Két hét telt el azóta és ez alatt is sok dolog történt: A tanulásba kezdtem ismét belejönni, ahogy az alvásba is. A barátnőim már nem láttak 'furcsának', de persze még mindig gyanakodtak... Stefannal kitaláltuk, hogy a történtek ellenére jobb lesz, hogyha nem keltünk feltünőséget és megpróbálom átlagosan élni a napjaimat, már ha lehet átlagosan. Anyu pedig talán tegnap nyerte vissza a régi énjét, kezd ismét jobb kedve lenni, amitől én is jól érzem magam. Damonnal pedig... Nincs semmi. Másfél hete nem láttam és kicsit aggódtam is. Bevallom, hiányoztak már a napi beszólásai. Stefan sem mondott róla semmit, mikor kérdeztem, akkor ideges lett. Lehet volt valami veszekedés köztük, ezt viszont csak megtippelni tudom.
Apa sem jelent meg azóta, semmi jelét nem adta annak, hogy még itt lenne és ez őszintén szólva aggasztott. Kicsit még meg is kérdőjeleztem a képességeimet, hogy biztos nem halucináltam-e a kialvatlanság miatt.
- Boldog születésnapoot! - kiáltottak fel a barátnőim a hátam mögül. Igen, ezt elfelejtettem említeni: ma van a tizennyolcadik születésnapom. Mosolyogva elfordultam a szekrényemtől, hogy a barátnőimre nézhessek, akiknek a kezükben egy-egy ajándék doboz volt.
- Azt hitted elfelejtettük? Azt vártuk, hogy vége legyen az utolsó órának! - mondta Sarah, aki teljesen fel volt pörögve.
- Már alig vártuk! - vigyorgott Olivia is, majd a kezembe nyomtak két kis dobozt.
- Köszönöm, de nem kellett volna vennetek semmit - mosolyodtam el a két barátnőmre nézve. Mindketten átöleltek, egy csoportos ölelésbe burkolóztunk. Ezt a napot nem ronthatta el semmi!
A suliból mindhárman azonnal haza mentünk, ahol anyu egy tortával várt minket. Neki is jobb kedve volt, amíg ettünk egész végig mosolygott, amitől nekem is mosolyra húzódott a szám. Úgy tűnt, hogy a napokban végre kezdtek helyreállni a mindennapjaim.
- Na, hogy köszöntött fel az ifjabbik Salvatore? - húzta perverz mosolyra a száját Sarah. Szerencsére már túl lépett rajta, azt mondta, hogy belátta a dolgokat és elfogadja őket.
- Mivel az által tudta meg azt, hogy ma van a szülinapom, hogy az osztályban felköszöntöttek párszor, ezért ő sem tett másképp, csak simán felköszöntött.
- Csak simán? - ismételte Olivia.
- Igen. Miért, hogy kellett volna? - vigyorodtam el.
- Mondjuk felvonulást tarthatott volna - kezdett bele Olivia.
- Vagy hozhatott volna legalább egy szál rózsát.
- Esetleg egy egész csokrot.
- Szerintem annyi is elég volt, hogy felköszöntött! - nevettem el magam, majd ezzel egyidejűleg megszólalt a csengő.
Mivel anya Josephel volt boltban pezsgőért, így nekem kellett lemenni az ajtóhoz.. Vagyis hármunknak, Olivia és Sarah is velem jött.
Az ajtót kinyitva egy teljesen váratlan személlyel találtam szembe magam, a jelenléte meglepedt. Sarah és Olivia összenéztek, mire Olivia azonnal kapcsolt:
- Azt hiszem indulnunk kell, nem igaz, Sarah?
- De igen, már várnak otthon - csatlakozott Sarah is, majd kiment Damon mellett az ajtón, Olivia pedig mögötte. Amint elment mellette, Olivia hirtelen megtorpant és Damon mellett, szorosan állva, ijedten nézett a váratlan vendég szemeibe.
- Valami gond van? - húzta össze a szemöldökét Damon. Olivia nem szólalt meg, csak enyhén megrázta a fejét, majd tovább ment Sarah mellé.
- Ez mi volt? - kérdezte suttogva Sarah miközben lementek a teraszról. Én is kíváncsi lettem volna a válaszra, most viszont nem tudtam azzal foglalkozni.
- Emlékeztetlek, egyszer már behívtál, tehát nem tudsz kizárni - mondta Damon, mire ámbár tétovázva, de szótlanul elálltam az ajtóból, hogy beengedjem.
- Miért jöttél? - kérdeztem miután becsuktam az ajtót.
- Ohh, aggódtál értem? - mosolyodott el.
- Őszintén, igen, aggódtam egy kicsit! Stefan sem mondott semmit rólad - emeltem feljebb a hangom. Damon nagyobb mosolyra húzta a száját, jót szórakozott rajtam.
- Igen, volt egy kis összetűzésünk, de nálunk ez megy már 145 éve.
- Akkor miért jöttél?
- Hogy odaadjam ezt, személyesen - emelte fel kettőnk közt a kezét, amiben az apámtól kapott karkötőm lógott ép állapotban.
- Jézusom, ezt hogy? - vettem a kezembe a gyöngyökkel teli karkötőt.
- Hallottam, hogy ma van a születésnapod.
- Köszönöm! - mondtam kissé elérzékenyülve, s gyorsan átöleltem Damont. A fejem épphogy elérte az állát és Damon eleinte habozva, de visszaölelt, állát a fejem tetejére helyezve. Nos... Meglepődtem, egyrészt, mert adott valamit, másrészt pedig visszaölelt. Pár másodpercig abban a pózban maradtunk, majd Damon eltolt magától.
- Jól van, mostmár megyek - hajolt közelebb. - És megmondhatod a barátnőidnek, hogy hallgatózni nem szép dolog - súgta, mire elmosolyodtam. Ő is elmosolyodott egy pillanatra, végül az ajtóhoz lépett és kiment rajta a sötétbe borult utcára.
A karkötőt tanulmányoztam, amit apától kaptam. Örültem, hogy visszakaptam, mert annak ellenére, hogy az apámtól kaptam, rengeteg emléket rejtett magában. A tekintetem elkalandozott a csuklómon lévő karkötőn, amit Damontól kaptam kárpótláskép, azt is tanulmányozni kezdtem, majd végül arra a döntésre jutottam, hogy nem cserélem ki őket.
Az ajtó nyitódása keltette fel a figyelmem, mire Olivia és Sarah beléptek a házba. Sarahra ráfagyott a vigyora, Olivia viszont épp az ellenkezőjének tűnt, keserű arckifejezése volt.
- Ölelés? Ez már valami! - örvendezett Sarah, aki teljesen be volt zsongva. Reagálásképp megforgattam a szemem, s Oliviara néztem.
- Mi a baj? - kérdeztem végig nézve az arcán, amitől Olivia mélyen a szemeimbe nézett.
- Rossz előérzetem van - a hangja tele volt félelemmel.
- Tényleg, mostmár megmondhatnád miért álltál meg Damon mellett. Talán olyan szexi közelről? - kérdezte Sarah, majd vigyorogva rám nézett, mintha választ várna, nekem viszont erre most nem volt kedvem. Aggódtam Olivia miatt, szörnyen festett.
- Olivia? - kezdtem szólongatni, mivel a barátnőm rezzenéstelen arccal a padlót bámulta.
- Mennem kell - mondta határozottan, majd kisietett az ajtón.
VOUS LISEZ
Váratlan Fordulat (Damon Salvatore ff.)
Fanfiction„-...csak figyelmeztetni akarlak: Veszélyes! Nem minden az, aminek látszik." ~ I. ÉVAD Marilyn egy rosszul elsült személyes ügy után úgy döntött, hogy elmegy a helyi bárba inni valamit, remélvén, hogy megnyugvást talál az italában. Sejtelme sem vol...
