Аddiстѕ - TaeKook [Befejezett]

8. fejezet ~ Első csók?

~at one point i started to look more down, than to sky~
Clean: on [egy napja]

Beletelt egy bizonyos időbe, amíg ténylegesen felfogtam, hogy mi történt. Ne tudom pontosan, mit érzek, összezavarodottságot az biztos.

Ez nem normális, értem én, hogy a huszonegyedik századba az emberek -leginkább a fiatalok- mindent megengednek maguknak a nárcizmus szabadsága miatt, de ami sok, az sok.

Lassan húztam végig kezemet a földön, mely szorosan bele volt tekerve egy konyharuhába, hogy véletlenül se karcoljam meg magam, és a lehető legegyszerűbben tapadjanak rá a szilánk darabok. Mikor végeztem, a rongyot is a kukába hajítva odasétáltam a nappali ablakához és kitárva az egyetlen nagyobb nyílászárót, mely a padlózatig húzódott, kiültem, lábaimat lógatva, és nézve a szmogos, hangos belvárost. Valamilyen szinten ez is vonzott, biztos csak a fiatalság heve miatt, a városi élet, a nagybetűs igazi bulik, a rengeteg csíny és a sok lehetőség. Még is inkább örültem, hogy a kertváros szélén élek, nyugodt környezetben, kevésbé szennyezett levegőt szívva. Mondjuk most is ezt tettem. Mélyen lélegeztem tüdőmbe a káros gázokkal társított oxigént, majd egyszer csak egy puha szőrmókot éreztem meg hátamnak simulni.

Odafordultam, s mosolyogva a kezembe vettem a fekete-fehér foltos pamacsot, s azon gondolkodtam, hogy én valójában, miért nem szeretem az állatokat? Pláne a macskákat? Ezek a jószágok voltak azok, akik a leginkább hasonlítottak rám, ugyanolyan szeszélyességgel, makacssággal, s a hihetetlen dráma királynős hisztijeikkel. Bár nem tartottam magam akkora dráma királynőnek, de sokszor felvettem az ellentmondást nem tűrő dámát. Ölembe feküdt és érezhetően örült annak, hogy fejétől farkáig végig húzom kezemet, ezzel megtornáztatva szőrhagymáit, mert elég hangosan dorombolt. Nekidőlve az ablakkeretnek, simogattam a cicát, mikor reccsent az előbb említett farúd mellettem, ahogy Kook elhelyezte magát jobbomon, s a cicát kivéve ölelésemből, letette az előttünk lévő, vékony virágtartó erkélyre, melyen a cicus kényelmesen fetrengett, ám egy embernek is túl keskeny volt. Felém fordulva a kezembe nyomott egy papírpoharat melyben gőzölgő fűszeres tészta pihent. Felcsillantak szemeim, eszembe juttatva, hogy elég régen étkeztem utoljára, és már igen csak korgott a hasam egy kis táplálékért. Elvéve tőle az ételt, bólintottam egyet köszönésképpen, majd rámarkoltam a pálcikákra, s együtt kezdtük szürcsölni a nem túl egészséges finomságot. Elég sokáig csak csendben ettünk, ugyan Kook néha rám pillantott, de nem igazán kerestük egymás társaságát, egy darabig. Vagyis én tovább folytattam volna étkezésem, de a fekete hajú úgy gondolta, hogy itt az ideje a szentbeszédnek.

-Amúgy milyen érzés? -kérdezte, letéve a párkányra a kis pohárkát. Megállt kezem a levegőben, s kitágult szemekkel néztem rá. Elmosolyodott, látszólag tetszett neki a látvány ahogy meglepődésem miatt, a tészta csak úgy lógott ki ajkaim közül. Felcuppantottam, majd nagyot nyelve lehajtottam fejem, követve tettét, majd letettem a maradékot. -Mármint, ha beüt a cucc? Még nem csináltam soha. -pillantott a városképre, félénken folytatva kérdéseinek sorozatát.