Аddiстѕ - TaeKook [Befejezett]

26. fejezet ~ Stockholm-szindróma

~at one point i started to look more down, than to sky~
Clean: on [három napja]

A másikról mindig csak elképzelhetünk dolgokat. Sosem tudhatjuk biztosan, még azt sem, hogy a legforróbb vallomás igaz-e, vagy csak színjáték vagy megszokás, hogy valóban úgy érzi-e, vagy csak tudja, hogy úgy kellene éreznie, és kész azt állítani. Sokan hiszik, hogy a vallomáskötetekből valóban fontos dolgokat tudnak meg a szerzőről, ez tévedés. A "vallomás" színjáték, a szerző elképzel egy figurát apró részletességgel, és szeretne hozzá hasonlítani. Olyan a vallomás, mint egy gyöngysor: ha az első gyöngy leesik, azt követi a többi. Biztos voltam abban -magamat ismerve ebben-, hogy elkezdek kitálalni, nem fogom abbahagyni egy valaminél, húzom, nyűgöm, ráncigálom, s már-már olyan mélyen beleásom magamat, hogy számomra lesz kellemetlen. 

Nagyon is tartottam attól, hogy olyasvalamit is anyámék orrára fogok kötni, amit lehet nem akarok. Nem azért, mert titkolózok, hanem mert csak simán megkönnyítem mindenki dolgát, ha nem kerül említésbe. Leginkább apámtól féltem és a reakciójától. így is ki van rám élezve, -őszintén tartok attól, hogy a családra való tekintettel nem tett még ki otthonról, egyébként meg nem szívlel. És ez nagyon bánt. De tudtam, hogy mindent magamnak köszönhetek, mert egy önző barom voltam és mert nem hagytam, hogy időben segítsenek. 

Ritkán, nagyon ritkán fordul elő, hogy valamely emberi vallomás a teljes igazságot tartalmazza; ritkán fordul elő az is, hogy valami nincs egy kicsit álcázva, vagy hogy nem lehet egy kissé félreérteni; de ha az érzelmek félreérthetetlenek, és csak a viselkedés érthető félre, talán nem is olyan fontos az egész.

Szívem a torkomban dobogott, nyilvánvalóan a gombóc mellett, s a kettő együtt egy akkora csomót képzett, hogy azt hittem belefulladok. Izgultam rettenetesen izgultam, izzadt a tenyerem, s éreztem, ahogy hátamon is csordogálnak le a vízcseppek. Gyomorgörcsöm volt, néha talán bucskázott is egyet, levegőt is nehezen kaptam. S ahogy az ebédlő asztalnál ültem, -a családfő helyén- egyik oldalamon Jungkook, míg másik oldalamon anyámék. Az asztal szabályosan lábam pattogásával együtt remegett, s azt hittem mindjárt elájulok, de neki kellett ugranom, mert ha most nem csinálom, s csak húzom-vonom, ahogy telik az idő egyre fojtogatóbb lesz ez az egész. Apám savanyú tekintettel kémlelt, hol engem, hol a fiatalabbat. Anyám kezeit szája előtt tartotta, s jó-anyai ösztöneit próbálta, nem ép gyenge szavakban megformálni, látszólag ő is ideges volt, ám ő inkább izgatott, és vágyakozó hangulatban nyilvánította ezt meg. Nagyot sóhajtottam, talán meg is ugrottam kicsit, mikor Kook az asztal alatt folyamatosan tikkelő bal térdemre simított, -megnyugtatva és ösztönözve kicsit, ideje kezdeni.

-Anya, apa. Szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba. -suttogtam, s lehajtottam fejemet. -Már tudtok mindent, hogy mit miért csináltam, s tudjátok, hogy nem akartam rosszat, csak felelőtlen és gyerekes voltam. Én nem kérem, hogy bocsássatok meg, csak azt, hogy segítsetek. -néztem fel rájuk, s láttam anyám megkönnyebbülten sziporkázó íriszeit, míg apám felvette a póker arcot. -Sajnálom amiért elmentem itthonról, minden szó nélkül, és nem tudom elégszer mondani, hogy rossz testvérként viselkedtem, mikor itthon hagytam Hayeon, de meg kell értenetek, hogy a ti érdeketekben tettem.