Marilyn szemszögéből
Egy puha felületen ébredtem fel, már nem éreztem a kemény padlót, amin nemrég estem össze. Lehet csak álmodtam az egészet? Örülnék, hogyha az elmúlt négy év az életemből csak egy hosszú álom lett volna. De nem így volt. Kinyitottam a fáradt szemeimet, hogy tudjam hol vagyok: a látvány ismeretlen volt. Egy régies szobában találtam magam. Mindenhol kissé kopott, fából készült bútorok takarták el a falat, egy polcon pedig tömérdek poros, gyűrődött naplók voltak.
- Jó reggeelt, álomszuszék! - nyitott be hozzám Damon, mire ijedtemben feljebb húztam a takarót.
- Te mit keresel itt? - mértem végig a tekintetemmel.
- Mondjuk úgy, hogy itt lakok - ült le szórakozottan.
– Hogy kerültem ide? – néztem körbe a szobában, a pulzusom pedig egyre szaporább lett az ijedtségtől.
– Remek, látom bevállt a tegnap esti igézés – mondta elégedett hangnemben Damon. Mégcsak ekkor vettem észre, hogy egy másik felső van rajtam, egy fekete póló volt.
- Levetkőztettél? - akadtam ki.
- Nyugi, sok fehérneműt láttam már.
- Mi? Ugye mi nem...
- Mire gondolsz? - hajolt előre, féloldalas mosollyal az arcán.
- A kérdésedre a válasz nem, nem aludtál Damonnel. - lépett be az öccse.
- A nevem Stefan Salvatore. - mutatkozott be.
- Miért vagyok itt? - tértem a lényegre.
- Emlékszel bármire is a történtekből? - kérdezte.
- Ugyanmár, hiszen megbűvölted! - állt fel Damon a helyéről.
- Haza akarok menni! - keltem ki az ágyból, mire Stefan elém állt és a két vállamnál fogva megállított.
- Áruld el, hogy hol laksz és haza viszlek. - mondta, s pupillái ismét feltünően kitágultak.
- Kösz, de inkább egyedül mennék. - mondtam, mire Stefan kezei megenyhültek.
- Hol vannak a ruháim?
- Miért nem reagáltál a megbűvölésre? - közeledett felém gyors léptekkel Damon egészen az ajtóig, ahol az utamat állta.
- Ezt nem értem... - motyogta Stefan.
- Figyelj, öcsi! Ha már ekkora probléma, nem engednéd meg, hogy egyek belőle egy kicsikét? - mutatta Damon a mutató és a hüvelykujjával a "kicsike" jelzőt, majd elvigyorodott. Szemfogai élesebbnek és nagyobbnak tűntek, ami megrémített, így hátra léptem egyet.
- Szó sem lehet róla! - állt elém Stefan, mire Damon vigyora lehervadt.
- Idáig hallom a vér lüktetését a nyakában. - mondta hátborzongató hangnemben, majd szinte azonnal kidülledtek az erei a szemei alatt, s íriszei vörösre váltottak. Rémisztő látvány volt, rá sem ismertem Damon Salvatorera.
- Elég! - szólt rá Stefan, majd egy szempillantás alatt eltűntek a szobából. Csak foltokat láttam, majd az ajtó becsapódását.
- Fogd vissza magad! Nem bírjuk megbűvölni valami miatt és ki kell derítenem, hogy MIÉRT! - hallottam Stefan hangját.
- Csak te vagy a gyenge, mert állatok vérén élsz meg! - mondta Damon, nekem pedig kikerekedtek a szemeim. Nem tudtam mi történik körülöttem... Egy biztos volt: ki kellett jutnom innen. Mivel az ajtón nem mehettem ki, ezért a nyitott ablakhoz siettem, s kinéztem azon. Az első emeleten voltam, ami talán nem is volt olyan magasan. Óvatosan ráültem a párkányra, és felkészültem az ugrásra. Muszáj volt elmennem innen...
- Csak adj egy kis időt, amíg kiderítem mi az oka - hallottam Stefant.
Cselekedtem és ugrottam. Próbáltam talpra érkezni és szerencsémre sikerült is. Erőtlenül estem oldalra a lökettől, amit a zuhanás érkezése adott. A talpamból áradó szúró fájdalom végig borzongtatta az egész lábam, de én csak arra tudtam gondolni, hogy: "MENEKÜLJ!". Összeszedtem magam, majd kissé sántítva elindultam egyenesen, az erdő felé vezető úton, amiről fogalmam sem volt, hogy hová vezetett.
أنت تقرأ
Váratlan Fordulat (Damon Salvatore ff.)
أدب الهواة„-...csak figyelmeztetni akarlak: Veszélyes! Nem minden az, aminek látszik." ~ I. ÉVAD Marilyn egy rosszul elsült személyes ügy után úgy döntött, hogy elmegy a helyi bárba inni valamit, remélvén, hogy megnyugvást talál az italában. Sejtelme sem vol...
