Eljegyezve /befejezett/

Karjaid között

Egész este csak ültünk egymás kezét szorongatva és csak beszélgettünk. Nem is emlékszem mikkor mentünk haza az se rémlik miről beszéltünk.

A hangod viszont még mindig édesen cseng a fülemben ahogyan a nevemet emlegeted újra és újra. Olyan kellemes melegség jár át, amikkor eszembe jutsz, még most is érzem az illatod.

-Emily.

Nagyon hangosan hallom a hangodat. Olyan mintha még mindig mellettem lennél.

-Emily!

Szerintem ő tényleg mellettem van.

Lassan kinyitottam a szemeimet. Éles fény szó szerint kivakított. Behunytam vissza a szemeimet és megfordultam. Azt hittem a falba ütköztem bele viszont a fal nem tud meleg lenni.

Egy kéz súlya nehezedett a derekamra és közelebb húzott magához. Megijedtem kővé dermedtem izmaim megfeszültek nem mertem megmozdulni.

-Minden rendben csak én vagyok az.-suttogja

A fejemet felemeltem és kinyitottam a szemeimet. Aki engem átkarolt nem más volt, mint William. Nem sikerült még hozzá szoknom, hogy itt van velem.

Ellazultam és közelebb bújtam hozzá. Gyengéden simogatta a hátamat miközben engem nézett.

-Nem akartalak felkelteni, de lassan ideje indulnom. Neked pedig vissza kell menned a saját szobádba.

Felültem az ágyból a térdeimre. A szememből kitörölgettem az álmot majd körül néztem. Az ágy sokkal nagyobb volt, mint az enyém és nem is a fal mellett helyezkedett el a bútorok sem úgy voltak, mint nálam. William szobája jobb, mint az enyém, de várjunk, csak mit keresek itt?

Próbáltam vissza emlékezni, hogy kerültem ide. Ültünk a padon és beszélgettünk ez az utolsó, amire emlékszem. Akkor biztos elaludtam kint, de akkor Williamnak a karjaiban kellett behoznia egészen idáig.

A pillantásom magamra esett. A köntösöm nem volt rajtam a hálóruhám meg elég vékony anyagból készült ahhoz, hogy átlátszó legyen, viszont annak örülök, hogy a kényesebb részeket fedi.

Williamnak lekellett vennie rólam a ruhát, utána pedig egy ágyban háltunk. Utoljára, ha jól emlékszem kis korunkban aludtunk úgy igazán együtt.

Rögtön végig futott rajtam a pír. Ez olyan zavarba ejtő dolog.

Leültem a fenekemre és a térdeimet felhúztam magam elé. William csak mosolyogva figyelte, ahogyan szenvedek magamnak egy halk nevetés tört fel belőle.

Felállt és gyorsan felkapta a ruháit. Nekem az öltözés viszonylag hosszú idő, de neki csak pár perc, jó mondjuk, neki nem kell a fűzővel meg a szoknyával vesződnie. Miközben a felsőjét igazította egyik kezével megragadta a köntösömet majd elém dobta én pedig rögtön bele is bújtam.

-Mondanám, maradj, itt viszont csak egy kulccsal rendelkezem, így elég kellemetlen lenne, ha te nem lennél itt, amikkor én beakarok jutni a szobába.

Felkeltem az ágyon és hatalmas ásítozás közepette az ablakhoz ballagtam. A kezeimmel az párkányra könyököltem és onnan néztem ki.

A nap már erősen sütött. Az utca tele volt sok járókelővel és nevetgélő gyerekkel, akik játszanak a sárban. Árusok tömkelege miatt sokan megrakodott kosarakkal mászkáltak. Szó szerint kanállal ették az életet a kint lévők.

-Van valami terved mára?-kérdezi

-Nem terveztem igazán semmit. Nem ismerem a helyet.

-Ismered Henry húgát?