Álarc Mögött |JK ff|

◈Harmincnegyedik◈

- Na és ez? - mutatott egy piros színben pompázó bőröndre SunBin, mire csak szimplán megráztam a fejemet. 

Szükségem volt egy nagyobb bőröndre, mert nem fértem volna bele egyikbe sem, ami volt nekem, és nem akartam kettőt vinni, a kedves munkatársam pedig elkísért engem vásárolni.
Neki is kellett néhány dolog az út előtt, így úgy döntöttünk, hogy eljövünk együtt, ezzel is segítve a másikat. A fürdőruhaválasztás volt a legnehezebb, tekintve, hogy nekünk is meg volt engedve néhány szabad óra, úgy voltam vele, hogy akkor lemegyek majd a partra. Még nem jártam tengernél, így ki szerettem volna használni a tökéletes alkalmat erre. Eleinte nem akartam túl kihívó darabot venni, mivel okosan kikövetkeztetve az egyik férfinak sem tenne jót övön alul, de mivel rohadtul nem az én problémám volt, így három fürdőruhát választottam, amiből egy elviselhető.

- Túl erős - sóhajtottam egyet az álatala mutatott bőröndre nézve.

- Hmm... - fordult körbe a boltban a lány - Azt nézd! - mutatott hirtelen arra, ami rosegold színben pompázott. A színe tökéletes volt, halvány, de mégsem láthatatlan, és el is nyerte a tetszésemet.

- Ez jól néz ki - mosolyodtam el, ahogy jobban szemügyre vettem. Szétnyitottam, és szemmel felmértem, hogy bele férne-e mindenem. Egy pár perces hezitálás után végül úgy döntöttem, hogy megveszem, ettől jobbat valószínűleg úgy sem találnék.

Ezután beugrottunk még egy nagyobb bevásárlóközpontba, ahol vettünk pár apróságot, ami esetleg kellhet majd ott, vagy éppen a repülőn. 

SunBin rendes volt, fel is ajánlotta, hogy haza visz, mivel kocsival voltunk. Viszonozni akartam a gesztust, így amikor beültünk az egyik étterembe, álltam az ő részét is, mivel úgy éreztem, hogy ez a legkevesebb, amit tehetek érte. 

- Köszönöm, hogy haza hoztál - néztem hálásan a lányra, aki kitett a házunknál.

- Nincs mit - legyintett egyet.

Kirángattam a vett cuccaimat a bőröndömmel együtt, majd bevonszoltam magam a lakásba, ami eleinte nehezen ment a sok szarsággal a kezemben, így a végén az egyik szatyrot már rugdostam. 

SeJin nem volt otthon, be kellett mennie dolgozni, úgyhogy megint egyedül voltam. Elpakoltam, felvittem a holmijaimat, majd összedobtam egy egyszerű ebédet, aminek a maradékát betettem a hűtőbe, egy kis cetlivel ellátva. Kitakarítottam, elmosogattam, és mivel még volt egy csomó felesleges időm, így ismét lementem a konditerembe, tekintve, hogy egy ideig biztos, hogy nem fogok eljutni. 
Össze szedtem az edző cuccomat, majd gondosan bezárva az ajtót magam mögött, el is indultam, hogy mégjobban kikészítsem a testemet. 

Szokásosan jól esett ez a kis kínzás, és csak mégjobban kifárasztott, de nem bántam, tulajdonképpen szellemileg egészen feltöltött. 

Fél hét volt, és SeJin még mindig sehol nem volt, így dobtam neki egy üzenetet, hogy hol van. 

A konyhában én ismét tevékenykedni kezdtem, és előrámoltam a szükséges dolgokat a sütéshez. Muffint készítettem, be akartam vinni a munkatársaimnak, mivel még nem vittem semmit nekik. Na nem mintha elvárták volna, de mivel új vagyok a cégnél, így úgy véltem illik.

Gondoltam mielőtt elmegyek, csinálok valami finomat, hátha ehetőre is sikerül. 
Mire minden kis formába beletöltöttem a tésztét és a krémet, lesorvadt a kezem, és jeges vízben kellett pihentetnem, amíg vártam arra, hogy kész legyenek. Háromszáz darabot csináltam, és azt hittem, hogy soha nem leszek kész velük.

Nem nagyképűségből, de valami isteni finomak lettek, így büszkén, és elégedetten ültem le a kanapéra, miután becsomagoltam őket kis tasakokba. Minden csoportnak vinni akartam pár darabot, egy kis cetlivel ellátva, ezzel is kifejezve a hálám, amiért itt dolgozhatok. Őszintén tetszett, és szerettem is a helyet, tökéletesen passzolt az elvárásaimnak, és meglepően jó az atmoszféra. Eleinte azt hittem, hogy majd utálni fogom, és csupán kényszerből fogok bejárni, de kellemes csalódásként ért, hogy megkedveltem a céget. Mondjuk így utólag bele gondolva elég durva, hogy csináltam háromszáz muffint a munkatársaimnak, akiknek a háromnegyedét tulajdonképpen nem is ismerem, vagy éppen nem is csípem őket.

Valami megváltozott bennem, ezt mindenféleképpen éreztem, de nem tudtam, hogy mi. Észrevettem magamon, hogy sokkal jobb a kedvem, mióta egy kicsit megnyíltam, és felengedtem az emberek előtt. Furcsa volt, és nem nagyon tudtam hová tenni, hisz még nem volt ilyenre példa, de örültem, hogy sikerült kiszakadnom a szürke, kegyetlen és zord múltamból. Természetesen nem tudtam még teljesen magam mögött hagyni, mert azt egyelőre lehetetlennek találom, főleg úgy, hogy tudom, hogy az apám bármelyik pillanatban rám törheti az ajtót, de szerintem viszonylag jó úton haladok. Elfelejteni soha nem fogom tudni, ez beleégett a lelkembe, a szívembe, és a szemeimbe egyaránt, ezért ezt csak elzárni tudom az agyam egy kis zugában. 

A modoromon sem nagyon tudok változtatni, de megpróbálok sokkal nyitottabb és kedvesebb lenni az emberekkel, mert be kell, hogy lássam, senki nem fog bántani. Nem azért vannak körülöttem például az amerikai barátaim, hogy ártsanak nekem, hanem pont ellenkezőleg. A srácok sem utálnak, és velük is kialakíthatnék egy szorosabb kapcsolatot. Ezeken a dolgokon még bőszen dolgoznom kell, hogy valóban normális életet élhessek, és, hogy elősegítsem a rossz emlékek elhalványulását.

SeJin este tízkor fáradtan esett haza, nem sokkal azután, hogy kész lettem, és ha nem szólok neki, akkor elmegy aludni anélkül, hogy evett volna.

- Csináltam vacsit - szóltam utána a kanapéról.

- Köszi, de nem vagyok éhes - rázta meg a fejét.

- Na nem! - álltam fel dühösen - Ki tudja mikor ettél utoljára - néztem rá - Menj, és egyél valamit, szükséged van az energiára - dorgáltam meg finoman, mire halkan elnevette magát.

- De most...

- Nem érdekel - szakítottam félbe - Ülj le, megmelegítem neked - pattantam fel, hogy elkészítsem neki a késői vacsit.

- Tényleg nem kell - sóhajtott egyet fáradtan, ahogy oda sétált az asztalhoz.

- De kell - pillantottam rá, ahogy kivettem az általam elkészített ételet a hűtőből.

- Mi ez a rengeteg sütemény? - döbbent le a nagybátyám látva a rengeteg kis tasakot a asztalon, a székeken, és a fotelban.

- Én csináltam. Be akarom vinni a céghez a dolgozóknak, meg a gyakornokoknak, és a srácoknak - magyaráztam. 

- Te jó ég - ült le még mindig meglepetten - Hogy, és miért? - rázta meg a fejét értetlenül.

- Eszembe jutott, hogy még senkinek nem vittem semmit, aztán bekattantam és csináltam háromszáz darab muffint - mosolyodtam el saját magamon. 

- Ez igen - biccentett elismerően - Őszintén nem gondoltam volna, hogy ennyi erőt teszel bele azért, hogy készíts valamit a munkatársaidnak.

- Én sem - nevettem el magam - De már megcsináltam - vontam vállat, ahogy letettem elé a megmelegített kaját - Megyek, lefekszem. Edd meg - tettem fel mutatóujjam fenyegetőleg, mire bólintott egyet.

- Jóéjt Anna - intett nekem egyet, mire mosolyogva én is elköszöntem tőle, majd a telefonommal együtt felmentem az emeletre. 

Beszéltem egy fél órát Marcos-sal, egy negyed órát az egyik amerikai barátnőmmel, utána pedig nyugovóra tértem, mert eléggé kifáradtam az egész napos kedvességben. Rendes voltam mindekivel, és még sütöttem is a kolegáimnak, úgyhogy ezt igazán ki kellett pihennem.

___________________________

💜