Álarc Mögött |JK ff|

◈Huszonhetedik◈

- ...Hát nem csodálatos? - néztem izgatottan a nagybátyámra a kocsiban, amikor már úton voltunk haza felé. Elmeséltem neki, hogy mit kaptam e-mailben, és egyébként egyáltalán nem volt meglepődve. Rajtam kívül igazából ezzel a ténnyel mindenki tisztában volt, egyedül én voltam ennyire nagy lázban.

- Ja, most már te is a szervező csapat tagja vagy, így ez nem is kérdés - bólintott egyet mosolyogva.

- Jó, de akkor is - csaptam egyet a combomra - Milyen rohadt jó már - túrtam hajamba még mindig őgy vigyorogva, mint a vadalma - Végre én is világot láthatok - sóhajtottam egyet hitetlenül.

- Örülök neki - pillantott rám.

- De... - gondolkodtam el - Nincs annyi pénzem, hogy kifizessem a szállást is, a repülőt is, és...

- A cég állja - vont vállat, mire nagyjából a háromszorosára tágult a pupillám.

- Komolyan? - tátottam el a számat.

- Szerződése van néhány repülőjárattal, mert sokat utazunk, így olcsóbbak a jegyek - vont vállat.

- De fasza - tapsoltam egyet örömömben.

- Rég láttalak ilyen izgatottnak - fordította felém a fejét egy másodperc erejéig egy mosollyal az arcán. 

- Hát mert most teljes extázisban vagyok - csapkodtam kezeimmel össze vissza.

- Látom - nevette el magát tettemre - Be kell ugranom a fiúkhoz, remélem...

- Nem baj, legalább nekik is elújságolhatom a hírt - legyintettem egyet jókedvűen. A nagybátyám úgy nézett rám, mintha legalább azt közöltem volna, hogy Máltára költözöm és alapítok egy vallást. 

- Most mi van? - ráztam meg a fejemet, ahogy nem értettem miért néz rám furán.

- Semmi, semmi - rázta meg a fejét.

Oké, nem gondoltam volna, hogy a banda egy ilyen puccos környéken lakik. Rohadt nagy lakópark, tele biztonságiakkal, és sorompóval a bejáratánál. Csak azután engednek be, hogy meggyőződtek róla, hogy van kártyád, vagy engedélyed a belépéshez, más különben mehetsz amerre látsz. Természetesen SeJin-t már ismerték, engem viszont szokás szerint ez a portás pasas sem akart beengedni. Hiába magyaráztam neki, hogy nem fogok senkit sem megerőszakolni, vagy elrabolni, nem nagyon tudtam meggyőzni, így a nagybátyám kezdett bele a mesélésbe. Végül elhitte, hogy valóban a rokona vagyok és nem azért jöttem, hogy alagutat ássak a Csendes óceánhoz, úgyhogy egy bő tíz perces vita után be is jutottunk. Gördülékenyen ment, nem de? 

Kiszálltunk a kocsiból, és a megfelelő épülethez sétáltunk... Jobban mondva SeJin gyalogolt, mint bármely más normális embertársunk, én viszont úgy döntötem, hogy lesüllyedek egy ötéves szintjére és ugrálva teszem meg a bejáratig esedékes távolságot. Nem is csodálom, hogy a férfi a lehető legfurábban vizsgált tekintetével, de nem tehettem róla, túlságosan is boldog voltam amiatt, hogy én is mehetek külföldre.

Jól nézett ki az épület, szép volt, és puccos, biztos, hogy rohadt drága is. Fellifteztünk a franc se tudja hanyadikra, talán a másodikra, majd kiszállva a nagybátyám elindult a folyosón. 
Megállt az egyik barna falapú ajtó előtt, amit lefogadom, hogy valami trópusi fából készítettek, ami ötezer évente nő ki, majd pedig becsöngetett. Nem sokkal később Jin meg is jelent előttünk.

- Gyertek be - állt félre egy kicsit, hogy beférjünk mellette. Na oké, lehet, hogy csak nekem, de szerintem kurva nagy volt már az előtér is. Beépített szekrények sorakoztak egymás mellett, hogy legyen elég hely a hét férfi cipőjének. Döbbentem vettem le a cipőmet, és bújtam bele az egyik vendégpapucsba, amit a banda legidősebb tagja dobott le elém.