A Salvatore testvérek továbbra is a karkötőmre meredtek, egy pillanatra úgy tűnt, hogy sokk hatása alatt vannak. Éreztem, ahogy a szemem üveges lett a mellkasomban lévő nyomás miatt, amely fájdalmasan kipréselte belőlem a levegőt. A látásköröm elhomályosodott, csak két alakot láttam magam előtt, így az ágyam szélére ültem és a takarómba markoltam, mintha az lenne a támaszom.
- Mit csináltál? - hallottam meg Damont. A hangjában érezhető volt a harag és talán egy cseppnyi aggodalom is.
- Marlie, figyelj! - guggolt le elém Stefan. A látásom kitisztult, ahogy legördültek a könnycseppek az arcomra, így megláthattam Stefan aggódó arckifejezését. Sajnálóan nézett rám, ezt szintén négy éve a temetésen kaptam meg rengetegszer, a temetésen, ami teljesen felesleges volt.
- El akarom felejteni. - mondtam halkan.
- Lehet jobban is járnánk. - szólt közbe Damon, mire felé fordítottam a fejem, s ránéztem. Csak bele néztem a szemébe, hogy lássa mit érzek. Ő gyorsan végig nézett rajtam, összeszorította az ajkait, majd elfordult.
- Tudom, hogy mit érzel most, de figyelj rám! - mondta Stefan, mire ránéztem.
- Nem felejtheted el. Az apád el fog jönni érted.
- Szóval most tök feleslegesen tépted el a karkötőd, sőt, most nincs semmi, ami megvédene. - fordult ismét felénk Damon.
- Még valami beszólás? - emeltem feljebb a hangom; idegesen felálltam az ágyról és közelebb mentem pár lépést Damon felé.
Damon pár másodpercig csak nézett, majd ő is közelebb jött.
- Későbbre tartogatom. - mondta tartva a szemkontaktust, végül ellépve tőlem kiment a szobámból.
- Hagyd, hadd menjen. - szólt Stefan, aki az ágyam szélén ülve nézte végig a jelenetet.
- Miért ilyen velem? - az ajtóról Stefanra szegeztem a tekintetem, válaszra várva.
- Damon, egyszerűen... Csak Damon. Ilyen a természete. - szavain elgondolkodtam, majd az elmúlt pár perc eseményein is.
- Igaza van. - ültem Stefan mellé.
- Most nincs, ami megvédene.
- Damonnál ritka az olyan eset, amikor igaza van.
- Akkor most ez egy olyan ritka eset.
- Nem, Marlie. Teljesen érthető, miért csináltad ezt. Az apád, akit mindig is nagyra becsültél... Most hirtelen más lett a meglátásod, túl sok volt az információ. És találunk egy másmilyen vasfüves ékszert a karkötőd helyett. - nyugtatott Stefan, mire bólintottam, s egy mély levegőt vettem.
- Mondj el mindent, amit tudnom kell. - néztem a mély barna szemeibe.
Damon szemszögéből
Az út közepén feküdtem Mystic Falls határán, ahol nincs akkora forgalom. Én ennek ellenére csak vártam, magam sem tudom, hogy pontosabban mire. Csak a gondolataimba merültem, a sötét ég felé nézve, amiből percek múltán egy autó vakító lámpája ébresztett fel. Nem zavartattam magam, továbbra is az út közepén feküdtem. Azt hiszem, erre vártam... az autó pedig lassan megállt mellettem.
- Uram Isten, jól van? - hallottam meg egy nő hangját, majd a magassarkújának a kopogását közeledni felém. A nő leguggolt mellém, viszont továbbra sem mozdultam.
- Hívok segítséget! - nyúlt a telefonjához, én viszont egy hirtelen mozdulattal elkaptam a csuklóját, mire a nő ijedtében felsikoltott. Szerettem az ilyesfajta sikolyokat.
- Nem kell segítség. - mondtam nyugodt hangsúllyal, majd felállítottottam az idegent.
- Vagyis nem tudom. Maga szerint kellene? - kezdtem bele a társalgásba, mire a nő szóra nyitotta a száját. Egy gyors mozdulattal a szája elé tettem a mutató ujjam.
- Shh, inkább ne is válaszoljon. - mosolyodtam el, miközben végig mértem a rémült arcát. Végül a tekintetem megállapodott a nyakán. Lágyan a füle mögé simítottam a rövid, vörös haját, hogy rálátást kapjak a hívogató ereire.
- Mi a neve? - néztem mélyen a szemeibe, kiigéztem belőle a választ.
- Helen Lewis. - válaszolt kábán, amitől ismét elmosolyodtam.
- Helen, rosszkor volt rossz helyen. - mondtam, mire a nő hátra tett egy lépést.
- Ne mozduljon innen! - igéztem meg ismét.
- Kérem ne bántson! - könyörgött, majd a könnyei beterítették az arcát.
- Pont úgy sír, mint ő!
- Engedjen el, kérem! - könyörgött tovább.
- Ne szólaljon meg! - igéztem meg ismét, mire Helen immár szótlanul, s egyben mozdulatlanul állt egyhelyben előttem.
- Stefannak igaza van, ellent mondok magamnak. A drága kisöcsém, mindig ki tud oktatni. - néztem a nőre, akinek még mindig folytak a könnyei.
- Fejezze be a sírást, csak őt juttatja eszembe! - emeltem feljebb a hangom.
- Tudja mi a legrosszabb? Hogy sajnálom! De nem tehetem, nem sajnálhatom, amit tettem! - járkáltam továbbra is fel, s alá. Úgy beszéltem Helenhez, mintha ő is beszélgetne velem, s éppen társalognánk.
- Kezd elmenni az eszem. Én nem ilyen vagyok... Én vagyok a bulisabb, a rosszabbik testvér, az öntelt Damon Salvatore! - Helenre néztem, a könnyei még mindig folytak.
Közelebb lépve azonnal megéreztem azt az ismerős érzést, ami csábítóan hívógat: az éhséget. Ahogy a nyakára néztem, szinte a saját szemeimmel láttam a nyakában áramló vért, az ereit, amelyek szerte ágaznak a benne lévő emberi vérrel, a legfőbb elixírrel, ami engem éltetett. Stefan számára ez persze a tiltott bort jelentette.
- Az öcsém nem örülne, ha bele kóstólnék, de... - léptem egyre közelebb a mozdulatlan nőhöz - mint ahogy már mondtam: én vagyok a rosszabbik testvér. - vigyorra nyitottam a számat, a látásom pedig elvörösödött. Helen pupillái összehúzódtak, tudtam, hogy meglátta a vámpír énemet. És ekkor eszembe jutott Marilyn: amikor először látott engem ilyennek és az éhségem miatt hullott le a lepel a vámpírokról. Mennyire meg volt rémülve... És ez a nő is legalább annyira meg van.
- Figyeljen rám! - fogtam meg a vállánál a nőt, majd ismét megigéztem: - Fusson! Meneküljön! - mondtam, mire Helen a kocsija felé kezdett futni. Pár másodpercig csak néztem, ahogy elfut, az éhség viszont még mindig nem csitult.
- Mégis mit csinálok? Miért? Nem fogják megtudni. - gondolkodtam magamban, majd egy szempillantás alatt Helen elé mentem, elállva az útját. A szemfogaimat mágnesként vonzotta a nyaka, én pedig hagytam a vonzerőnek és belemélyesztettem a fogaim a nyakába, majd az első csepp vérét megízlelve kellemesen beleborzongtam az érzésbe, amely elöntötte az egész testem.
CZYTASZ
Váratlan Fordulat (Damon Salvatore ff.)
Fanfiction„-...csak figyelmeztetni akarlak: Veszélyes! Nem minden az, aminek látszik." ~ I. ÉVAD Marilyn egy rosszul elsült személyes ügy után úgy döntött, hogy elmegy a helyi bárba inni valamit, remélvén, hogy megnyugvást talál az italában. Sejtelme sem vol...
