzá... – hajtottam le a fejem, de mivel nem szeretnék erről beszélni, gyors témát váltottam – Na, és te hogy állsz a futballal?

– Áh, nem az én műfajom – legyintett nevetve a kezével – De persze játszottam már, de pocsék vagyok benne. A bátyám sokkal jobb, de szívatni szeretem őt a legjobban – mutatott egy lájk jelet – De ne térjünk el a témától, valami kiváltotta belőled azt, hogy nem rúgsz focilabdába? – néha gyűlölöm, hogy túl átlátható vagyok.

– Ühüm..

– Jaj, nehogy elkezdj nekem itt sírni, nem erőltetem. Ha nem akarsz, nem kell beszélned róla, nem kötelezlek rá, neked meg jogod van elhallgatni – mosolygott rám, mióta ilyen bölcs ez a teli adrenalinos, megvédő és kemény csaj? Akit most már a legjobb barátnőmnek tekinthetek.

– Hé, Anasztázia! Véletlenül kilyukasztottam a gatyám, megvarrnád? – jött oda hozzánk félénken Zoltán.

– Hogy neked mindig elszakad a nadrágod. Megyek is helyrehozom, ezért vagyok itt – ezzel felállt mellőlem és elindult a varrós készletéért – Mire is mennétek nélkülem – ezt Zoli megköszönte, majd Anna korábbi helyére leült, vagyis mellém.

– Mond Zoli, ti már korábban is jelentkeztetek erre a bajnokságra?

– Természetesen, már jó pár éve járunk ide. Tavaly épp elvesztettük azt a meccset, amivel a döntőbe kerülhettünk volna. Idén megfogadtuk, hogy az első helyezést visszük haza! – jelentette ki büszkén, én meg tudtára adtam, hogy szurkolok értük.

Anna hamarosan visszatért és megjavította Zolikánk nadrágját. Örömmel köszönte meg, majd visszaszaladt a többiekhez.

Egészen estig kint edzettek a srácok, szünet nélkül. Hihetetlen, hogy ennyire jót akarnak nyújtani a kispályás bajnokság első selejtező mérkőzésén, de nem csodálom. Zoli szavai szerint mindent beleadnak a dobogó legfelső helyéért.

Kornél is elégedett mosolyt zárt az arcára, mikor látta a csapatát elszántan tréningezni. A vacsoránál álltak le, hulla fáradtan, de kajálni még volt erejük. Egy kis tusolás és átöltözés után az ebédlőben találtuk a csipet-csapatot.

– Ne parázzatok srácok, remekek lesztek! – biztattam őket minden erőmmel, meg persze Anna segítségével.

– Így igaz, fantasztikusan játszatok! – kontrázott velem Anna, de a fiúk keze csak úgy remegett miközben enni próbáltak.

– Ez kedves tőletek lányok, de ez mind a jövő titka, de persze mi minden erőnket beleadjuk! – felelt a lelkesítéseinkre Ferkó.

– Értelemszerűen. Az első ellenfelünk a Giorleha, a tavalyi második helyezettek, kemény dió lesz, de nem adjuk fel srácok! Nem véletlenül edzettünk ilyen sokat! Mutassuk meg mindenkinek, hogy a Ledan FC idén sokkal jobb! – ösztönözte Albert is a csapatot, a csapatkapitány.

Ahogy észrevettem mindenkibe öntött lelket a szónoklata.

Megvacsorázás után a fiúk szerettek volna még labdázni, hogy a legtökéletesebbre fejlesszék az összes cselüket, meg mindent, de Kornél ellene volt. Mindenkit aludni küldött, hogy holnap kipihentek legyenek a srácok.

– Jó reggelt SMS, Zia! Ma van a nagy nap! – rontott be váratlanul Szabi, minket felriasztva. Anna nem nagyon díjazta reggeli ébresztését.

– Szari! Kitakarodsz, vagy vágjalak ki az ablakon?! – nem szólt semmit, csak gyors kimenekült a folyosóra, úgy tűnik nem ez az első incidens köztük – Idióta... – Anna szereti a bátyját, de azért néhány kisebb szívatás még belefér és elmaradhatatlan.

Az első selejtező meccsek pontban délután egykor kezdődnek, szóval addig még van öt óra hossza. Felöltöztünk kellő ruhába, majd megreggeliztünk. Őszintén szólva nem csak a mi csapatunkon látszódott az idegesség, hanem az összes focistán, kik ma játszanak. Mivel a pálya le volt foglalva, így a fiúk és Kornél beszédben nézték át az összjátékot, cselezési módszereket és a kezdőfelállást.

A kezdőfelállás elmondásuk szerint a szokásos volt; A két csatár Albert és Szabi, középpályásként Levi, védőként Janó és Tomi, valamint a kapus Bandi. A kispadon Rácz, Zoli és Ferkó fog ülni majd mellettünk.

Amennyire izgultak a fiúk, pont olyannyira hamar érkezett el az a bizonyos 13:00. De nem mi kezdünk. Elsőként a Derjias és a Cuckso csap össze. Mi addig a lelátóról néztük a meccset, de a második félidő végénél a fiúk elindultak átöltözni. Alaposan vizsgálgattam a két csapatot a pályán, szinte az összes technikájukra próbáltam rájönni.

A pontszámok dominálnak még itt, három selejtező meccsen kel lát esnie minden csapatnak. A döntetlen végeredmény 1-1 pontot jelent mindkét félnek, a győzelem hármat az adott nyerteseknek. A három selejtező meccs végén összeadják a pontokat, s akik a legtöbbet szerezték továbbjutnak.

Derjias és Cuckso, 0-1. Szoros meccs volt, pont az utolsó tíz másodpercben kaptak gólt. Így már automatikusan három ponttal gazdagabb a Cuckso nevű csapat.

Most jövünk mi. Annával gyors a fiúk öltözőjébe siettünk, s ott már mindenki átöltözött a szokásos ég kék mezükbe. Legalább már tudom, hogy Anasztázia varrta mindet.

– Nyugi, nyerni fogtok – bátorítottam a csapatunkat, míg Anna a bátyjával volt.

– Úgy legyen! – mondták a fiúk, s lepacsiztak velem. Ki kellett menniük a pályára, így mi lányok és a kispados fiúk a kispadhoz siettünk, majd leültünk. Tökéletesen ráláttunk a pályára, mellettünk meg Kornél állt idegességében.

– Hajrá Ledan, hajrá Ledan, HAJRÁ LEDAN! – szurkoltam magamban, még a kezemet is összekulcsoltam és szorítottam.

Hamarosan jött a két bíró és felsorakoztak a pályán. A pénzfeldobás megesett, és mindenki helyet foglalt a helyén. A bíró megfújta a mérkőzést elindító sípot, és a sípszó hallatán már indult is a játszma.