Váratlan Fordulat (Damon Salvatore ff.)

7. rész || Kérdezz-felelek

Damon nem hagyott magamra Stefan szobájában, sőt, tovább táncolt az idegeimen.

- Egyébként gondolkozz már! A karkötődben lévő vasfű miatt még a fejedbe jutni sem tudnék - húzta meg a félig üres whisky-s üvegét.

- Hogy mi? - keltem ki az ágyból felé lépve. Damon szemet forgatva az ég felé emelte a tekintetét, majd töltött még egy pohárral az alkoholból.

- Előtte igyál egyet. Úgy jobban elvisellek - húzta mosolyra a száját, majd a kezembe nyomta a poharat, amit egyből meg is ittam, mivel a történtek után úgy éreztem, hogy simán rám férne egy pohárral.

- Tehát - kezdtem bele - mi köze a karkötőmnek ehhez az egészhez? És a vasfű? Egy növény vasból, vagy mi?

- Haha, nagyon vicces - ült a székbe Damon. - A vasfű ártalmas a vámpírokra és igen, az egy növény - tájékoztatott. - És nem vasból van - tette mellé, majd ismét meghúzta az üveget.

- Hogy érted, hogy ártalmas? Megöl?

- Jó ég, túl sokat kérdezel! Igyál még! - adta át az üveget.

- Kösz, de nem. Ennyi elég volt így reggelre - adtam vissza, mire Damon összehúzta a szemöldökét.

- Mi lett azzal a lánnyal, akit tegnap megismertem egy bárban? Aki egymás után húzta meg az üveget? - emlékeztetett a tegnap történtekre, miközben felállt a helyéről, hogy közelebb lépjen hozzám.

- Az a lány egy dráma miatt volt annyira ittas, aki tehetetlennek érezte magát - néztem mélyen a szemeibe.

- Hm, ez tetszik - húzta egy féloldalas mosolyra a száját, s hátat fordítva az asztal felé lépett, amin az üveg volt.
- Játszunk egy játékot! - vette a kezébe a whiskyt, majd ismét felém fordult. Rákérdezni sem mertem, hogy milyen beteges játékra gondolhatott...
- Amikor kérdezel valamit, akkor iszol egy kortyot ebből - nyújtotta át az üveget.
- És akkor őszintén válaszolok - mondta mosolyogva.

- Jézusom... Hol van Stefan? - kérdeztem bizonytalanul, mire Damon felemelte a mutató ujját.

- Ez is egy kérdés - nyújtotta át az üveget. Fhuu, Damon Salvatore, kezded kihúzni a gyufát nálam, komolyan mondom!

- Ezt nem hiszem el... - vettem ki a kezéből, majd idegesen ittam belőle egy kortyot.

- Nem hittem volna, hogy bele mész, de így is jó - elég jót szórakozott rajtam.
- Stefan elment vadászni mókusokra, vagy mit tudom én mire. Eléggé megbízik bennem - mondta végig nézve rajtam, mire egy nagyot nyeltem.

- Mondj el mindent a karkötőmről! - mondtam, majd egy újabb kortyra készültem, Damon viszont megállított.

- A-a! Ez nem kérdés - mosolyodott el gúnyosan. Szerintem a világ legidegesítőbb emberével álltam szemben! Az agyam ezerrel kattogot, de próbáltam egy ezzel kapcsolatos kérdést összekaparni.

- Mit tudsz a karkötőmről? - kérdeztem meghúzva az üveget, majd vártam a válaszára.

- Hm... Cseles! - mondta elismerően.
- A karkötőd tele van vasfűvel. Hülye lettem volna, ha nem nézem meg rajtad az ékszereket azok után, hogy nem tudtunk megbűvölni. Jól is sejtettem, idáig érzem az illatát. Csak azon csodálkozom, hogy Stefan nem vette észre - töprengett mellém nézve.

- Mit tudsz a vasfűről? - tettem fel egy újabb kérdést, majd ittam mégegy kortyot. Minden kortyomat egy grimasz követte. Damon ezt kifeejezetten élvezte, látni lehetett az egyre szélesebb mosolyán.

- Hogy ártalmas ránk. Nem öl meg, csak legyengít. Amíg rajtad van, nem hat rád semmilyen hókuszpókusz - mért végig lesajnálóan.
- Pedig jót szórakoztunk volna.

- Kétlem - nyomtam a mellkasának az üveget.
- Stefannak miért nem szóltál?

- Ez is egy kérdés. - nyújtotta ismét felém a whiskyt.

- Neeem, kiszálltam! - tettem fel a kezeimet védekezően.

- Akkor nincs válasz - nézett rám egy újabb gúnyos vigyorral. Esküszöm, csodálom a türelmem...

- Jól van! - ittam még egy kortyot.

- Mert élvezem nézni, ahogy kínlódik - mondta mosolyogva. Neki mindig jó kedve van, ez nem fer!
- És kíváncsi is vagyok, hogy mikor veszi észre.

- Aha, és akkor az a terved, hogy én addig itt poshadok, két vámpír között?

- Huuh, ez fájt! - emelte drámaian a kezét a mellkasához.
- Egyébként... Honnan van a karkötő?

- Kaptam.

- Kitől?

- Ez egy kérdés! - nyújtottam át az üveget, aminek a súlyát azóta sokkal könnyebbnek észleltem.

- Én nem vagyok benne - mosolyodott el.

- Ohh, dehogynem! Ez a te beteges játékod! - húztam én is mosolyra a számat, mire Damon arcáról azonnal lehervadt a vigyora.

- Legyen. - morogta, majd ő is ivott.
- Nos?

- Apámtól kaptam négy éve, a balesete előtt.

- Ki volt az apád? - tette fel az újabb kérdést, mire az üveg felé bólintottam. Élveztem ezt a visszavágósdit! Damon szemet forgatva ivott még egy kortyot.

- John Brooks.

- Nem ismerős - mondta elgondolkozva.

- Egy tök átlagos ember volt, számomra pedig az apám. A balesete előtt egy nappal adta, azóta sem vettem le.

- Ez azt jelenti, hogy ő adta a vasfüvet, hogy védelmezzen.

- Hogy védelmezzen? - ismételtem Damon szavait, majd a falba fúrtam a tekintetem, és úgy gondolkoztam el a mondottakon. Lehetséges, hogy apám tudott a vámpírokról és ezért adta nekem a vasfüvet? Hogy védjen a Damon fajtától? Vagy csak véletlen lenne?

- Jön Stefan - törte meg a csendet Damon.

- Honnan tudod?

- Hallom.

- Jaa, tényleg - teljesen belefeledkeztem, hogy milyen képességei vannak.

- Jó szórakozást! - nézett rám gúnyos mosollyal, majd a whisky-s üveggel a kezében kilépett az ajtón.

- Damon! - szóltam utána, mire az említett személy visszalépett egyet, s érdeklődve nézett rám.

- Ittasan jobb társaság vagy.

- Én? Mindig az vagyok - húzta egy önelégült mosolyra a száját, majd magamra hagyott.