Váratlan Fordulat (Damon Salvatore ff.)

20. rész || A boszrokány és a terv

Kedves naplóm!
Magam sem akarom elhinni, hogy tényleg írok ebbe a füzet féleségbe, amit apámtól kaptam, de már nem tudok mit kezdeni magammal. Öt nap telt el a születésnapom óta, azóta apa minden este bejött a szobámba, hogy "bepótolja" az apa-lánya programokat. Őszintén: valamennyire hiányoztak ezek. Stefannal össze szoktunk ülni délutánonként a Grillben tanulni, meg persze kibeszélni pár dolgot. Oliviáról senki sem hallott semmit, még Sarah sem és ez nagyon aggaszt. Mindezek mellett még pluszban ott van az 500 éves Melissa, aki miatt veszélyben vannak a szeretteim és egyben én is. Azt hiszem ezen a mondaton lesz mit megmagyaráznom :D Anya jól van, most is Josephel csinálja a reggelit, nekem pedig nemsokára suli van. Damont csak suli után szoktam látni, mikor kijön Stefan elé. Apa állítása szerint együtt "dolgoznak". Igen, én is nehezen tudom elképzelni hogy tudják elviselni egymást. Damon elméletileg megismert egy lányt, ezt is csak apától hallottam... De ezt most minek írtam három ponttal? Nem igazán érdekel... Ahh, már megint ez a három pont! Jó, hagyjuk Damont, már elfáradt a kezem.

Sóhajtva becsuktam a kék naplómat, majd ismét visszatettem a dobozába, hogy felrakjam a megszokott helyére: a szekrényem tetejére.

- Kész a reggeli! Van kedved együtt reggelizni? - nyitott be anyu kopogás nélkül. Hát... A történtek után a véleményem még mindig nem változott Josephről, főleg most, hogy ismét jól alakulnak a dolgok apával, amiről ők nem is tudnak.

- Köszi, de most nem vagyok éhes - mosolyodtam el, majd felkaptam a vállamra a táskám.

- Oké, a barátod már kint vár rád.

- Milyen barátom? - néztem kérdőn anyára.

- Hát Damon. Azt mondta elvisz a suliba.

- Tessék? - néztem ki az ablakon. Tényleg ott állt a házunk előtt a kék Camaro autójával.

- Okés, akkor megyek - köszöntem el, majd lesiettem a lépcsőn.

Amint kiléptem az ajtón Damon kiszállt a kocsiból, s annak neki dőlve, karba tett kézzel várt rám.

- Mit keresel itt? - kérdeztem, amint odaértem elé.

- Semmi "de örülök, hogy látlak Damon", "kösz, hogy elviszel"? - kérdezte, mire kérdőn rá néztem.

- Rendben, az apád bent van a kocsiban és beszélnünk kell.

- Tegnap este ott volt a lehetősége. - húztam össze a szemöldököm.

- Szállj be a kocsiba - nyitotta ki az ajtót az anyós üléshez. Apa valóban ott volt bent, a hátsó ülésen, eléggé komolynak tűnt.
- Na, befelé - tolt meg Damon.

- Jól van! - beültem az ülésre, majd Damon is beszállt a kormány mögé.
- Te fogsz vezetni?

- Vezethetsz te is - tárta szét a karját.

- Azt már nem! - szólt közbe apa.

- Nyugi papa, nem engedném, hogy tönkre tegye a kocsimat.

- Tehát miről van szó? - kezdtem bele a csevegésbe, de egyben terelni is akartam a témát.

- Van egy tervem.

- Tervünk - javította ki apát Damon.

- Jóó, de mi az? - néztem hátra apára, miközben megindult az autó.

- Melissa bármikor felbukkanhat és meg akarjuk ölni.

- Tessék?? - kicsit tényleg kiakadtam. Még nem volt nálam megszokott ez a "megöljük" kifejezés. Jó, mondtam már én is párszor, de csak szarkasztikusan. Ez viszont most komoly volt.