Egyik nap éppen az ebéd végeztével kiültem a kertbe a gyönyörű virágokhoz. Volt ott egy szép rózsa, ami a Williamtől kapott virágra emlékesztett engemet.
Vajon tényleg szeretem őt? Vagy csak egy gyermeki fellángolás lenne?
Ha tényleg szeretem, akkor mindent felkell majd áldoznom, hogy vele lehessek viszont ez elég kockázatos mind a kettőnk oldalát tekintve.
Éppen a gondolataimat próbáltam fejtegetni, amikkor kettő szolgáló éppen egy vizes tálal haladt el mellettem. Egyik sem köszönt még csak rám sem néztek. Azt nehezen hiszem, hogy nem veddtek volna észre.
Az egyik szolgáló a másikhoz közelebb lépett és suttogni kezdett, de én minden egyes szavát tisztán hallottam.
-Mégis mit képzel magáról ez a trónfosztó itt süteti a seggét, pedig egykor még az apja is csak egy kovács volt.
-Kovács?-szól vissza értettlenül a másik
-Igen semmi több.
Mindketten odébb álltak és engemet magamra hagyták, viszont az biztos tudták, hogy hallottam őket.
Még hogy kovács? Az apám nem lehetett kovács.
A túl sok kérdés végére mind pontot akartam tenni ezért Sarahoz siettem hátha ő meg tudja válaszolni a kérdéseimet.
Éppen az udvaron sétálgatott szóval nem kellett sokat keresnem, oda szaladtam hozzá.
-Sara.
-Szervusz, mit szeretnél?-kapja fel a fejét
-Ráérsz?-kérdezem, miközben felveszem a tempóját
-Persze van egy kis időm.
-Van pár kérdésem, amiket tisztába akarok tenni.
-Hallgatom őket.
-Az apám kovács volt?
Egy pár másodperc döbbent csent telepedett le. Talán nem kellett volna a közepébe vágnom a dolgoknak?
-Bocsánat. Felejtsd el.-mondom és elkezdek befele menni
-Nem várj.-ragadja meg a karomat-Csak gondolkoztam hogyan mondhatnám el, hiszen ez egy nagyon régbe menő történet. Hosszú elmagyarázni meg nem is itt kellene, hiszen nem is lehetne róla tudnod. Mégis kitől hallottad?
-Egy szolgálótól.
-Uhum. Az nem jó. Szerencse távol van Franciaország. Ha érdekkel este a szobádba átmegyek és mindent elmesélek neked.
-Itt miért nem jó?
-Mivel ez egy bonyolult és nem olyan dolog, amihez köze van mindenkinek.
Végül Sarát hívták és elkellet mennie. Én meg vissza mentem a szobámba.
A kíváncsiság jobban furdalt, mint szokott, most végre fény derül az igazságra.
Az éj csak lassan jött elő. A szobámban fel alá járkáltam és vártam mikkor kopogtat Sara.
Egy halk kopogás hallatszott az ajtó túl oldalán.
-Igen?-mondom izgatottan
Az ajtó kinyílik, de csak a dadám az Mary.
-Emily láttam még mindig világít, a lámpa valami baj van?
-Nem nincs semmi. Csak nem tudtam aludni.
-Rendben próbálj meg. Ha bármi baj van, szólj, kérlek.
-Ígérem szólni, fogok.
-Jó éjt Emily.
-Jó éjt Mary.
Mary direkt a szobám előtt járkál? Vagy mégis honnan más honnan láthatta volna, hogy világos van? Lehet, itt őrködik az ajtóm ellőtt.
Leültem a székre és kinéztem az ablakomon. A hold halvány sugara bevilágított az ablakon, de ahhoz nem elégé, hogy elegendő fényt biztosítson nekem.
A holdról eszembe jutott a virágos kert ahol Williammal először találkoztam. Ugyanilyen esténk volt. Nagyon fiatalok voltunk pedig csak pár éve történt mindent. Csak pár éve annak, hogy ismerem, őt mégis az egész életemet fel fogja forgatni.
Ismételten kopogtattak, de most sokkal finomabban és lágyabban, mint az előbb.
-Emily.-suttogja a nevemet
Felkeltem a székről a szoknya súrolta a padlót. Lenyomtam a kilincset és be engedtem rajta Sarát.
Leültünk az ágyra és elkezdett mesélni. Mesélt és mesélt a száján tudtam a színtiszta igazságot tudhatom meg. Kiderült minden, amit tudni akartam és talán még több is.
YOU ARE READING
Eljegyezve /befejezett/
Historical FictionFranciaország 19. század. A világ a férfiaké volt. A nők csak mellettük díszelegtek, de szavuk egyáltalán nem volt. Emily is ugyanebben a helyzetben volt, még nem találkozott egy emberrel, aki egyenrangúként tekintett rá. De egy ember szava semmit...