Lustán üldögéltem a tévé előtt, élvezve, hogy ma már nincs semmi dolgom. Valami halál unalmas műsor ment, de mivel szokás szerint semmi normálisat nem találtam, így hagytam ezen a csatornán.
- Készülj - jött be a nappaliba SeJin hirtelen, aki frissen ürvözölt, és mosolyogva pillantott rám.
- Miért? - ráncoltam szemöldököm értetlenül.
- Megyünk ünnepelni - csapta össze tenyereit.
- Mit is? - ültem fel, hogy a konyha felé tudjak fordulni, ahol a nagybátyám töltött magának egy pohár vizet.
- Azt, hogy nálunk dolgozol - tárta szét karjait a férfi, mintha egyértelmű lenne.
- Már mondtam, hogy nem kell nagy felhajtást csinálni belőle - ráztam meg a fejemet hitetlenül.
- Nem csapok nagy cécót, siess, nem tart örökké az asztal foglalás - sürgetett.
- Hova megyünk? - álltam fel, hogy kinyújtóztassam elgémberedett testrészeimet.
- Elviszlek vacsizni - vont vállat. Sóhajtva megforgattam szemeimet, majd felsiettem a szobámba, hogy felvegyek valami normális göncöt. SeJin sem volt kiöltözve, így én sem vittem túlzásba. Egy pasztell rózsaszín szoknya, amihez egy szürke kötött pulcsit vettem fel. Egy nyaklánc, a szokásos karkötőm, gyűrűim, és az orr piercing-em.
A hajamat kiengedtem, és feltettem egy szintén rózsaszín hajpántot, ami jól illett az összképhez. Gyorsan megcisnáltam a sminkemet is, felkaptam a táskámat, és le szaladtam a lépcsőn, mert kinéztem belőle, hogy ha sokáig nem megyek le, itt hagy.
- Kész vagyok - bólintottam egyet, ahogy az előszobába lépkedtem, hogy felvegyem a cipőimet is.
Még világos volt, és csak hét óra táján járhatott az óra, ráadásul még nem is ettünk, így ez a kis kiruccanás pont kapóra jött.
- Mondtam, hogy ne költs rám annyit - pillantottam felé, amikor már a kocsiban ültünk.
- Csak örülök, hogy az unokahúgomnak lett állása - vont vállat mosolyogva - És amúgy se mondd meg nekem, hogy mit csináljak - lökte meg a karomat játékosan, mire halkan elnevettem magam.
- Komolyan mondom - csóváltam a fejem - Nem elég, hogy itt lakom, de mág a kaját is te fizeted - ciccegtem.
- Mikor lettél te ennyire törődő? - szakította el a tekintetét egy másodpercre, ahogy rám nézett.
- Soha, csak nem akarom, hogy utána visszakérd - vágtam rá kapásból, mire a nagybátyám elröhögte magát, ami engem is megmosolyogtatott.
- Tudom, hogy a múltat már nem tudom megváltoztatni - váltott át egy komolyabb stílusra, ahogy szóba hozta azt az időszakot, ami örökké a legnehezebbnek számít majd az életem során - De a jelenedet, és a jövődet még megpróbálhatom szebbé tenni - bólintott egyet határozottan, ahogy bekanyarodtunk a parkolóba.
Nem mondtam semmit, pedig akartam. Nagyon megérintett ez a pár szava. El akartam neki mondani, hogy mennyire hiányzott, amikor kisebbként egyedül ücsörögtem a szobámban, arra várva, hogy valai belépjen az ajtón és megmentsen. Hogy mennyire hálás vagyok neki, amiért egy különösebb szó nélkül befogadott és a szárnyai alá vett. Hogy mennyire sokat jelent nekem, hogy itt van mellettem, és hogy rajta kívül senkim sincs.
Ehelyett csak sóhajtottam egyet és kiszálltam a járgányból, hogy a nagybátyámat követve bemenjek utána az étterembe, ami kívülről is iszonyat puccosnak és drágának tűnt.
____
- Válassz, amit csak szeretnél - mosolygott rám a velem szemben ülő SeJin. Egy eldugott helyet választott, ahol nem sok ember lebzselt körülöttünk, így alig ültek a környezetünkben.
YOU ARE READING
Álarc Mögött |JK ff|
Fanfiction|A múlt fájdalmai, a jelen gyötrelmei| JiAhn próbál elmenekülni a múltja elől, hogy megtalálja a boldogságot az életében. Nagybátyja, SeJin, a világhírű fiú banda, a BTS menedzsere. A lány nehezen nyit mások felé, összetört lelke aligha fogad be új...
