Gyorsan szedtük a lábunkat az óratorony felé. Nem kellett sokat mennünk, de még mielőtt odaértünk volna, gyorsan behúztam Damont egy sikátorba.
- Mit csinálsz? - mért végig kérdőn.
- Én csak... Szeretlek! - öleltem át hirtelen. Ez volt az első alkalom, hogy kimondtam.
- Én is téged! - döntötte a fejét a vállamra és ő is a karjaiba zárt.
- Sajnálom! - mondtam egy kis idő után. Habozás nélkül, egy mozdulattal kitörtem Damon nyakát. A hideg végig futott a hátamon, mikor hanyagul szétterült a földön, de tudtam, hogy ez csak ideiglenes. Muszáj volt megtennem... Nem akartam, hogy velem jöjjön, hiszen ő Melissa legfőbb ellensége.
Berontottam a kapun, pontosan öt órakkor. Az óratorony belülről másabb volt, mint amilyennek kívülről tűnt, nem gondoltam volna, hogy ennyire hasonlítana egy templomhoz. Elmentem egészen a végébe, az oltárhoz, hogy körül nézhessek. Sehol senki... Felnéztem az emeletre, de ott sem volt egy lélek sem. Csak vártam és vártam. Öt perc... Tíz perc... Tizenöt.
- Bújj elő, Melissa! - kiáltottam, s fülelni kezdtem. Egy moccanást sem hallottam. Ez egy csapda lenne, vagy miért nincs itt? Szinte rögtön ezek után berontott valaki a bejáraton, majd egy pillanat múlva már a falnak voltam nyomva a vállamnál fogva úgy, hogy le sem ért a lábam.
- Miért csináltad? - nyomott erősebben a falhoz Damon.
- Hogy ne essen bajod!
- De így neked eshetett volna! - engedett el. - Ilyet többet ne is merj csinálni! Hol van Melissa?
- Nem tudom, nincs itt - néztem ismét körbe.
- Gyere, akkor menjünk! - ragadott karon Damon, én viszont elhátráltam tőle.
- De Sarah...
- Elmegyünk hozzá! - nyújtotta Damon a kezét, várva, hogy vele tartsak. Ez valami rossz vicc lehet Melissa felől, mi az, hogy elhív, de aztán nem jelenik meg? És Sarah...
Bólintva megfogtam Damon kezét és elindultunk a barátnőmhöz.
__________________
- Sarah! - nyitottam volna ki az ajtót, de a láthatatlan fal nem engedett nekem.
- Nyisd ki az ajtót! - kiabáltam tovább.
- Marilyn, gyere ide! - intett felém Damon az ablaknál állva. A vámpír sebességem használva, azonnal odamentem hozzá és benéztem a konyhába. Sarah ott feküdt a saját vérében, késsel a mellkasában.
- NEM! - kiáltottam és ösztönösen be akartam verni az ablakot, de a fal ismét visszalökött.
- Sarah! - az arcom már könny áztatott volt.
Láttam az arcát és... Lassan, erőtlenül felénk fordította a fejét. Egyenesen bele nézett a szemembe.
- Hozok segítséget! - tűnt el azonnal Damon.
- Sarah, figyelj rám! Maradj velem, mindjárt jön a segítség!
A szemei megteltek könnyel, az arca tele volt kínnal... aztán hirtelen már az is eltűnt. Már nem láttam rajta fájdalmat, egy pillanatra sem mozdultak meg az arcizmai. A teljes lénye elernyedt.
- Ne, kérlek! Ne csináld ezt velem! - könyörögtem reményt vesztve. Nem történt semmi.
Szó szerint éreztem, ahogy a szívem megszakad a gyerekkori barátnőm iránt. Miért ő? Miből érdemelte ki?
Összeestem a földön és a talajt kezdtem ütögetni. Minden fájdalmam beleadtam az üvöltésembe. Nem fogom túl élni - végig ez a gondolat volt a fejemben.
- Sajnálom, kedves! - hallottam meg az ismerős akcentust mögülem. A hang hatására egy gyors fordulatott tettem, hogy szembe lehessek Sarah gyilkosával. Ha lett volna annyi erőm, most biztos, hogy meg próbálnám ölni. Egyenlőre szemmel próbáltam megtenni ezt.
- Miért nem segítettél rajta?! Elmentem a találkozóra, Melissa volt az, aki nem jött el!
- Én sem tudtam volna segíteni, ugyanis nem hívott volna be! Mellesleg Melissa arra számított, hogy veled lesz Damon is a találkozón - lépett közelebb.
- Ne közelíts! - emeltem feljebb a hangom.
- Emlékeztetlek, ez az egész Melissa terve, nem az enyém.
- Mi van nála, amiért képes lennél ilyeneket tenni?
- Egy karó - a választól meglepődtem. Egy karó? Komolyan erre ment ki az egész?
- Az egyetlen halálos fegyver számomra, és a testvéreim számára egyaránt.
- Szóval igazam volt. Te is a csicskása lettél - szörnyedtem el.
- Sajnálom, kedvesem! - nézett a szemeimbe, majd egy pillanat alatt előttem termett és erősen a nyakamba harapott. Mire odakaptam a sebhez, addigra Klaus már eltűnt. A kezem tele volt a saját véremmel, éreztem, ahogy lassan végig folyik a nyakamom.
[...]
- Életben van? - jött Damon két mentőssel az oldalán, akik rögvest bementek a házba. Láttam rajtuk, hogy meg lettek igézve, de már nem tudtak mit tenni.
- Késő - néztem le a földre, majd át akartam ölelni Damont, ő viszont eltolt megától és aggódva vizslatni kezdett.
- Ez mi? - söpörte félre a hajam a harapásnál.
- Csak Klaus volt itt, de majd begyógyul - takartam el újra a hajammal.
- Mi? Nem, Marilyn, a harapása halálos! - kerekedtek ki a szemei.
- Csak az ő vére gyógyíthat meg.
Szótlanul álltam Damon előtt, a talajt már nem is éreztem a lábam alatt. Mi következik ezek után? Sose volt még halál közeli élményem, ilyen közeli most először, de mégsem tudtam feldolgozni, hogy ez mit is jelent.
- A kés közvetlen a szíve fölé lett szúrva, nem tudtuk megmenteni - jött ki a mentős a házból, Damon viszont elzavarta őt.
- Figyelj! - fogta meg a vállam. - Szerzek a véréből, bármi áron!
__________________
Vajon miért csinálta Klaus, miért akarja a halálomat? Vagyis... Melissa? Ez is az ő terve, biztos! Ha én meghalok, azzal kvittek lennének Damonnel. De akkor Sarahnak miért kellett meghalnia?
Ilyen gondolatok merültek fel bennem, amíg a kandalló előtti kanapén feküdtem a Salvatore házban. Stefan elment valamiért, nem is mondta, hogy miért, vagy hogy hová.
A levegő viszont egyre forróbb lett, érdekes módon egyedül az izzadság cseppek adtak hideget a testemnek.
- Megölöm! - dobta a tűzbe a poharát Damon.
- Veled tartok - mosolyodtam el.
- Nem, te itt maradsz, majd én elintézem! - guggolt mellém.
- Nem pont így képzeltem el a halálom - néztem a plafon felé.
- Ne is mondj ilyeneket, nem fogsz meghalni!
- Érzem, Damon. Közel van.
ESTÁS LEYENDO
Váratlan Fordulat (Damon Salvatore ff.)
Fanfic„-...csak figyelmeztetni akarlak: Veszélyes! Nem minden az, aminek látszik." ~ I. ÉVAD Marilyn egy rosszul elsült személyes ügy után úgy döntött, hogy elmegy a helyi bárba inni valamit, remélvén, hogy megnyugvást talál az italában. Sejtelme sem vol...
