Eljegyezve /befejezett/

Henry, csend legyen!

Könnyedem csúszott ki a számon. Elején még csak ízlelgetem ezt a nevet. De az igazat megvallva tetszett. William úgyis belefog egyezni, hogy ez legyen a neve. Yaris. Olyan kis különleges név. Bár ő is különleges lesz hiszen erőszakból született. Mondjuk ez nem pont a jó fajta különlegesség.

William nevét emlegetve Nathalie elém nyomott egy levelet, amit ő küldött. Néha szokott küldeni nekem címezve levelet, legtöbbször Henrynek ír. Vissza küldeni eddig egyszer küldtünk semmit, hogy miért? Azt nem tudom.

Miután egymagam maradtam kinyitottam a borítékot. Valahogy ez a helyzet vissza emlékeztett arra az időre, amikkor még kint úgymond fogságban voltam. Mindig némi szorongást ébreszt bennem ez a tudat.

Emily itt a szeretőd és leendő jegyesed. Vagy már azok vagyunk? Még nincs az ujjadon a gyűrűm szóval nem

Elmosolyogtam és éreztem, ahogyan lassan ismét eltölt a belső melegség.

A dolgok nagyon sokat változtak, de ezt te is tudod. Lassan tavaszodik. Arra már kinyíltak a virágok, virágom?

Nagyon szeret ilyen szerelmesen fogalmazni mikkor ír. Komolyan nem értem miért nem fogalmaz normálisan. De mindig mosollyal tölt el ezt olvasni.

Minden rendben igaz? Mosolyogj minél többet úgy sokkal szebb vagy. Nem írok sokszor, de ezt bocsásd meg nekem. Egyre izgatottabb leszek, ahogyan a tudat felmerül, hogy nemsokára jöttök. Már az utolsó hónapokban kell lenned. Olyan kár, hogy nem látom, ahogyan fájú háttal és hatalmas hassal lépkedsz. Biztosíthatlak, ha itt leszel semmiben nem lesz gondod. Még főzni is megtanultam.

Nagyon hiányzol, szeretlek.

-Én is szeretlek.-suttogtam miközben a levelet magamhoz szorítottam.

Felmentem a hálószobába és a levelet elrejtettem az egyik ruhám zsebébe a többi levél közé. Nem lenne jó, ha Johnson észre venné. A ruháim között pedig nem nyúlkál szóval teljesen jó rejtekhely.

Jó pár hónapja már sikerült megtalálnom egy a feladatnak megfelelő bábát, aki segíteni fog a szülésben. Az igazat meg vallva félek tőle, de várom is.

Minden egyes napelteltével közelebb kerülünk, a szüléshez már egyre gyakrabban vannak jósló fájdalmaim. Szerencsére Nathalie naponta jön, soha nem vagyok egymagam, mikkor ő nem ér rá akkor Henry nézz be egész napra, bár van, amikkor mind a ketten itt vannak. Ez a tudatt megnyugtat.

A mai nap pont egy ilyen volt. Mind a ketten itt voltak és nyugodtam beszélgetünk, amikkor elkezdtem érezni, hogy valami folyik le egészen a lábam aljáig. A fájdalmak és szúrások már megszokottak voltak. Ez csakis az jelenti, hogy jön a baba.

Ijedtembe nem is tudtam megszólalni elsőre. Csak hebegtem és dadogtam szerencsére Nathalie értett a jelekből. Felpattant és Henrynek ordibálni kezdett, aki nem sokára kiszaladt. Nathalie felém fordult megragadta a vállamat.

-Minden rendben lesz. Nyugodj meg.

-Én még erre nem állok készen. Még korai biztosan csak valami jel, hogy nem sokára itt az idő.

-Most jött el az idő. Gyerünk a szobába. Feltudsz állni?

Felkeltem, de közben kezem szorosan a derekamon volt, ami jobban fájt, mint valaha. Közben a fájások jöttek némelyik erősebb volt, mint az eddigiek.

Nem figyeltem a környezetünk re csak arra, hogy eljussak a szobába. Az ágyra nem akartam lefeküdni ezért az ágy végén lévő keretet fogtam és előre hátra dülöngéltem.

-Lélegezz. Nem sokára itt lesz a bába. Már minden készül elő. A víz is forr.

Legjobban annak örülnék, ha William itt lenne. Az ő jelenlétében teljesen eltudnék lazulni, de így. Olyan érzés mintha csak idegen venne körbe.

Ahogyan az idő telt egyre jobban és erősebb jöttek a fájások. A bába kiért szerencsére, amitől egy fokkal megnyugodtam. Henry az ajtóhoz közel foglalt helyett készenlétben állt, hogy ha kell, ő segít. Bár megmondta ő nem bírja az ilyeket. Nathalie egész végig a hátamat simogatta.

A szobába fel alá járkálást választottam az új tevékenységnek.

-Nem akar jönni a baba?-kérdezi Henry egy óra elteltével

-Tőle kérdezd.-szólok vissza, de a mondat végére a hangom egy két oktávval följebb csúszott

Megálltam és erősen belekapaszkodni a legközelebbi tárgyba, ami az asztal volt most.

Henry kint elnevette magát.

-Henry!-morgott rá a húga

Aki csak még jobban nevetni kezdett. Nathalie megfogta és becsukta a szobaajtót így Henry nem tudott befele nézni.

-Attól, hogy az ajtót becsuktad még mindig itt vagyok.-szól kintről

-Azt akarod, kimenjek vagy csendben leszel? Emilynek nyugalomra van szüksége.-kérdezi, miközben felemeli a hangját

A fejem már lassan kezd fájni. Leültem az ágyra mivel kezdtem szédülni a körbe-körbe járkálástól.

-Te vagy a leghangosabb!

-Mi az, hogy én? Te ordibálsz!

-Én csak visszaválaszolok! Nem tehetek róla, hogy siket vagy!

-Te meg egy idióta vagy!

-Hogy mi? Nem hallom! Talán egy bolha cincogott?-ordítja

-Fejezzétek, már be mind a ketten én éppen szülni akarod!-ordítom el magamat én is

Csend lett már csak az én lihegésem lehetett hallani.

-Kérem, Emily most már feküdjön fel az ágyra, nem sokára lehet nyomni.-szólt a bába

Úgy tettem, ahogyan kért. Mozgássom elég lassú volt és fájdalmakkal teli.

Nathalie mellém lépett és egy vizes ronggyal megtörölte az izzadság cseppektől gyöngyöző homlokomat. A víz kellemesen hideg volt.

-Nagyon erős vagy. –suttogta

Fájdalmasabbnál fájdalmasabb pillanatok órák következtek. Néhol nyomnom kellett, de volt, amikkor szünetet tartottunk. Feszült az egész alsó testem a lábaimtól kezdve az alhasamig.

-Gyerünk még egy utolsót!-biztatott a bába

Minden erőmet beleadtam és éreztem, ahogyan sikerrel járunk.

Egy hangos sírás tört fel a levegőbe.