Váratlan Fordulat (Damon Salvatore ff.)

19. rész || Riválisok

- Emlékszel Melissa Evansre, nem igaz Damon? - vigyorgott apa, élvezte Damon reakcióját, aki kikerekedett szemekkel meredt a semmibe.

- Melissa... Él még? - motyogta.

- De még mennyire, hogy él. Kutakodtam kicsit és már értem is, hogy miért akart annyira az életedre tőrni - veregette meg Damon vállát apa.

- Mi történt köztetek? - kérdezősködtem.

- Szeretném ezt én is Damon barátod szájából hallani - állt mellém apa, mire én elléptem tőle egy kicsit. Apa nem ilyen volt, nem ilyennek ismertem. Kedves, imádnivaló apa volt, aki annak ellenére, hogy nem sokszor látott, törődött velem és szeretett. Most viszont... Egy szarkasztikus ember, aki magát helyezte előtérbe.

- Nem akarom bele avatni Marilynt, ez Mellissával a kettőnk ügye - nézett a szemembe Damon, tekintete szinte lángolt a dühtől.

- Miért nem akarod? Hiszen tulajdonképpen miattad van veszélyben.

Összehúzott szemöldökkel néztem Damonra, aki rezzenéstelen arccal tartotta a szemkontaktust. Végül ő szakította meg ezt, apára nézve ismét szikrákat szórtak a szemei.

- Még mindig szúrhatok karót a szívedbe, John! Jaj, valóban, az nem fog menni... A megkövesedett szívedet maximum egy fúróval tudnám átdöfni - gúnyolódott Damon.

- Kijátszom a halált, még ezzel a megkövesedett szívvel is - kacsintott apa, én pedig szinte megéreztem, hogy Damon rá akar támadni. Azonnal elé ugrottam, s igazam is volt, egy pillanat alatt Damon már szorosan közel állt hozzám, csak én voltam az apám és Damon közt.

- Ne bántsd! Hidd el, tudom mit érzel, de még kellhet nekünk - néztem a szemeibe, mire Damon felváltva nézett apára és rám.

- Legalább nem pazaroltam el egy percet sem arra, hogy egy ribanc bábja legyek - mondta Damon apa szemeibe nézve, majd mosolyogva elfordult tőlünk. Teljes mértékben úgy éreztem köztük állva, hogy olyanok, mintha egymás riválisai lennének.

- Fejezzétek be, kérlek! - erősen farkas szemet néztek egymással, még nekem is nyomasztó volt a légkör.

A beszélgetésünket a kulcs zaja szakította félbe, amely az ajtó felől jött. Ijedten fordultam arra, Damon viszont már nem állt ott, elment. Visszafordultam apa felé, de már ő is eltűnt. Nem akartam feleleveníteni az előbb történteket...

- Szia, Marlie! - ölelt át az anyukám, amit boldogan viszonoztam. Látszott rajta, hogy nem emlékszik semmire, hogy egy faházból jött és a halott apám rabolta el. Különben nem ilyen állapotban lenne.. Stefan az ajtóban állt, s gyanakodva mért végig.

- Damon? - kérdezte némán, mire válaszképpen lesütöttem a szemeimet.

- Nem találtunk pezsgőt, sajnálom. - mesélte anya, majd Stefanra nézett. - Köszönöm, hogy eljöttél értem!

- Nincs baj - öleltem újból át.

[...]

Stefannal a nappaliban foglaltunk helyet, ahol elmondtam mindent: hogy apa megjelent és Melissa Evansről beszélt.

- Nem tűnsz meglepettnek - mértem végig.

- Sejthettem volna... Melissa. Damon mindig kifogta a legrosszabbakat.

- Hogy érted, hogy kifogta a legrosszabbakat? - kérdeztem gyanakvóan. Stefan hosszú másodpercekig meg sem szólalt, úgy tűnt, gondolkozik.

- Ez egy régi történet, legalább hatvan éves - mondta maga elé nézve.