- Ezt... Hogy érted? - néztem Damonra, aki a kezében fogta a képet, amin apa és én voltunk rajta.
- Ismertem őt! - nézett a szemeimbe. A tekintete zavartságot sugallt.
- Mégis honnan? Mondj már valami mást is ezen kívül, kérlek!
- Először tizenhét éve láttam, de akkor... - Damon itt befejezte a mondatát, és arca komorrá változott. - Mennem kell - mondta határozottan. A képet a mellkasomhoz nyomta, egy amolyan "fogd meg" mozdulattal, majd indulásnak is eredt.
- Mi? De mi volt akkor? - néztem utána kétségbeesetten, ő viszont továbbra sem állt meg. - Damon, válaszolj! - Teljesen figyelmen kívül hagyott. - Nem engedem, hogy elmenj, amíg nem válaszolsz!
- És mégis hogy akarsz megakadályozni? - fordult egy hirtelen mozdulattal felém. A kérdésére nem tudtam válaszolni, belém folytotta a szavakat...
- Na, látod! - sietett az ajtóhoz.
- Ő az apám volt!
- Arról nem én tehetek! - mondta rám se nézve, majd becsukta maga után az ajtót. A képet még mindig a kezemben szorongattam és a zárt ajtót bámultam egy helyben állva.
- Összevesztetek? - kérdezte anyu a hátam mögül. Nem akartam, hogy tudja a tényeket, amiket Damontől hallottam, mégis mivel tudtam volna kimagyarázni az egészet? Szó nélkül visszamentem a szobámba.
Mikor elmondtam apa nevét Damonnek, azt mondta nem ismerős neki... Most pedig ránéz a képre és azt mondja, hogy ismeri?
Damon szemszögéből
A történtek után az első dolgom az volt, hogy haza mentem Stefanhoz. Kellett idő, mire felfogtam, hogy mi is történik körülöttem.
- Na végre, hol voltál? - köszöntött az öcsém.
- Van egy kis gondunk - mondtam rá se nézve, majd azonnal kerestem valami ütős italt.
- Mi történt?
- Marilynnél voltam és a kép, amin az apja van... Nos, ő nem John Brooks. - kezdtem bele a mesébe, de még előtte öntöttem egy pohárral a Bourbonből.
- Hanem John Dobrev.
- John Dobrev? - ismételte el a szavaimat Stefan. - Nem, az nem lehet!
- Én is ezt mondom! Méghozzá vámpír volt, hogy lehetett egy lánya? - tettem fel a kérdéseket, majd a poharat elhajítva, inkább az üvegből ittam tovább.
- Azt hittem, hogy csak blöfföl!
- Marlie tudja?
- Dehogy, inkább elmentem onnan. - húztam meg újra az üveget.
- Ott hagytad?
- Igen.
- Miért? - ült le velem szembe Stefan, majd ő is töltött magának a whiskeyből.
- Mert én ilyen vagyok, Stefan - forgattam meg a szemeimet. - Szerinted még életben van? - néztem aggódva az öcsém szemeibe.
- Marlie azt mondta, hogy már nem él.
- Ugyan már, vámpírok nem halnak bele autóbalesetekbe! - álltam fel a helyemről, majd a kandalló előtt támaszkodva elgondolkodtam a múlt eseményein.
- Emlékszel, hogy említette, hogy van egy lánya? 2002-ben, a bárban ültünk és te akkor csatlakoztál.
- Igen, arról ábrándozott, hogy mennyire szereti. Akkor még azt hittük, hogy John is ember, táplálkozni akartál belőle. - emlékezett vissza Stefan is.
- Mi van, ha visszajön érte? Marilynért.
- Megvédjük tőle - mondta Stefan határozottan.
- Miért avatkoznánk bele?
- Ő nem egy átlagos lány, van benne valami, ami téged is megfogott - próbálkozott Stefan. A mondata hallatán meglepődve fordultam felé, valami árulkodó kifejezést kerestem az arcán.
- Ezt honnan veszed?
- Te mondtad, hogy kételkedtél, emlékszel?
- Az más volt - védtem meg magam.
- Ugyan! Nem vagyok vak, Damon! Látom mire megy ki a játék, most is elmentél hozzá.
- Elég! - emeltem feljebb a hangom, miközben fenyegetően közelebb léptem Stefanhoz. - Én nem avatkozom bele John ügyébe. Amint megjelenik, elmegyünk!
- Nos, akárhogy is lesz, én maradok és megvédem Marliet, ha kell. - Még mindig próbálkozott, nem adta fel. Ideges voltam Stefan miatt és magam miatt is. Nem vallna rám, hogy megvédem egy ember életét. Viszont mégis igaza van Stefannak, tényleg nem egy átlagos lány, csak nem tudom, hogy mitől.
- Ne ellenkezz magadnak! - mondta tovább a "bölcs" szavait az öcsém.
- Rendben, maradok. Azt viszont tisztázzuk le, hogy amint meglátom Johnt, fogok egy karót és átdöföm vele a szívét! Most nem fogom elhibázni. Le akarom zárni azt az ügyet!
- Azért az nem lesz ilyen egyszerű, de majd kitervelünk valamit.
Marilyn szemszögéből
Hosszú percekig csak néztem magam elé az ágyamban fekve és próbáltam összerakni a gondolataimat, próbáltam válaszokat keresni a kérdéseimre. Hiába próbáltam gondolkodni, kilogikázni a történteket, egyszerűen túl sok kérdés volt bennem.
Egy gyors mozdulattal a telefonomért nyúltam, hogy felhívjam valamelyik barátnőmet, de még mielőtt elérhettem volna a készüléket, egy meleg kéz abban a pillanatban megfogta a csuklómat. Ijedtemben hátra estem az ágyban és felsikoltottam egy kicsit.
- Nyugi, csak én vagyok - mondta Damon az ágyam mellett állva. - Behívnád Stefant is? Van mit megbeszélnünk.
ESTÁS LEYENDO
Váratlan Fordulat (Damon Salvatore ff.)
Fanfic„-...csak figyelmeztetni akarlak: Veszélyes! Nem minden az, aminek látszik." ~ I. ÉVAD Marilyn egy rosszul elsült személyes ügy után úgy döntött, hogy elmegy a helyi bárba inni valamit, remélvén, hogy megnyugvást talál az italában. Sejtelme sem vol...
