Eljegyezve /befejezett/

Meglepetés

Leengedtem a vállaimat és kezemet a szám elé kaptam. A könnyeim olyan gyorsan indultak útnak, mint még soha. Kezeim közé temettem az arcomat nem akartam hinni annak, amit a szemem lát.

Ő tényleg itt van?

Az ujjaim közül ismét az előttem álló fiúra pislantottam semmit nem mozdult csak állt mosolyogva. Gödröcskéi ugyanott voltak ahol azelőtt haja most sokkal rövidebb, mint lenni szokott, de nagyon jól áll neki és mintha kicsit erőteljesebb lenne az álkapcsának az íve.

Mélylevegőt vettem és letöröltem az arcomról a könnyeket. Remegő lábakkal felálltam. Közelebb léptem, ahogyan ő is felém. Felemeltem a kezemet és a nyaka köré csavartam és szorosan magamhoz öleltem, amíg ő a karjait a köre tekeredtek és magához húzott. Kicsit megemelt, hogy még közelebb férjen hozzám fejét a nyakamba vájta. Mélyen beszívtam az ismerős illatot, ami azóta semmit sem változott.

-Mégis mit keresel itt?-kérdezem

-Megakartalak lepni. Sikerült?

Hangja mélyebb, mint régen volt.

-Szerinted?

-Szerintem igen.

-Azt hittem Henry tényleg valami fiút lefizetett.-nevettem el magam

-Képes lenne rá.-nevetett fel ő is

Keze lassan lesiklott a hátamról a combom alá ahol egy hirtelen mozdulattal megemelt és az ölébe vett. Egy halk sikoly hagyta el a számat és még szorosabban hozzábújtam.

-Mit csinálsz?-kérdeztem ijedtemben, de közben folyamatosan nevettem

-Csak nem akarok egész végig állni, amíg téged foglak.

Lassan elsétált az ágyra majd bemászott az ágyközépre. Lábait kinyújtotta az ágyon hátát pedig az ágytámlának támasztotta. Én pedig az ölébe kerültem így.

-Nem lett volna egyszerűbb, ha elengedsz?-kérdeztem zavarodottan

-Nem, mivel akkor el kellett volna engedni téged.

Kicsit távolabb hajoltam, hogy beletudjak nézni a szemébe. Össze érintettem vele a homlokomat éreztem forró leheletét az arcomban. Egyik kezével hátra simította a hajat az arcomból, de a keze nem távozott el az arcomról. Lassan ismét megjelentek a könnyek a szemembe ettől az érintéstől.

-Szeretlek.-mondtam sírva

-Én is szeretlek.-suttogta

Közelebb hajolt és lágy csókot adott a számra. Keze a derekamon volt és közelebb húzott. Édes csókja ismét az enyém volt.

-Ittál?-kérdezi

-Csak egy pohárral, de nem volt jó.

-Henry adta?-kérdezi mosolyogva

-Igen.

-Pedig jó fajta ez.-mondta miközben megnyalta a száját

Beleütöttem egy gyengét a vállába és oda bújtam hozzá. Egyik lábamat átraktam a másik oldalára így oldalasan dőltem neki a mellkasának. Egy apró csókot nyomott a hajamba.

-Akarsz beszélni róla?-kérdezi komolyan

-Kiről?

-Yarisról.-ejtette ki a nevet

Egy pillanatra ledöbbentem.

-Mindenről tudok.-suttogja

Részben örülök neki, hogy figyel rám, de valahogy nem tetszik, hogy Henryvel értekezik, és ő mindent elmond.

-Ott jobb lesz neki.

-Nem úgy volt, hogy ő is jönni fog?

-Igen, de meggondoltam magam.

-Jó döntés volt?

-Nem, tudom. De úgy érzem így kellett tennem.

-Elfogadom a döntésedet, ha így láttad jónnak nem szólok bele.

Kimásztam az öléből és háttal ültem neki az ágyon.

-Hát persze, hogy nem szólsz bele. Tudom, hogy örülsz, neki mivel nem kell a mostoha testvéredet felnevelned.

-Szerinted nem neveltem volna fel?

-De igen! Tudom, hogy felnevelted volna!-mondtam dühösen

Mi értelme egy ilyen témát faggatni már eldőlt a kicsi sorsa.

-Héj.-húzta el a szót

Éreztem az ágyon mögém mászik.

-Csak azért kérdeztem róla, mert Henry nem írt le mindent, de ígérem, nem hozom szóba többet. Most már fokuszáljunk a jövőnkre.

Még mindig háttal voltam neki. Az előbbi hirtelen jött mérgem olyan gyorsan szállt el amilyen gyorsan jött.

Az egyik kezét a mellkasom előtt a bal vállamra rakta majd egy gyors mozdulattal hátra dőltöt. Végig feküdtem az ágyon miközben lábaim még mindig a földön voltak. Ő mellettem üldögélt.

-Jaj, szia.-köszönt mosolyogva

Az arcom rögtön egy másik színt vett fel a kényelmetlen póz miatt. Arcán perverz vigyor jelent meg én pedig megszeppentem. Rá könyökölt a felkarjára még a másik kezével engemet tartott fekve. Megpróbáltam leszedni magamról a karját, de nem tudtam.

-Netán menekülni szeretnél?-kérdezi halkan

-Hát tudod mit? Igen.

-De, te nem fogsz elmenni.

Átemelte az egyik lábát rajtam majd mind a két kezével alkaron könyökölt a fejem mellett, arca csak pár centire volt az enyémtől. Szemében vágy égett. Nem valami gyerekes könnyed fellángolás, hanem mély belülről jövő vágy. A szemével felemésztett a rabjává tett. Nem, tudtam megmozdulni teljesen elmélyedtem az aranybarna szemeibe, amik most sötétek voltak és megjobbam leláncoltak. Arcát csak a halvány fények világítottak meg.

Amikkor eddig ilyen helyzetbe kerültem, hogy egy férfi fölöttem van és teljesen elveszi minden hatalmamat féltem és ijedt voltam, de most nem vagyok az. Tudom, hogy teljes biztonságban vagyok az ő karjaiba.

-Sajnálattal kell mondanom, de ma este nem szökhetsz el és az utána lévő évekbe sem, mivel meg, ha kell, magamhoz láncollak is, de nem foglak többé elengedni egy pillanatra sem.

-Már régen megtetted. Elraboltad a szívem anélkül, hogy tudtam volna mi lesz a következménye.

-Miért mi lett?

-Egész életemet hozzád kötöttem. Most már te vagy a jövőm a jelenem és a múltam is.

Lassan lehajolt hozzám és egy csókot nyomott az ajkaimra. Én átkaroltam a nyaka körül és még közelebb húztam magamhoz.