Eljegyezve /befejezett/

Idióta

-Igen.-nevettem el magamat

William vissza ismét behunyta a szemeit.

-Nem akarsz felkelni?-kérdezem bár a válasz egyértelmű

A párnába hümmögve válaszol egy nemet.

Hanyatt feküdtem melléje és feléje fordultam ő csak engem nézett komás szemeivel. Egyik kezét átemelte rajtam és a derekamra helyezte közelebb húzott magához annyira hogy össze érjen a homlokunk. Oldalra fordultam és végig simítottam az arcát.

-Egész nap csak feküdni akarsz?-kérdezem

-Meg tehettem, hiszen ez a nap csak a miénk senki sem fog zavarni.

-Igaz, de akkor is.

Halkan elnevette magát. Közelebb hajolt és lopott egy csókót majd felkelt az ágyból. Kezével végig túrt a haján és egy hatalmasat ásított.

-Akkor piknik igaz?

-Igen.-mondom félinken

-A folyosón találkozunk, pár perc múlva addig készülj el.

Boldogan felugrottam az ágyból, és mint egy kislány vidáman szaladtam át a szobán keresztül át az enyémbe. Felraktam az ágyra a táskámat és a ruháim között kezdtem el keresgélni valahogy úgy éreztem egy olyan darab sincsen, ami ide illene. Végül valami egyszerűbb darabnál maradtam.

A ruha anyaga kifejezetten puha volt, de ami megfogott benne az a színe volt lágy vaj színe volt, ami valahogy olyan könnyeddé tetté az egész ruha auráját. Nem volt rajta nagyon sok díszítés csak néhány igazán szép gomb és masni. Az ujjai hosszúak voltak így az időnek megfeleltek.

Hajamat egy egyszerű kontyba raktam. Semmi túlzás nem volt benne, elől egy pár tincs kiszabadult, de a többit sikerült hátra illeszteni.

Kezemmel végig simítottam a ruhát. A hasam még mindig lapos bár keményebb, mint általában megszoktam. Biztosan azért mivel terhes vagyok, és éppen bennem növekszik egy kis növevény Johnson gyereke, William féltestvére.

Megráztam a fejemet és meg próbáltam elfelejteni a gondolatokat, amik megtámadtak. Most még kiakarom élvezni ezt a napot amennyire csak, lehet.

Mély levegőt vettem és kiléptem az ajtón. Kint a folyosón már William mosolyogva várt egyik kezében egy nagy kosarat fogott. Az ajtót gondosan bezártam és elraktam a kulcsát a zsebembe. Az üres kosár a kezembe került majd kézen fogva indultunk is.

Lementünk a vásárosokhoz, és amire szükség volt a piknikhez meg vettük, vagyis William vette meg, mert nekem nincs pénzem. Kicsit rosszul érint, hogy mindent neki kell fizetnie és minden teher rá szorul, de majd meghálálom neki amint tudom.

Kimentünk a városból és egy eldugott helyen a patak mellett letelepedtünk és miután meg reggeliztünk kifeküdtem és csak élveztem az egészet. William a hasamra hajtotta a fejét és hagyta, hogy a hajával játszak. T betű alakban feküdtünk és nem csináltunk semmit.

Olyan érzés töltött el mintha megállt volna az idő, csak mi voltunk. Úgy éreztem mintha minden rendben lenne és szabadok lennénk, de nem voltunk azok csak egy képzeletbeli hazug érzés volt ez. Holnap már megyünk vissza és minden a régi kerékvágásba áll.

-Nem szökünk el?-kérdezem

Egy halk nevetés hangzott fel.

-Én komolyan beszélek.-mondom erőteljesen.-Vissza mennénk a holmikért és fognánk, őket majd útnak erednénk. Henry biztos tudna adni lovakat így gyorsabban haladnánk.

-Nem megyünk, még nem.

-Itt van, pedig pont a jó alkalom senki nem figyel.-ültem fel motiváltan

William feje az ölembe csúszott. Lenéztem rá egyenesen a szemeibe. Vonzott a tekintette mélysége magával ragadott olyan távolinak tűnt. Lekonyult a mosoly az arcomról.

-Nem megyünk. Gondolkozz, már terhes vagy mi van ha útközben szülsz? Henry biztos adna lovat, de nekik akkor nem lenne, én nem akarok tőlük ilyen szívességet, mert ha elmegyünk, nem jöhetünk vissza. Pénzt kellene, gyűjtenem, még mert csak úgy spontán neki indulni mindenféle ellátmány nélkül kész idiótaság. Mégis hova mennél? Amerre az utad visz? Téged kitagadnak a családból és fruskának fognak elkönyvelni engem pedig árulónak és éretlennek. Többé nem léphetünk ennek az ország terültére, mert hát mégis a királynak a lánya vagy.-szólt mérgesen

William felült az ölemből. Én szégenykezve lehajtottam a fejemet miközben felhúztam a térdeimet. Olyan gyerekesnek éreztem magamat, amiért hirtelen felindulásból beszéltem mindenféle gondolkodás nélkül. Olyan éretlenen vagyok hozzá képest.

Ha még nem lett volna elég kellemetlen a helyzet a könnyeim útnak indultak. Nem akartam sírni, de nem tudtam megálljt parancsolni az érzéseimnek.

-Sajnálom a felindulásom.-szólok, de a hangom elcsuklik

A kezével végig simítja a hátamat majd magához vonva egy apró csókot nyom a hajamba.

-Minden rendben lesz.-suttogja

Hangja megnyugtatóan cseng,

-Egy idióta vagyok.-közlöm némi daccal

-Igen az vagy.

Felkaptam a fejemet és mérgesen feléje fordultam. Mosolygott, mint mindig.

-Azt kellene mondanod, hogy nem, vagyok idióta mindenkivel meg esik, hogy hülyeséget beszél.

-Én nem fogom azt mondani.

Elkaptam a fejemet. Rosszul esett, hogy ő sem tart sokra agyilag.

Nem sokára a karjaival közelebb húzott magához és átölelt. Meg próbáltam kibontakozni kezei alól, de nem tudtam.

-Tudod, hogy szeretlek. Igaz?

-Igen tudom. Én is szeretlek.

A térdeim még mindig fel voltak húzva miközben William mellkasa előtt ültem a karjaiba. Éreztem amint közelebb húz magához. Karjaival szorosan közre fogott. Meleg leheletét a nyakamon éreztem, amitől a hideg kirázott és bizsergés járt át. Egy pillanat múlva már a fülem körül éreztem a melegét, ajaki finoman érintették meg a fülem mögötti vékony bőr terültet. Egész testemet forróság öntötte el a szokatlan helyzet miatt. Behunytam a szememet és hangosan kifújtam a levegőt miközben szája a nyakam fele kezdett el haladni apró csók nyomokat hagyva. A fejemet oldalra döntöttem, hogy még több helyett biztosítsak neki, olyan jól esett az érintése. Kezeimmel megragadtam az arcát és feléje fordultam kezei a derekamra csúsztak így kényelmesen eltudtam helyezkedni. Rátapadtam édes hívogató ajkaira és átkaroltam nyakát így még közelebb húztam magamhoz.

Az idilli pillanatot egy hangos csörgés rázta meg. Mind a ketten a hangirányába kaptuk a fejünket, William szorosabbra fogott mintha féltene. Felnéztem rá, de ő csak a távolt kémlelte miközben izmai meg voltak feszülve. Ennyire féltene vagy magát félti?

Nemsokára egy nagy barna mezei nyúl ugrott ki a bokorból, de amint meglátott minket futásnak eredt minél messzebb tőlünk.

Mind a kettőnket a megkönnyebbülés hatott át. Hangosan felnevettünk. William kezeit el lazította körülöttem és rám emelte tekintetétt. Kezeim közé fogtam az arcát, az arcát és össze érintettem a homlokunkat.

-Egy nyúltól hogy tudtál ennyire megijedni?

-Nem tudtam, hogy egy nyúl lesz az, lehetett volna, valami vadállat is mondjuk farkas vagy kóbor kutya.

-Féltél valld be, azért feszültél be ennyire.

-Én téged féltettelek.

-Idióta vagy.-közlöm zavaromban

Közelebb húztam és megcsókoltam.