Аddiстѕ - TaeKook [Befejezett]

4. fejezet ~ Karonragadt aggodalom

~at one point i started to look more down, than to sky~
Clean:ბff [nulla napja]

Két fajta ember létezik. Az egyik hazugságokkal épít csillogó életet, de hideg van házában, s lelke kong az ürességtől. A másik szeretettel kövezi ki otthonát, mely felfűti napjait, s minden pillantásával a jót építi. Az egyik féli az éjt, nem lát túl rajta, s képtelen hinni a csodát. A másik az égre emeli tekintetét, gyönyörködik a csillagokban, és nincs lehetetlen számára.

Mondom, két fajta ember létezik... Az egyik folyton másokat hibáztat, mindig mindent jobban tud, és soha semmi sem elég jó neki. A másik igyekszik fejlődni, élete végéig tanul, és az apró csodákat is meglátja az életben. Az egyik folyton panaszkodik az időjárásra, szíve évről évre sötétebb, s nem látja a fényt. A másik mosolyogva tartja arcát az esőbe, elfogadja, mit az élet kínál, s ő maga válik fénnyé az éjszakában.

Elmondom, szerintem miért téved az első csoport. Mert nem az határoz meg, hogy mit birtokolsz - jó kocsi, hatalmas ház, menő állás, vaskos bankszámla - hanem, hogy milyen a szíved, s hogy miként bánsz másokkal. S csak akkor leszel boldog, ha része vagy a világnak, az életnek, ha a belső hangod szerint élsz. A görögök mindig azt kérdezték, ha meghalt valaki: ,,Vajon volt benne szenvedély?"

Nos, ez hát a lényeg. Bármit is csinálsz, lángoljon benne a szíved. Tedd alázattal, kitartással, és szenvedéllyel! Legyen az csók, ölelés, karrier, álmok, vagy csak egy nap a munkahétből. Élj végre tiszta szívvel, mint a gyerekek, s ne hagyd elfutni a perceket! Nem szabad elfelejtenünk a következményeket, amit szívből csinálunk az élni kezd, amit agyból csinálunk az meghal. Keserű halál, melynek gondolata is rossz szájízt hagy maga után! És csak így lehetsz boldog. Nem de bár? -Hát persze, hogy nem.

Én kicsinek egész életemben naiv voltam, majd ahogy egyre nagyobb lettem, rájöttem, hogy ez a naivitás ki fog csinálni, csak idő kérdése. Megöl felemészt, mert az emberek mocskos patkányok, és kihasználják azt ami tiszta és ártatlan. Az okozta életemben a legnagyobb problémát mindig, hogy én hittem. Emlékszem kicsi voltam, talán hét éves, és töretlenül hittem a fogtündérben. 

Második osztályos, szemüveges esetlen gyermek, aki minden egyes tolakodó, rosszindulatú felsőbb évesnek nyálcsorgatást eredményez. Belém kötöttek és én akkor még tényleg bűntelen, ártatlan kis fiú voltam, -ők kötekedtek velem, piszkáltak nap mint nap, és már nem teljesen tiszta a kép, de azt hiszem nyersen közölték velem, hogy se a a dagadt Gandalf se az a húsvéti, szőrös patkány, se a tejfogakat szopogató ribanc nem létezik. Azt hiszem akkor törtem először össze, -de messze nem utoljára. Lehet, hogy ez nevetségesen hangzik, de egy akkori kis gyereknek ez igen is, hatalmas trauma. Apám, hazaértemmel azt hajtogatta, hogy legyek férfi és bírjam a strapát, idővel úgy is megtudtam volna. Mégis, hogy mondhat valaki ilyen egy második osztályosnak? Hogy lehet valaki ekkora tapló? Anyám csak ölelt és nyugtatott, majd őrjöngött, csapkodott, apámmal vitatkozott, hogy ne csináljon belőlem nyámnyilát, én meg csak halkan beosontam a szobámba és csendben hallgattam a kívülről beszűrődő veszekedések színfóniáját. Hát nem szép? -Az óta semmiben sem hittem, kivétel Istenben.