Álarc Mögött |JK ff|

◈Prológus◈

A vonat ablakán keresztül figyeltem az elhaladó tájat, miközben rágózva zenét hallgattam. Untam az utat, pedig még a háromnegyede hátra volt. A mellettem ülő férfi fél percenént horkantott fel, ami rohadt idegesítő volt, de úgy voltam vele, hogy nem állok le vele veszekedni, mert a végén még kibasznak útközben, és aztán gyalogolhatok.

Nagyjából én voltam az első, aki leszállt az ócskavasról, és sóhajtva szedtem ki a bőröndömet is, hogy minél hamarabb ott hagyhassak mindenkit. 
A napszemüvegemet az orromra csúsztatva néztem szét, és álltam meg a járda közepén, nem foglalkozva az engem szitkozódva kikerülő emberekkel. 
Körbe fordultam, és már nyúltam is a telefonomért, hogy felhívjam a nagybátyámat, de amint kivettem a hátsó zsebemből a készüléket, meg is pillantottam. 
Halványan elmosolyodtam, megragadtam a bődöndöm fogantyúját és elindultam az irányába. Szinte semmit nem változott azóta, amióta utoljára láttam,  maximum izmosabb lett, és magasabb, de ezen meg sem lepődöm. 

Elé érve felnéztem rá, és a testsúlyomat a bal lábamra helyezve felvontam a szemöldököm. SeJin nem mondott semmit, csak szomorúan elmosolyodott, lehajolt és közel vonva magához megölelt. Utálom, ha hozzám érnek, de bunkó csak nem lehettem, így összeszorított fogakkal megpaskoltam a hátát. 

- Gyere - Ragadta meg a bőröndömet, majd elindult a parkoló felé, én pedig szó nélkül követtem - Jól utaztál? - kérdezte kedvesen.

- Nem mondanám - Morogtam dühösen.

- Bocs, hogy nem tudtam elmenni érted - Pillantott le rám menet közben.

- Mindegy, megoldottam - Bólintottam egyet.

A kocsihoz érve én egyenesen beszálltam az anyósülésre, becsatoltam magam és a könyökömet az ablaknak nyomva megtámasztottam a fejemet, ahogy a férfire vártam.

- Előbb még be kell ugranom a munkahelyemre, ha nem gond - Indította el a motort, miután ő is beszállt.

- Oké, itt megvárlak - Biccentettem egyet, miközben feloldottam a telefonomat.

- Fel is jöhetsz velem - Vont vállat.

- Jó lesz itt - Vágtam rá azonnal, ezzel jelezve, hogy nincs kedvem mini túrát tenni a munkahelyén, mivel nem nagyon érdekel, emberek közé meg pláne nem akartam menni.

Évekkel ezelőtt jártam utoljára Szöülban, de akkor sem sok ideig tartózkodtam a városban, így most fedezhetem fel majd a környéket. 

- Szoktál még énekelni? - kérdezte hirtelen SeJin. Sóhajtottam egyet, és elgondolkodtam.

- Nem mondanám - Ráztam meg a fejemet. 

- Tánc? 

- Az sem - Néztem rá, ahogy válaszoltam a kérdéseire. Ezekkel a dolgokkal már régen felhagytam, de ő nyilván nem tudhatta ezt, mert régen találkoztunk.

A továbbiakban egyikünk sem szólalt meg, csak a nagybátyám váltott egy pár szót a pasassal, aki beengedett minket egy épület mélygarázsába. Kiszállt a kocsiból, és ott hagyva engem elsietett.

Sóhajtva hajtottam hátra a fejemet, ahogy inkább elővettem a telefonomat valami értelmes után kutakodva, hogy lefoglaljam magamat. Termászetesen semmi nem felelt meg, így mérgelődve eltettem a készüléket, és bámultam ki a fejemből.

A kocsi visszapillantó tükrében megpillantottam az arcomat, amin még mindig ott virítottak az apámnak nem nevezhető férfitól származó sebek. Az állam jobb oldalán, a bal szemem mellett és az alsó ajkam egy kis része is össze volt varrva, a karomat pedig lilás foltok díszítették. Ez még viszonylag elfogadható volt, sokkal durvább sérüléseim is voltak már amiatt az állat miatt.