Váratlan Fordulat (Damon Salvatore ff.)

25. rész || Melissa bosszúja

Az óriási esőcseppek egyre hangosabban csapódtak neki a régimódi ablaknak, ahonnan csak homályosan lehetett látni az utcára. Úgy tűnt a fóliák, gerendák és befejezetlen festék nyomok alapján, hogy ez egy felújítási helyszín egy emeletes házban, aminek ez a szintje most éppen üres és kissé elhanyagolt.

- Szerintem az 528 évem alatt ez a legsikeresebb küldetésem, de nem számítottam arra, hogy ilyen könnyű lesz - szólalt meg elsőként Melissa, aki háttal állva nekünk ügyködött valamivel.
- Elég volt megigéznem egy embert és szereznem egy boszorkányt, akinek a gyenge pontja természetesen a lánya.

Addig meg sem szólalt, amíg felhozott minket apával erre az emeletre. Felkötötte a kezeinket egy vasrúdhoz, ami faltól falig ment végig felettünk. Apának még be is verbénázta a láncot, alig tudott megmozdulni, a csuklómon lévő lánc okozta horzsolások pedig nekem sem hagyták a mocorgást. Próbálkoztam valahogy megszabadulni a láncoktól, s a kezei közül is, de nem jártam sikerrel.

Damon szörnyen festett, ő velünk szemben volt felkötve egy másik rúdhoz. Az egész felső testét vér borította be... Kábán felnézett a szemeimbe, a szívem is összeszorult a tekintetétől. Végig nézett rajtam, majd Melissa felé nézett.

- Én is szeretem durván csinálni... - szólalt meg, mire Melissa kérdőn megfordult egy karóval a kezében.
- De nem vagy az esetem - döntötte oldalra a fejét.

Melissa a vámpír gyorsaságának köszönhetően egy pillanat alatt Damon előtt termett, s a karó hegyét a szívének tartotta.

- Ezt most egy lökettel a szívedbe döfhetném - mondta fenyegetően, majd közelebb hajolt Damonhoz.
- De nem érdemled meg a gyors halált.

- A lányt hagyd békén, ő csak egy ember!

- Ha már itt tartunk - fordult meg Melissa felém, a karót rám szegezve.

- A Dobrev vérvonal legifjabb tagja - mért végig gyilkos tekintetével, a karóját pedig a nyakamhoz szegezte, amitől hátra hajtottam a fejem.

- Te meg Melissa - szorítottam össze a fogaimat.

- Tudod miért vagy te a legjobb bosszúm? - vette el a karót a nyakamtól, majd szórakozottan hármunk közé hozott egy széket és leült rá.
- Ne is válaszolj, elmagyarázom.

Damonnal összenéztünk, aki aprót bólintott, alig lehetett észrevenni. Óvatosan apa felé néztem, de ő továbbra is csak a földet nézte.

- Egyszer volt, hol nem volt... Volt egyszer egy ravasz nő, egy vámpír, akinek a csábítás volt a fegyvere- kezdett bele, mire Damon erőtlenül felnevetett.

- Most komolyan ezzel akarsz kínozni? A saját meséddel?

Melissa ültében azonnal megdobta Damont a karóval, ami mélyen a szíve alá fúródott be. Még nekem is fájdalmas volt látni, gyorsan becsuktam a szemem, csak Damon felkiáltását hallottam.

- Hallgass! - szólt rá Melissa.
- Tehát... Ez a vámpír egy szép napon találkozott egy férfi emberrel, aki természetesen azonnal a lányba szeretett. A lány persze mindig lerázta őt, mivel ő egy ember volt, akinek semmi köze nem volt hozzá és a mi kis vámpírunk akkoriban csak a rossz embereket bántotta - nézett közben a szemeimbe; álltam a szemkontaktust.
- Aztán, mikor a férfi meglátta, hogy mi is a nő valójában, mikor rátalált egy sikátorban véres szájjal, azt gondolta a nő, hogy itt vége, meg kell ölni, mivel szemtanú és mindent el fog híresztelni. De nem így volt.

- Mit vársz, sajnálatot? - szólt közbe Damon, akinek folyt a vére a karó okozta sebből. Melissa azonnal felállt, úgy éreztem valahogy meg kell akadályoznom őt: