Eljegyezve /befejezett/

Férfiak mégis mivel vagytok különbek?/2

-Ott leszek.-szólok utána

Csak egy mosolyt küldött.

Az ablakot becsuktam és vissza huppantam az ágyba.

„Kocc" „Kocc"

-Nem kellene már ilyenkor aludnod.-nyit be

-Pedig olyan szépet álmodtam.

-A hős lovagról mi?-neveti el magát miközben a fésűmhöz nyúl.

-Arról persze.-mosolyodom el

/a téren/

A dadám kíséretében sikerült lejutnom a vásártérre. A nap is lassan fölénk ér, de én még mindig láncon vagyok fogva.

Valahogy el kell tőle szöknöm, de még nincs hozzá ötletem.

Egy pár ruhásbolttal később már egy terv kezdett képződni bennem.

A nálam lévő apró pénzzel egy ott lévő férfit lefizettem, hogy foglalja le a dadámat, persze ki gondolta volna a pénz a szavak helyett is beszél. Gyorsan otthagytam amint láttam rá a lehetősséget, a tér közepére futottam és vártam.

Néztem jobbra, ballra a fejemet csak úgy forgattam, de sehol nem láttam Williamt. Már kezdtem kétségbe esni, amikkor egy fekete kabátos alak ragadta meg a kezemet.

Erősen megfogott és kettőruhásbolt között lévő szűk sötét átjáróba húzott. Mielőtt segítségért kiáltottam volna a kezét a szám elé tapasztotta, miközben a falhoz simulva magánál tartotta szabad kezemmel megpróbáltam letépni a kezét a számról, de ő erősen fogta.

-Én vagyok az, William.-suttogja a fülembe

A hang alapján nyugalomra intem magamat.

Ismét a számmatt tartó kézhez nyúlnék, de az magától hullik le a számról, ahogyan a karomat szorosan markolló kezek is elengednek.

Megfordultam és minden magyarázat nélkül egy hatalmas pofont adtam az édes kis pofikájára.

Fájdalmas tekintettel a kezét az arcára tapasztotta.

-Ezt miért kellet?

-Azt hittem bántani akarnak.

-De miután elmondtam, hogy én vagyok. Akkor meg miért?

-Mert, meg rémitettél.

-Ha más lett volna, akkor is ezt csináltad volna?

-Nem, mivel tudom, te sosem bántanál.

Közelebb húzott és megölelt hosszan, mintha nem akarna elengedni sosem. Eltoltam magamtól és a szemében a bánat fénylett.

-Jól vagy?

-Nincs sok időm elmondani mindent. Szóval kérlek hallgass végig.

-Azért vagyok itt.

Egy halvány erőltetett mosoly tűnt fel az arcán.

-Apám elküldött négy évig taníttatni a nagybátyához, ma fogok indulni.

-Mi?-kérdezzem döbbentem

Semmit nem mond, hiszem már mindent elmondott. Pár másodperc múlva már csak meredek a semmibe.

-Nem tartathatlak itt. Igaz?

Bólintott.

-Négy év.-nevettem el magamat kínomban- Férjhez fognak adni, te pedig semmit nem tehetsz.

-Kérlek, ne add fel a reményt.- meg ragadta a vállamat- Meg oldjuk. Érted Emily mi meg fogjuk oldani.

-Tudod, én semmit nem tehetek.

-Te semmit nem tudsz tenni, de mi mindenre képesek, vagyunk.

-Persze mert te nem nőnek születtél.

-Fejezd be ezt a marhaságot. Egy dolgot kérek tőled.

-Mit?

-Húzd, addig azt az esküvőt ameddig tudod, én meg mindent meg fogok tenni, hogy az enyém, lehess.-szorosan magához húzott és egy csókot nyomott a homlokomra- Írni fogok és te is írj. Távol leszek, de ez csak az Isten próbára tesz minket, hogy bírjuk-e.

Elengedett.

-A dadát keress, menjél.

-Válaszolni fogok minden egyes leveledre.-mondom miközben a lépteimet sietve a tér felé veszem

A szememmel még egyszer hátra sandítok és ő még mindig ott áll és engem figyel.

A tér közelebbé érve a dadámat rögtön kiszúrtam amint egyemberre vitatkozik. Elég feltűnő jelenség volt, nem félt fel emelni a hangját a részegek fellett.

Odaléptem melléjük és ezt Mary is észre vette.

-Gyere, Emily indulunk is vissza.-ragadja meg a kezemet

A kezem szorítása felidézi, ahogy Will húzott maga után.

Várjunk csak. nem is köszöntem el rendesen.

-Mary Egy pillanatra vissza kell mennem!-mondom, miközben már szaladok William felé

-Emily! Álljon meg!

Az embereket sorra lökőm, arrébb de valahogy nem akar közelebb kerülni a szűk kis átjáró. Mary ordító hangja csak még jobban futásra késztett. Átérve a tömegen a kis utcába rohantam, de már senki sem volt ott.

-William.-suttogom a nevét.

Lassan könnyek gyűlnek a szememben és térdre esek. Ez is megtörtént meg siratott egy leendő férfi, aki még sokszor megfog bántani de, tudom mindig vigaszt, biztonságot lellek mellette.

Január 25

Pár héttel később a hó lassan kezdett elapadni, de az elmémben kerengő gondolatok nem hagytak nyugodni egy percre sem.

Az esküvőt, amit apám beszélt talán csak hazugság volna? Miért nem szokásos módon akar, hozzá adna, a titkos alkudozás helyett?

Mintha egy tárgy lennék, úgy üzletelnek felettem, de én több vagyok egy tárgynál majd meg látják.

Megfogja tudni mindenki hogy én nem, vagyok egy kis hercegnő, aki a férje játék szere, mert én egy.

Mi is vagyok? Nő? Ember? Kislány?

Sok féle képpen lehet emlegetni. Tanulnom kell. Tanulnom még sokat, meg kell mutatnom én is érek valamit, én is tudom vinni a kardot és győzelemre vezetni a népet.

Nem szabad tétlenkednem, hiszen az időm végess. De hiszem,hogy meg tudom csinálni.