Аddiстѕ - TaeKook [Befejezett]

15. fejezet ~ Fehér macska

~at one point i started to look more down, than to sky~
Clean: on [két napja]

Az a lényeg, hogy az elején szerencsések legyünk. Balszerencse nélkül nem lenne szerencse. Mindenki ismeri a mondást: "Ha valami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, valószínűleg nem az", vagy másképp szólva: "Semmit nem adnak ingyen." Magunkkal kapcsolatban azonban hajlamosak vagyunk ebbe a "valószínűleg-be" kapaszkodni. Ha valami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, nem az - kivéve, ha rólunk van szó.

A minap, hatalmas vigyorral sétáltam haza, olyan boldogságban úszva, hogy magamra se ismertem. Vasárnap délutánt jó volt úgy tölteni, hogy nem zavart a fejfájásom, vagy a felesleges hisztériák látképe. Tiszta voltam. Jungkookkal kibékültünk, mindent megbeszéltünk, még az a fafejű Yoongi is felajánlotta a segítségét, s persze hozzá tette, hogy Chanyeolt olyan sebességgel paterolj ki a biznisz-bandából, hogy lába se éri a földet. Tartottam, hogy ennek még lesz vízhangja, hiszen bármikor találkozhatunk vele vagy a bandájával, egy magunk és nem biztos, hogy úgy jól fogunk kijönni belőle. 

Felettébb üdén is éreztem magam  Kooknál töltött hétvége után, ez kicsit olyan volt mintha valamilyen új drog lenne. Furcsa érzés volt, ahogy a sok kábítószer, folyamatos szedése után, először volt hosszabb ideig tiszta minden sejtem -még ha ez kettő napban is nyilvánult meg. Nem tudom, hogy meddig tarthatott ez az idilli pillanat, mert a megfelelő táblánál leszálltam a kellemesen öreg villamosról, elérve a kertváros kapuját, majd gyalog fojtattam tovább az utamat.

Ismeritek biztosan ti is azt az érzést, amikor minden túl tökéletesnek tűnik, minden túl idilli, szemet szúróan. Azt figyeled, hogy melyik sarokból fog kiugrani a baltás gyilkos, mikor fogja lekaszabolni a fejedet, vigyorogva felhörpinti véged, s édesen kacag a siratott, elveszett jövőd rajta.

Mielőtt bekanyarodtam volna utcánkba, pontosan tíz méterrel előttem, bal oldalról egy fehér macska szaladt át előttem, -meglepően menekülve előlem.  Hihetetlen, de azon kezdtem el gondolni, hogy ennek mi a jelentése. Ahogy vártam, s tudtam, -nagymamámtól jól ismert babonákat, mely a tükör összetörését, vagy a fekete macska, jobb oldalról való átkelése foglalt magába, megijedtem. Nem azért mert babonás voltam, hanem mert nem tudtam ez mégis mit jelenthet. A józan ésszel rendelkező ember azt gondolná, hogy ez a balszerencse ellentéte, de féltem, hogy nem az. Olyan volt, mintha naivan várnám az ölembe eső csodát, s közbe csak a szúrós töviskoszorúba húzták fejem. Kicsit úgy éreztem, mint egy vihar előtti csendet, de nem akartam vele többet foglalkozni, mert ha túl sokat agyaltam, túl kritikus lettem a mentális egészségemmel szemben, s az mindig egy tablettához vezetett, de ennek nagyon is szerettem volna végérvényesen búcsút inteni. 

Befordultam, majd megtéve a házig eső negyven métert, hangos -talán túl hangos- köszönéssel üdvözöltem családtagjaimat. Húgom odarohanva hozzám, majd agyonpuszilgatva hideg, szél csípte arcomat, rápaskoltam fenekére és útjára engedtem, ám még gyorsan megszólaltam.ű