Аddiстѕ - TaeKook [Befejezett]

31. fejezet ~ Szuverénség

~at one point i started to look more to the sky............... and never down again~

Clean: ---

Ha happy endet szeretnénk, az természetesen attól függ, hol hagyjuk abba a történetünket. Amikor egy olyan filmet nézek, amelyiknek szomorú a vége, akkor még egyszer meg kell néznem. Tudod, miért? -Úgy érzem, hogy most happy end lesz egészen véletlenül. Hiszek abban, hogy minden történetnek lehet boldog befejezése, és én azon fogok dolgozni, hogy az én történetemnek is boldog vége legyen.

Egészen véletlenül, a kelletlen pillanatok azok, amiket az ember a legjobb szájízzel kóstolgat, elmélázva, nosztalgiázva rajta. 

Függeni a szerelemtől érdekes dolog, hiszen minden ember függő, csak diszkrimináljuk a kifejezést, beskatulyázzuk, mert olyan emberek jutnak eszünkbe róla, akik adiktáltak egy adott dologhoz, ami rossz, tönkre tesz. De ugye bár, a szerelem is tud rossz lenni. De azt még sem ítéljük el. Sokszor gondolkodtam azon, hogy valójában nem is Jungkookba vagyok szerelmes, hanem mélységes hálát érzek, vagy visszafordíthatatlan szerelmet, de testem üvölt a figyelméért, az érintéséért, szexuálisan is feszültek vagyunk. Szeretem, mert jó szeretve lenni. 

"Kedves Jungkook! 

Köszönök mindent, köszönöm, hogy megmentettél, hogy szerettél, hogy vigyáztál rám. Köszönöm, hogy elvittél fodrászhoz, köszönöm, hogy vettél nekem sült csirkés kimchit, köszönöm, hogy rávettél a tetoválásra, köszönöm, hogy megértetted a szüleimmel -de leginkább magammal- hogy igen is a világnak szüksége van rám, ahogy szüksége van minden emberre. Köszönöm, hogy voltál, még akkor is ha én nem. Köszönöm, hogy megbocsájtottál mindenért, köszönöm, hogy elvitted a balhéjaimat. Köszönöm, hogy csak azért vettél nekem kék gézszalagot a bokámra, -mikor megzúztam azt a deszka pályán- hogy ne a húgom rózsaszínjét kelljen viselnem. Köszönöm, hogy megtanítottál érzéseket megélni és kimutatni, nem takargatni és elnyomni azokat. Köszönöm, hogy megmutattad, hogyan kell örülni a zenének, a levegőnek, az ereszben fészkelő madaraknak, az ázott faleveleknek, az idegesítő kérdéseknek. De leginkább azt köszönöm, hogy elhitetted velem, hogy megérdemlem a figyelmet és a szeretetet, annak ellenére amit tettem, s amilyen voltam. Örökkön örökké magamnak akarlak."